2012. május 31., csütörtök

A pécsi kispiac







Köszönet @x-nek ezért a két videóért,  közre is adom, azzal a kiegészítéssel, hogy a téma inkább az idős pécsieket érdekelheti…
Bizony egyre kevesebben vagyunk, akik emlékezhetnek a régi képek alapján arra, ami hajdanában a Búza téren és az u.n. kispiacon volt.

Az első videó fekete-fehér képei voltak számomra a legmeghatóbbak. Igen, én bizony pontosan emlékszem arra is, amit a film nem mutat, a Tettye patak hídja mellett lévő kenyérboltra, vagy a kicsit lejjebb üzemelő szódatöltőre… Mai napig látom az utcán – erre mifelénk lakik – azt az öregurat, aki bundabugyikat, papucsokat, zoknikat, melegítőket árult. Emlékszem a bácsira a feljáró lépcső mellett, aki olyan (töves) virágokat hozott, melyekről egyértelmű volt: a kiskertjéből ásogatta ki, hogy kevéske pénzhez jusson eladásukkal. A riportban megszólaló fura-sapkás, szakállas öregúrról is tudom, melyik házban lakott – gyanítom már nem él….
Kedves, régesrégi emlékek, gyerek- és fiatalkorom….

Igen, volt itt ígéret mindenféle. A piacra vonatkozóan is…Ebből se lett semmi…Eltűntek ezek a kedves kis öregasszonyok, megszűntek a városkörnyéki vasútvonalak – már nem is lehetne a nagy, piacos kosárral, hátiputival a vonaton behozni az árút. Nem is nagyon ehetsz, vehetsz sehol tisztességes, rendes, megbízható hazai zöldséget, gyümölcsöt. Hiába mész a vásárcsarnokba, az efféle nénikék zöme már innen is eltűnt, vagy ha vannak, benned a rossz érzés, hátha valamelyik nagykereskedőnek a „strómanja” csak – s azzal veri fel az árat, hogy elhiteti veled, amit ő árul, az hazai…sajnos, konkrét példából tudom, hogy van ilyen (is)….

Jó is, hogy az ember lassan elfele készülődik. Nem sok van már, ami ide köt, legfeljebb az emlékek, a nosztalgia a már soha-vissza-nem-térő események, helyszínek, emberek után.

Jöhettek fiatalok !
Ám rátok ugyanez a sors vár….

Én szóltam…..

Az alábbi képek a jelenlegi állapotot mutatják:



2012. május 29., kedd

Bogaras



Még egy utolsó bodzagyűjtő kört tettem a minap Gyükésben, pompás késő délutáni napsütéses tücsökciripelésben. Egyedül, egyedül, egyedül …. a gondolataimmal.
Csendben, magamba, a múltamba nézve lépdeltem, nedves-puha volt a friss fű, vélhetőleg a szélirány is nekem kedvezett, tőlem alig 3 m-re egyszer csak egy őz ugrott fel, s szinte berobbant az erdőbe. (Őszintén szólva nem tudom biztosan, melyikünk ijedt meg jobban….)  Lélegzet-visszatartva figyeltem, s büszkén mondom, igen jó a szemem, mert a barna,  kisagancsos őzikét megláttam nem is olyan távol. Ijedten nézett felém hatalmas szemeivel, s mivel nem mozdultam, végül is nyugodtan elindult az erdőcske még sűrűbb részébe.
Ilyesféle volt: 


A sztorit elmesélve épp most lettem megint okosabb: az őzek, ha felijesztik őket, néhány méter után mindig megállnak és visszanéznek... Ezért könnyű levadászni őket....


A tücsökciripelés felhasogatta a lassacskán begyógyuló sebeimet, már megint sírnom kellett, valószínű a boldogságtól, vagy annak elvesztése tudatától… Kezemmel simogattam a derékig érő selymes füveket,  letéptem és elrágcsáltam néhány csipkerózsa halvány szirmát…

Dacára a késői időpontnak, egyszer csak felettem megszólalt egy ölyv „kiő”-je, a bokrokban is élénk madár-eszmecsere folyt, mindenféle, általam kevéssé ismert, madarak beszélgettek egymással.

Le KELLETT kicsit ülnöm ebben a csendes-zajos,  csodálatos paradicsomban, mert olyan nehéz volt a szívem, hogy azt hittem, nem tudok tovább menni. Néztem a lóherék pici levélkéit – s eszembe jutott, hogy régóta nem találtam négylevelűt. Hol is találhattam volna ? A városi aszfalton bizonyára nem… Sosem tudtam igazán  betelni a legegyszerűbb növények egyikének, a fűnek számtalan változatával…Egyszer elkezdtem számolgatni, már nem emlékszem, meddig jutottam, de elég sokfélét rendszereztem…Hogy a mohákról, kedvenceimről szó se essen...

