A filmben többek között egy eldugott (alpesi) hegyi kis vendéglő volt látható – nem is panorámás, nem is különleges, „csak” egy olyan hely, ahová betérhet az épp arrafelé túrázó. Nyálcsorgató sonkaszeletekre, omlós vajra, házi kenyérre, no meg egy sörre….
(Most ne essen itt szó a pompás vidékről, arról a látványról, melytől én azonnal elgyengülök, mihelyst meglátom…)
Vagy húsz éve láttam egy hasonló tájat, hasonló pici vendéglővel és annak a kisfilmnek az volt a témája, hogy a vendéglő (idősödő) tulajdonosai nem találnak olyan fiatalt, aki tavasztól őszig hozzájuk jönne dolgozni, vállalva a már-már zárdai, magányos életet – a hely ugyanis meglehetősen távol volt a lakott helyektől, gyalog és busszal is kell utazni, hogy elérd a „civilizációt”.
A filmben megadták a pontos címet, hogy ha valaki mégis jelentkezni szeretne, hát itt és itt lehet…
Komolyan mondom, hónapokig, vagy tán tovább is őriztem a kis fecnit, amire felírtam, aztán valahol mégis csak elkallódott, én pedig ma is itt ülök D.utcai kis lakásomban és sosem jutottam el – még vendégként, turistaként se – arra a szépséges tájra.
Szeretek ilyesmiken elgondolkodni, akkor is, ha túl sok értelme nincs. Kiszínezem, mint gyerek a kifestőkönyvét: ez lett(lehetett) volna, vagy az ?
Mi (ki) vezérli az ember döntéseit ? Miért tesszük azt, amit ?
Tatiosz egyik bölcsessége: „Dönts szíved szerint: aki szeretettel közelít a világ dolgaihoz, mindig jól dönt.”
Én azt hiszem, a döntéshez nem elég „csak” a szeretet.
Csak tényközlés : (anno - "fiatal koromban"... próbálkoztam (nyári szünidőben ?) egy hónapnyi "pincéreskedéssel." Borítsa homály, hogy hol,- (Várady A.utca)- természetesen megvolt a "maga szépsége"- ill. ne bonyolítsam.
VálaszTörlésHogy mi volt 20 évvel ezelőtt (?) - nem nagyon tudom. Mostanában viszont elég sokat lehet olvasni arról, hogy pl. mennyi magyar dolgozik pl. Ausztriában. (vendéglőkben, vagy a "síparadicsomban" - és sok egyéb helyen. (más szakmákban ) pl. pékség és ilyesmik.
OK!- mindezektől függetlenül - "ábrándozgatni" azért lehet ! :-) :-)
Bár Vörösmarty szerint "Az ábrándozás az élet megrontója...",jó dolog kicsit elrévedezni szép esményeken,utazáson stb.
VálaszTörlésA szeretethez, optimizmus, derűlátás, nyugalom és biztonság kell! Ami manapság a körülöttünk lévő világban eléggé hiánycikk...Mit tehetsz? Ábrándozol !A saját lelki békéd miatt, hogy talán a benned lévő szereteted szinten tudd tartani.
VálaszTörlésVédekezünk!
Szép napot mára!
Csatlakozom Kybához, nekem is ez a véleményem! A férjem egy olyan fajta, akinek nem ér le a lába a földre, állandó álmodozó. A Földnek nincs olyan része, ahova el ne mennénk, mi kettesben.., "majd meglátom"!:))) Ritkán látom meg, de olyan jó csak hallgatni is, hogy mennyi mindent szeretne és ez az én pesszimizmusomat sokszor elsimogatja... Jó, hogy ilyen és jó, hogy van nekem!... Bocsánat, nem a szívedet akarom fájdítani, de valóban nehéz lehet egyedül és nagyon is megértelek!!! Álmodozz sokat, az nem az élet megrontója a mi esetünkben, hanem az élet fenntartója!...
VálaszTörlésEz a papírcetli-emlék nagyon kedves.
VálaszTörlésÉn úgy vagyok ezzel, hogy ha látok a tv-ben egy csodás helyet (tengerpart, hegyvidék, egyremegy), érzem a régi illatokat, a szelet, a tűző napot, az emberáradatot..
Szóval, ha kellően öregek vagyunk, mindenhol ott tudunk lenni gondolatban. Különösen jók az ábrándozáshoz a 60-as évek francia, olasz, angol filmjei, bennük a tájak, a szituációk, saját ifjúságunk.
Üdv: Éva
Kedves Éva, először is üdv a "fedélzeten" (remélhetőleg nem kerülünk a Concordia sorsára)
VálaszTörlésMásodszor: én sokra tartom az efféle nosztalgiázást - mert azt jelenti, hogy valamilyen módon mégis csak vannak szép emlékeink és ha most nincs is túl sok örülni-való, nekünk van mire visszagondolni. Csak kívánni tudom, hogy a mai fiatalok is tudjanak valami szépre visszaemlékezni életükből 40-50 év múlva ...