Herman Levente képkiállítása

Új kiállítás nyílt kedvenc Zsolnay galériámban.   Szokásos időben, a vasárnapi csendes-pihenő alatt (d.u. fél 3 felé) mentem most is le – arra számítva, hogy nem lesz rajtam kívül senki. Majdnem sikerült is, mert egy 4 fős családtól  eltekintve tényleg senki sem volt.

SAJNOS azonban az előző látogatásom óta megnyílt  büfé?presszó? nemtudommilyenvendéglátóegység (ahol ugyan teremtett lélek nem volt) unatkozó kiszolgálói viszont megállás nélkül nyomattak valamiféle zenét. Nem halkan és nem is klasszikust. Olyant, ami engem idegesített, amit nem oda valónak érzek. Ami rontotta az örömömet és az élvezetet, amit egy ilyen képkiállítás adhat.

Én nem tudom, miért nincs az emberekben kulturáltság ? Miért gondolják, hogy egy képkiállításhoz mellékelni kell a presszó zenéjét ? Vagy miért gondolják, hogy ha őket nem zavarja, akkor az másokat se zavar ?  Még szerencse, hogy – legalábbis egyelőre ételszag nem volt.

Ami az eddig megszokott fennkölt, már-már  templomi csendes varázslatot megtörte, nem csak ez a zene volt, hanem az emeleti részen megnyílt Csodák palotájából a különféle technikai eszközök kipróbálása közbeni éles gyereksikolyok  is leszűrődtek idáig, a hatalmas „lyukacsos” és a hangok számára könnyen átjárható térben.

…Rendben van, élvezzék a gyerekek a technika vívmányait. Na de nekem nincs, nem lenne jogom békés csendességben ugyancsak élvezni egy festőművész alkotásait ?????

Hát teljes, tiszta örömem most már – sajnos úgy tűnik – ebben sem lesz…..

                                           ***********************

HERMAN Levente (1976, Marosvásárhely) a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika tanszékére 1995-ben nyert felvételt. Két évvel később már az Élesdi Művésztelep egyik alapító tagjaként kizárólag a festészetre koncentrált. Ma Budapest, Élesd és Gyermely között ingázik és alkot.

Eddigi életművét nehéz lenne korszakokra bontani, inkább a sorozatokban való gondolkodás jellemzi, témái egymásba kapcsolódnak, egy gondolatmenet köré épülnek fel. A több mint 15 éve Magyarországon élő és dolgozó alkotó művészetét egyfajta duális világkép határozza meg, melyben az értékekkel teli gyermekkor helyszínei csapnak össze, kerülnek kölcsönhatásba egy elidegenedett ipari nagyváros kellékeivel.

Univerzális gondolatok hordozója ez az alakok nélküli, melankolikus táj, mely mégis végtelenül személyes azáltal, hogy az első látásra realistának tűnő képi világot furcsa, néha akár „tréfás”, szürreális motívumokkal – gyerekrajzszerűen skiccelt vonalak, repülő kövek, pityókák, betonelemek – írja felül. Így átlényegülnek a helyszínek és a hétköznapi tárgyak – pl. bögre, pityóka vagy cumisüveg – többletjelentések hordozójává válnak.

Témáit leginkább közvetlen környezetéből meríti, illetve különböző – családi, folyóiratokban publikált – fényképekből. Gyakran emel ki ezekből részleteket és nagyítja őket önálló festményekké, új értelmet kölcsönözve nekik. Könnyedséggel és rendkívüli finomsággal, érzékenységgel kidolgozott képein a hangsúlyok szokatlan részletekre terelődnek.

A festő újszerű szemszögek révén teremt új világnézetet, olyan pillanatokat, helyzeteket, tárgyakat kiemelve, melyeket az ember általában nem vesz észre vagy figyelembe.
http://www.pecskep.hu/logic/pages/showdoc.php?id=1071

Szokás szerint először a kedvenceimet, - most egyszerre 3 is van  -  mutatom meg és egy kisebb válogatást a képekből: