Ajándék nap újra…. (I. rész Pécsvárad, Erzsébet)

Pécsváradon volt egy kis elintézni-valóm, s ha már arra jártam, @x által múltkorjában emlegetett  Simon Wintermans  erzsébeti különleges múzeumát terveztem megnézni még ezen a csodás, napsugaras őszi napon. Hogy több lett belőle, az már az én egyéni szerencsém….
http://www.nol.hu/archivum/archiv-393828
  itt lehet olvasni a helytörténeti gyűjtemény, kiállítóhely, szakgyűjtemény tulajdonosáról, de ha a nevét beütöd a Goggle-ba, elég sok egyéb érdekesség is olvasható róla. Ő az a már hírességnek is nevezhető, Pécsett élő holland, aki keresztülbiciklizett fél Európán, hogy meglátogassa a 2010-es év valamennyi kulturális fővárosát, Essent, Pécset és Isztambult. Ő a „Tuli-Pécs” szervezője, bonyolítója, kitalálója.

Híres dolgai közül engem most a cementlap-gyűjteménye izgatott, így hát elkanyarodtam Erzsébet felé.

Megint megjegyzem – épp úgy, mint pár napja a bicsérdi utamnál is – hogy 66 éve Pécsett lakom, számtalanszor jártam a környéken, Pécsváradon, vagy Szederkényben,  de ezen a 20 km-s, a két települést összekötő úton soha. Most aztán bepótoltam, s micsoda ajándék út volt ez megint !!!

„Rojtosra nyomkodtam” a fényképezőm exponáló gombját,  329 kép készült….Őrület. Ma csak a fele témáról mesélek, s ennek megfelelő képeket mutatok, nagyon remélve, hogy másoknak is kedvet csinálok, egy Pécstől csak 20 km-re található  szép programhoz. (Meg  majd holnap az út másik feléhez.)

Tehát  Erzsébet: http://hu.wikipedia.org/wiki/Erzs%C3%A9bet_%28telep%C3%BCl%C3%A9s%29  (Pécsváradtól a Szederkény felé vezető úton található) nem nagy falu, de ha nem vagy elég ügyes, könnyen eltévedhetsz benne ! Olyan kacifántos az utcák és a házak számozása, hogy még nekem is kérdeznem kellett, pontosan hol is van ez a múzeum, holott a címet tudtam ( Fő utca 40.).  Na, de azért csak megtaláltam. A netről annyit már tudtam, hogy csak előzetes bejelentkezés után lehet látogatni. (Címe: Fő utca 40.) Nincs  állandóan nyitva, ezért a  20-925-8550-es mobilon kell időpontot egyeztetni a tulajdonossal. Tudni kell még azt is, hogy ez egy afféle magán-tárlat, ahol ugyan belépő nincs, de adományokkal kéretik támogatni a gyűjteményt.

Már maga a ház és a melléképületek is elbűvöltek engem ! Ez is egy csodálatos sváb parasztház,  ahol esküszöm az istálló, a góré, a disznóól majdhogynem értékesebbek, de mindenképp masszívabbak mint  maga a lakóház.

A legislegjobban azt sajnálom, hogy azt a fantasztikus „ó-ság” illatot, ami a házba lépéskor fogadott, semmiképp nem tudom visszaadni… Nyilván értitek, mire gondolok, valami olyan meghatározhatatlan valami, ami már-már éteri, megfoghatatlan és mégis szörnyen valósághű, s mely a régi bútorokból, berendezésekből árad. Nem csak itteni sajátosság, ez az illat érezhető másutt is, pl. a zengővárkonyi tájmúzeumban és valószínűleg még más hasonló helyeken is. Áll az ember ezek előtt a sok-sok évtizedes míves bútordarabok előtt, és szólnak hozzá (hozzám). Mesélnek. Ráteszem a szék karfájára a kezem és egy másik kezet érzek a magamé alatt, aki épp így simogatta meg, mint én. Ki csodálta eredetileg a csodaszép éjjeliszekrényke fa-erezetét ? Ki ágyazta meg, milyen estéken az itteni masszív, öreg ágyakat ? Kik és mit ettek az asztalon, miről beszélgettek a székeken ülve ?

Alig tudok betelni az öreg bútorokkal, persze fényképezek mint az őrült. A lábam alatti cementlapokat is, melyekből – bár kint ragyog a nap – árad a hideg. Milyen jó lehet ez a nyári hőségben, és milyen nehéz lehetett ezt kifűteni télen, pláne kis vaskályhákkal. Vagy csak a dunna-alá-bújás adott meleget ? Bezzeg meleg lehetett a konyhában, ahol a nyitott-kéményű kemence még most is áll.

Aztán kalauzom lenyitja a padlásra vezető lépcsőt, felkapaszkodom és ott vár a következő adag csoda. Cementlap és cementlap mindenfelé – művészien elrendezve, összeválogatva. Ámulok és bámulok, őszintén megmondom, nem hittem volna, hogy ilyen fantasztikus változatok is léteztek. És a legérdekesebb/elgondolkodtatóbb, hogy ezeknek – bár semmi bajuk nincs – csak azért mert valahogy kimentek a divatból,selejtezés, eldobás lett a sorsuk. (Vagy az egész ház tűnt el a fejük felől....) Most aztán jönnek még messzi országokból is, és viszik, akkor is, ha csak fél-egy m2-nyi van belőle…Lehet ezen gondolkodni….miért is van ez így ?

Miért is dobáljuk el azokat a dolgokat, melyek még hűséggel szolgálnának minket ?

Az udvar és a melléképületek is tele vannak felpolírozásra, tisztításra váró lapokkal – különlegességekkel, de őszintén mondom, itt kint engem az épületek jobban érdekelnek már. Micsoda tágas, magas, szellős, meseszép istállók ! Hatalmas disznóól, és a még ma is szinte kifogástalan góré fölötte ! Mennyire megbecsülték hűséges segítőiket  a régiek anno, hogy ilyen palotát építettek nekik!!!

Nem tudom/akarom az összes fotómat feltenni, de higgyétek  el nekem, tényleg érdemes egy szép őszi délelőttön/délutánon ide ellátogatni…

Arról már nem is beszélek, hogy ha a holnapi beszámolómat (az út másik felét) is elolvassátok, akkor mindenképp rájöttök, ide el kell menni !!!

A háttérben a Hármas hegy és a Zengő, ölében Pécsváraddal.

 Aranysárga, barna, zöld...amerre a szem ellát

 A Cementlap múzeum kívülről

 A berendezés néhány részlete

 Járólapok a földszinten

A padlás titkai: minták, tervrajzok:

...és járólapok rettentő mennyiségben:

A külső - nekem kedves - épületrészek: