Rettentően sajnálom, hogy sosincs a közelünkben valahol
elrejtve egy magnó, amikor hárman, régi gimis osztálytársak, összejövünk – egy év
szünet után….
Csodajó dolgokat lehetne visszahallgatni...
Egyikünk Franciaországban él, csak nyáron tartózkodik itthon
többnyire egy hónapot, a másik pécsi ugyan, de 5 hetes váltásokban Németországba
jár betegápolni, én meg ugye itthon ülök és várom őket….
Amikor egy év távollét után összejövünk, az első
délután/este olyan, hogy a levegővételre
is csak ritkán jut idő, mert annyi minden van, amit meg ”kell” beszélni…és amit
jó megbeszélni, és amit akárkivel nem beszélhet meg az ember, csak azzal, akit
legalább ötven éve ismer….
Ilyen volt a tegnap este is, hattól tízig sok minden
belefért….Jó volt.
A volt osztálytársakkal évente találkozunk, igaz, nem „vacsorás” nagy-ünnepes
banketten, de kis fagyizós-sütizős délutánokon.
Persze már nagyon rég túl vagyunk a „szokásos” eseményeken,
az első nagy szerelmen, az esküvőkön, a gyerekszüléseken, válásokon, újabb
(most már gyerek) esküvőkön, újabb (most már ugye az unokák)születéseken, túl
vagyunk a betegségek első megdöbbentő sorozatán – de ami mostanában új témaként jelentkezik, már szinte minden
alkalomra van valaki, aki nem jött el a találkozóra…nem jöhetett és már soha
többet nem is fog…
Idén kettővel kevesebb (eddig) a létszám….
Jó programot terveltem ki nekik (naná, hogy én vagyok ezer
éve a találkozók szervezője….) majd ha nem jön közbe semmi, beszámolok holnap
erről is.
Valóban jó a több éve kipróbált barátság. Az is biztos, kell egy olyan ember aki összetartja a társaságot és szervezi a tálálkozót.
VálaszTörlésGratulálok Neked, mivel ez nem csekély odafigyelést igényel.
További szép élménygyűjtést kívánok...