Egy tanár, minden diákjának azt a feladatot adta fel a következő hétre, hogy
vegyenek egy kartondobozt és az elkövetkező héten minden egyes személyért, aki
bosszúságot okoz nekik, akiket nem szívlelnek és akiknek nem tudnak
megbocsátani, tegyenek be a ládikóba egy barackot, melyre tegyenek egy címkét
is az illető személy nevével.
Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.
A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit, akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben... Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.
Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a karton doboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.
Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt spirituális nehézség súlyát képviseli, akkor amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva. A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk!
A te ládikódban hány barack van... és mit szándékozol velük tenni?!
Egy héten keresztül ezt a ládikót a hallgatóknak magukkal kellett cipelniük állandóan, otthonukba, az autójukba, az órákra, még éjszaka is ágyuk mellé kellett helyezniük azt.
A hallgatóknak szórakoztatónak tűnt az elején a feladat és mindannyian buzgón írták a neveket, melyek gyermekkoruktól kezdve eszükbe ötlöttek. Ezután, lassan-lassan, amint múltak a napok, a hallgatók újabb neveket írtak a listára, olyan emberek neveit, akikkel naponta találkoztak és úgy tűnt, megbocsáthatatlanul viselkedtek velük szemben... Feltűnt nekik időközben, hogy a ládikó egyre súlyosabbá válik. A hét elején beletett barackok kezdtek ragacsos masszává rothadni, elviselhetetlen bűzt árasztva és a rothadás gyorsan átterjedt a többi barackra is.
Nehéz problémát okozott az is, hogy kötelesek voltak állandóan magukkal hordani ezt, vigyázzanak arra, nehogy az üzletekben, az autóbuszban, az étteremben, találkozón, ebédlőben, fürdőben felejtsék azt, főképp mert minden egyes hallgató neve és lakcíme valamint a kísérlet témája rá volt írva a ládikóra. Ráadásul, a karton doboz is kezdett szétbomlani, siralmas állapotba kerülve: nehezen cipelve súlyos terhét.
Mindannyian gyorsan és világosan megértették a leckét, amit a tanár megpróbált elmagyarázni nekik a hét végén, vagyis, annak a ládikónak a súlya, amit egy héten keresztül magukkal cipeltek, csupán a magunkkal cipelt spirituális nehézség súlyát képviseli, akkor amikor gyűlöletet, irigységet, más személyek iránti megvetést cipelünk magunkban. Gyakran azt hisszük, hogy kegyelmet gyakorolunk másoknak megbocsátva. A valóságban azonban, ez a legnagyobb szívesség, amit önmagunknak tehetünk!
A te ládikódban hány barack van... és mit szándékozol velük tenni?!
A szöveget régóta őrzöm,
nem írtam fel, honnan másoltam.
(Nem tudom,milyen tagozatra vonatkozik ez ?- mert úgy tudom (?) az iskolatáska súlye nem haladhatja meg a gyerek testtömegének 10-15%-át ?)- ill. épp' tegnap láttam,hogy valahol táskával a hátukon (!) futtatták a gyerekeket ( 4 köny-4 füzet lehetett benne ? )
VálaszTörlésNa, mindegy.
Mellesleg olvastam ilyesmit :
"Sohasem szabad elfeledkezni, hogy romlandó anyagból gyúrtak bennünket."
[bár ezt Lucian Freud festőművész mondta... de találó. (?) ]
(Érdekes,hogy ezzel a címmel van egy zsidó mese is.) Illetve van ennek egy hosszabb változata is ?
VálaszTörlésAnthony de Mello ?
A ládikó
VálaszTörlés...vagy P.Coelho írta volna ?- vagy egyik sem. :-) :-)
VálaszTörlésNekem egyre kevesebb barackom kell hogy legyen. Rajta vagyok, hogy kikerűljenek a dobozból, de sajnos némelyikhez több idő kell...
VálaszTörlésMagam értékrendje borulna fel, ha egykönnyen szabadulnék és gyorsan megbocsátanék. Léhának, megbízhatatlannak érezném magam.
Pszichológia is azt mondja dobozoljunk s rakjuk jól hátra...
Nálam már jól hátul vannak!
(hétfő) szeptember 12
VálaszTörlésÜzenet
Milyen igaz!
VálaszTörlés