Kevés most a virág – gondoltam, s amikor elkezdtem számolni, mi is nyílik körülöttem, akkor döbbentem meg igazán, hogy a közvetlen közelemben hányféle virág  szerénykedik. Nem pompáznak, hiszen nem valamiféle különleges növények ezek. Gyomok,  melyekről ha utána járnék, könnyen kiderülhetne, hogy egyben gyógynövények is, csak senki nem törődik velük….Pásztortáska, útifű, betyárkóró, szulák, mezei sóska, zsálya, árvacsalán, lóhere, tyúkhúr…nem sorolom…


És akkor egy mohacsomó alól előbújt egy bogár….egész pontosan egy futrinka. Szerencsétlen bogár – láttam nem egyszer a városban – a csótányhoz való hasonlatossága miatt igen gyakran esik áldozatul, tapossák el kegyetlenül a bogarakhoz nem értő városi népek.
Holott, olvasom itt:  http://hu.wikipedia.org/wiki/Mezei_futrinka  védett állat, eszmei értéke 2000.- Ft.


Szóval kibújt ezt a bogár és rögtön a fajtársaira terelődtek a gondolataim. Hihetetlen sokféle szépséges és érdekes bogár létezik, és alig-alig ismerjük őket. Múltkoriban találtam egy nagyszerű bogárismertetőt, ha valakinek van kedve, ideje, itt nézegetheti őket:   http://www.living-jewels.com/photo.htm

Ezeket meg „díszsornak” ideteszem a végére: 


Hát nem olyanok, mint parányi kis ékszerek ??

2012. május 27., vasárnap

A pálosok temploma 75 éves



Nem akarok az alább ajánlott oldalakról szöveget kimásolni, inkább azt indokolnám meg, miért is foglalkozom én ma a témával.
(Képek részben innen, részben régi neten talált fotók.)

Mutatok néhány  képet. Aki ismerős a környéken, most összecsaphatja a kezét – jé, hát ilyen volt ?! Sehol egy úri-villa, sehol egy hársfasor… Csak a nagy pusztaság a domboldalban. (Habár a "fecskefészek" már felépült!!! - Szóljon, aki nem tudja, miről beszélek...) 





Ha egész pontosan ilyen képet nem is, de olyant én is őrzök, hogy a Magaslati úton viszonylag  „kicsik” voltak a hársfák, amikor legkorábban erre vissza tudok emlékezni, és arra is nagyon világosan emlékszem, hogy a déli oldalon a Székely Bertalan út és a Tettye között nem, vagy csak elvétve volt egy két ház. Pl. ki hinné, hogy a (volt Visy László, ma) Mikszáth Kálmán út és a Magaslati út kereszteződésében hatalmas rét, ill. elhagyott gyümölcsöskert volt ? (Egyébként  V.L. (1854-1935)  Pécs város főispánja  - is – volt. Nagyon ajánlom ennek a cikknek az elolvasását: http://www.baranyanet.hu/magazin/2004_2/leveltar/levelk.htm Aztán egyszer valami miatt „kiment a divatból” és attól kezdve Mikszáth nevét viseli az út – legalábbis azt hiszem, mert lehet, hogy még visszaváltoztatják….)

 A Visy L.út-Magaslati út sarkon 1950-ben készült kép

A dny-i sarkon állt egy roskatag öreg (tán hajdan) présház, mindenféle futóbokorral benőve, s engem itt egyszer felöklelt egy kecske – amit sosem fogok elfelejteni, s  mivel minden nap ezen az úton  jártam le a (Kulich Gyula=) Papnövelde úti Belvárosi Lányiskolába, eléggé félve mentem erre sokáig. Természetesen akkoriban gyalog jártunk…...
Arra is igen jól emlékszem, hogy egyik legkomolyabb gyerekkori sérülésem is ehhez az utcához kötődik. Eredetileg ugyan a Tettyén estem el, s ütöttem le a térdemet, de aztán másodszor valami versenyfutás ürügyén a Visy László út vége felé egy csatornaakna fedélben megbotolva estem újra hasra, vagyis a sebes térdemre. A mai napig látszik ennek a sérülésnek a nyoma.

Na, szóval elkanyarodtam a Magaslati úttól, meg a Pálosoktól – de hát ezen a környéken zajlott az életem, igen sok szép, kedves és különös emlék fűz engem ehhez a vidékhez.
(A félelmetes, katonák-őrizte Forbáth ház, majd az első pofon, amit egy fiúnak adtam, a Kaposvári utca sarkán, 9 évesen, vagy az a különös hír, hogy Kodály Zoltán vett itt házat…sorolhatnám….)



