Irgalmasok

Gondolkodtam pár napig, megírjam-e, hiszen a témával már december 2-án foglalkoztam. Különben is tele a net (meg tán az egész álságos világ) csili-vilivel, szép-karácsonnyal, már annyira, hogy szinte belefulladok...De megírom, mert az életnek van  bizony keserű, nehéz, szomorú és bosszantó oldala a szent ünnepi lázban is és úgy feszül bennem a düh és elkeseredés, hogy talán így megszabadulok tőle.

Tényleg senkinek nem kívánom, hogy végigcsinálja azt a kálváriát,  amit barátnőmnek kellett a szívműtétet megelőzően. Év végén időpontot kapni szakrendelésekre, szinte a lehetetlennel egyenlő – nekünk mégis sikerült, kétségtelen, a legtöbb helyen mondani kellett, hogy igen sürgős az ügy, mondhatnám élet-halál kérdése.

A hét végére besűrűsödtek a dolgok, plusz vizsgálatokat írtak elő és az urológiáról még nem kaptuk vissza a vizsgálati eredményt. Gondoltuk talán megoldható, hogy nem a beteg, hanem (egyéb hozzátartozó híján) én megyek el érte. (Hangsúlyozom, csak a vizsgálati eredmény elhozataláról volt szó !) Tudomásul vettem persze, hogy ez nem lehetséges, meg is oldottuk a dolgot. Nem is ezért írok.

(Mellesleg a doktornő hetente 3-szor rendel, s tényleg nagyon szorított az idő.) Szerda reggel 7-kor (elsípolták a hetet!) én voltam az első telefonáló, és megszoktam  már, hogy undorító csúszómászóvá alázkodva kell az ilyesmit nemhogy kérni, akár csak kérdezni is.

Mondom, XY doktornővel szeretnék beszélni, mert egy beteg leletét szeretném elhozni. Tárgyszerű és udvarias voltam, amúgy is minden mondatomat már eleve azzal kezdem, hogy „Elnézést a zavarásért, de…”

Hogy az illető asszisztenssel mi történt éjjel mondjuk az ágyban, vagy reggel a buszon, vagy nem tudom hol – azt sosem fogom megtudni. Ám azt a felpaprikázott hangot, ahogy nekem válaszolt, sosem fogom elfelejteni. „Hát még nincs is hét óra !!!!!(a felkiáltójelek ott rezegtek a hangjában – egyébként már el is múlt hét!) A doktornő még nincs itt és ha bejön, akkor még át is kell öltöznie ! Telefonáljon majd fél 8 után !”

Alázatosan megköszöntem az információt, és mondtam, hogy majd telefonálok később. Közben nem sok kellett, hogy szétrobbanjak.

Először is, ha a rendelés 7-kor kezdődik, akkor igenis elvárom, hogy a doktornő 7 óra 1 perckor „beöltözve” legyen a rendelőjében. Adódhat persze malőr, de akkor a késedelemért az asszisztens kérjen tőlem elnézést és ő legyen kicsit alázatosabb, ne én kényszerüljek rá.
De azt hiszem ilyesféle változásra egy örökkévalóság is kevés lesz.

(Csak zárójelben: elmentünk pénteken a leletért és a doktornő akkor is csak fél 8 után érkezett meg, dacára a kiírt rendelési időnek....)

No, akkor ezt most kiköptem. Megváltoztatni semmit nem tudok, max. a saját lelkem közérzetét….Azért az se semmi.