A Pálosok pedig a „ mi templomunk” volt. Minden áldott vasárnap a 9 órás misére ment az egész család. Valójában nem mondhatom, hogy szép ez a templom. Annyira dísztelen, annyira egyszerű, annyira modern, hogy itt igazán lehet az imára koncentrálni, hiszen „néznivaló” nem nagyon akad. A (bejárattól tekintve) a  jobboldali padsor negyedik sorában a jobbszélén ültünk mindig – vélhetően mindenkinek volt valamiféle „szokott” helye….Sokszor felmentünk mi gyerekek a kórusra, ahol a Schmidt bácsi ( pár házzal alattunk  lakott – ismertük jól)  orgonált. Volt valami különös abban, hogy onnan fentről látni lehetett az egész templomot. Nem tudom miért, de valamiért  izgalmas volt, ha oda felmehettünk…

Sajnálom, hogy  olyan képet nem tudok most mutatni, melyen a templom jobb oldalán lévő kicsi fülkében lévő csensztohovai csodatévő Szűz Mária képe van. Emlékszem, milyen elképedve hallgattam anyám meséjét a kép történetéről. ( http://hu.wikipedia.org/wiki/Cz%C4%99stochowai_Fekete_Madonna  )  Azt is tudom, hogy az elsők között mi is elhelyeztünk itt egy hála-adó emléktáblát, édesapánk hadifogságból való szerencsés hazatérése miatt.

Ez a templom  most ünnepli megépítésének 75. évfordulóját. Ezért és a szép emlékeimért került ma be a blogba.
                                                   ******************************


A Szűz-Máriás képre keresve találtam ezt a linket, hátha van valaki, aki szívesen olvassa:

2012. május 26., szombat

Hátborzongatóan félelmetes



Huxley  Szép új világ-a  jutott azonnal eszembe. Nem is tudom ezek itt most Béták, vagy Gammák ?
Egy  biztos, nem emberek…..
(Klikkelj az alsó sorban a Youtube-os változatra, vagy az alábbi linkre, úgy jobb a kép...)
http://www.youtube.com/watch?v=1vA4T1wfJLE&feature=player_embedded#! 



2012. május 24., csütörtök

Tettyevölgyi ház-szörny



Amikor @x először a figyelmembe ajánlotta ezt a cikket:
elolvastam, a magam módján reagáltam rá, aztán igyekeztem elfelejteni, mert annyira irritál évtizedek óta az egész téma, hogy még a  rágondolás is idegesítő számomra.
Aztán mit ád az ég, a  Konok-Hetey kiállításon megint csak a szemembe-röhög a téma…
Itt a népszerűsítő plakátja, alább pedig a csodálatos tervek:



 
Én nem tudom, van tényleg valaki, aki elhiszi, hogy ezekkel a krix-krax-okkal  „el lehet tüntetni” egy ilyen undorító rondaságot ???
Hány ezer-száz-millió-nemtudomhány adóforintunk megy már megint rá erre a hülyeségre ?
Gyilkos indulatok munkálkodnak bennem.
Jó, hogy nem lehet „csak úgy” robbanóanyaghoz jutni….

2012. május 23., szerda

Zsolnay galéria: Hetey Katalin és Konok Tamás kiállítása



„Hetey Katalin és Konok Tamás számos kiállítás résztvevője volt már. Sokszor állítottak ki együtt érdekes párhuzamban megjelenítve a két műfaj jellegzetességeit egyéni ízzel, belső tartalommal úgy, hogy mindkét művész autonóm személyiség maradt. Hosszú alkotói pályájuk eredményeivel nemcsak a magyar, hanem az egyetemes művészettörténet részévé is váltak. Mindketten hallatlan precizitással és a technikai tárházak sokaságával oldották meg feladataikat, kutatva a tér és a sík, a mozgás és nyugalom, valamint az idő és tér problematikáját. Ezen a kiállításon különleges élményt adhat majd a látogatónak a kiállítótér nagy tereiben a kiállított 65 festmény és 57 szoborpárbeszéde.”

Nagyon modern, nagyon elvont, mégis voltak kedvenceim…Érdemes volt egy vasárnap délutánt rászánni. A festmények hatalmasak - nem is tudom, mekkora műterem kellett ezek megfestéséhez. A szobrok tetszettek jobban, ötletesek, mindenféle modernségükkel együtt, vagy dacára. Egyes részeik mozgathatók, így aztán (aki bátor és hozzá mer nyúlni) átalakíthatja, átszerkesztheti az alkotást.

Néhány a szobrok és  festmények sokaságából: