Megnézésre és elgondolkodásra ajánlom

Aki hallott már Dr. Egely Györgyről, annak nem kell különösebb bemutatás. Aki nem, itt olvashat róla. http://hu.wikipedia.org/wiki/Egely_Gy%C3%B6rgy

Ha jól tudom az első könyve volt a „Titokzatos erők tudománya” (1989) – nekem megvan, és már többször is elolvastam.

Most egészen véletlenül találtam egy weboldalat, ahol vele több filmriport is készült. Ebből az egyik itt található – beilleszteni nem lehet. 

Akit érdekel a téma továbbkeresgélhet az oldalon:

http://www.vntv.hu/vivanaturavideo.php?vid=91577142a

Moslék ágyő ! Megtévesztve és beetetve….

Nem vagyok egy nagy késztermék fogyasztó, de azért a spórolás, meg a kényelem, meg picit talán  a már elcsábított íz-érzetem belevisz néha ebbe-abba. Tényleg nem sokba, majd mindjárt meg is mondom, miket használok….

Tegnap este azonban (persze már nem először, de most meglehetősen részletesen és ijesztően) téma volt az élelmiszeripar világméretű átverő-show-ja… (Gammel ade -  Essen: getäuscht und abgespeist?     3 SAT)

Természetesen nem először látok hallok erről - hogy mi szemetet megetetnek velünk -  de a tegnapi képek tényleg hátborzongatóak voltak… Nem is elsősorban az állattartás körülményeiről volt most szó, hanem a feldolgozásról, és legfőképp a vásárlók manipulálásáról.

Hogy becsapnak minket, fogyasztókat….. Színnel, szaggal, hamis szövegekkel !!  És mi – mint kacsa a nokedlit – lenyeljük. Aztán – milyen jó is ez meg a gyógyszeriparnak – felvásárlói leszünk azoknak a készítményeknek, melyek a megevett mérgeket „ellensúlyozzák” az általuk okozott bajokat „gyógyítják”…

Szemét hazugság az egész, szemfényvesztés, csalás, pofátlan átverés….És ugye mindezen dolgokhoz adjuk hozzá, hogy a televízió, a reklámok  még igazi agymosást is alkalmaznak, hiszen nap mint nap látod, hogy semmit se érő ember vagy, ha ezt meg azt nem veszed/eszed/hordod/használod, stb….

Szomorú…Rémítő… Elkeserítő…Kilátástalan….

Egy biztos, elhatároztam, hogy mostantól nem eszem Rama-t és nem használok Maggi leveskockát. Ez a két főbűnöm van – mert a többin valószínű nem tudok változtatni/segíteni.

A piacon vásárolt élelmiszer (zöldség, gyümölcs) ellenőrizhetetlen – mondjanak a hatóságok amit akarnak, csak ott és csak akkor nem hazudnak az eladók, ahol és amikor épp ellenőrzik őket. Ez azonban ritka eset. Tehát továbbra sem tudom, honnan származik a zöldség és gyümölcs, max. annyi lehet az én védekezési módom, hogy januárban nem eszem epret és júliusban nem veszek narancsot. Ja és ilyesmit én eddig sem, ez után sem a nagyáruházakban vásárolok. Természetesen ami itthon a kertben, vagy a barátaimnál terem, az  megbízható, de csak ebből nem tudnám fenntartani magam, még akkor sem, ha meglehetősen kicsi az igényem. (Felejtsük most el az esetleg génmanipulált magokat….)  És én még szerencsésnek is mondhatom magam, hiszen vannak ezek a lehetőségeim. De gyanítom az ország (világ) lakosságának többsége nincs ilyen kedvező helyzetben.

(Arról most itt ne is essen inkább szó, hogy amit mi európaiak/fehérek, ilyen-olyan okok  miatt nem eszünk meg, azt átpasszoljuk a szerencsétlen afrikaiaknak és még azt is hisszük, hogy jót cselekedtünk. Láttam erről is filmet – mint ahogy arról is, hogy a fehérek által használt elektronikai termékek szemete miképp végzi Afrikában, vagy  hogy a H&M termékek milyen elképesztő nyomorúságos körülmények között készülnek – Indiában….)

Kellett nekünk ez a „globalizált” világ ?

http://hu.wikipedia.org/wiki/Globaliz%C3%A1ci%C3%B3

Lehet, lehet hogy a tévémet is ki kéne dobni…..de struccként, fejemet homokba dugva meg minek élni ?

Kép: http://tiszato-biovendeghaz.mindenkilapja.hu/gallery/19787283/renderimage/22665370

Eső után

Radnóti Miklós:  Eső után

Ma sokszínű vízgyöngyök csillognak

Máskor poros levelén a fáknak.

Ma mohón és vidáman ölelik

Fölül a fényt és alul az árnyat...

A fű még az esőtől nedves,

S a sétány már szárazon ásít

És méregzölden rángatja az utat

A teltgyomrú és gyöngyöző pázsit...

Rezegtetve szárítja az úton

Összeaszott szárnyát egy lepkepár,

Előbb az eső verte le őket.

Most nyilaz utánuk a napsugár...

Ma sokszínű vízgyöngyök csillognak

Máskor poros levelén a fáknak.

Ma mohón és vidáman ölelik

Fölül a fényt és alul az árnyat...



(Az elkövetkező napokban, 38 fok környékén érdemes lesz ide visszanézni egy kis felüdülésért... )

Mit csinálunk ? Mit csinálunk !

Nézzétek és sírjatok !


Kapcsolódó cikk itt : http://www.origo.hu/tudomany/elovilag/20091027-nagy-csendesoceani-szemetsziget-mar-a-madarak-gyomarban-is-lathato-az.html

Itt találtam: http://magnyes.blogspot.hu/2012/06/neha.html#axzz1ypx0s28i

A. Huxley: Szép új világ

Aki nem szeret olvasni, aki kívülről ismeri a könyvet, akit nem érdekel a filozofálás – hagyja ki a mai írásomat. Nem először olvasom a könyvet – tán nem is utoljára. Most bemásolok  belőle egy részt – amin el lehet gondolkodni.
A könyvet 1932-ben adták ki.

(Kedvem lett volna egy-egy mondatot pirossal írni - de visszafogtam magam...)

Tizenhetedik fejezet (-ből részlet)

……………..Ezt egy Maine de Biran nevű ember írta. Filozófus volt, ha tudja, ez mit jelentett.

– Olyan ember, aki kevesebb dologról álmodik, mint ami van mennyben és a földön – vágta rá a Vadember.

– Pontosan így van. Felolvasok önnek valamit, amit egy pillanat alatt megálmodott. Közben hallgassa meg, amit ez a régi közösségi főénekes mondott. – Felnyitotta a könyvet annál a résznél, amelyet egy papírszelettel jelölt meg, s olvasni kezdett. – "Nem vagyunk a saját magunké jobban, mint amennyire sajátunk az, amit birtoklunk. Nem mi teremtettük önmagunkat, nem lehetünk hatalmasabbak önmagunknál. Nem vagyunk saját magunk gazdái. Mi Isten tulajdona vagyunk. Nem az a boldogság vajon, hogy így nézzük a kérdést? Jelent valamiféle boldogságot vagy vigaszt, ha azt képzeljük, saját magunk tulajdonai vagyunk? Talán így gondolkoznak a fiatalok s azok, akiknek jól megy a soruk. Ezek azt hihetik, nagy dolog, ha mindenük megvan – ahogyan feltételezik a maguk módján, hogy nem függnek senkitől, hogy nem kell semmire sem gondolniuk, ami nincs szemük előtt, hogy nem zavarja őket a folytonos elismerése, imádása és feltételezése egy másik akaratnak. De amint múlik az idő, ők is, mint minden ember, rá fognak döbbenni, hogy a függetlenség nem való az embernek – hogy az természetellenes állapot –, megteszi egy darabig, de nem visz el bennünket biztonságban a végcélig..."

Mustapha Mond szünetet tartott, letette az első könyvet, s kezébe véve a másodikat, belelapozott. – Vegyük ezt például – mondta, s mély hangján újból olvasni kezdett: "Az ember megöregszik, érzi önmagában a gyengeségnek, a nyugtalanságnak és a kényelmetlenségnek azt az alapvető érzését, amely a kor előrehaladtának kísérője; s miután így érez, csupán betegnek képzeli magát, elaltatva félelmeit azzal a gondolattal, hogy ez a nyo*****ó állapot valamilyen különös okra vezethető vissza, amelyből mint valami betegségből, reménye szerint majd kigyógyulhat. Hiú ábrándozások! Az a kór az öregség, és rettenetes betegség az! Azt mondják, hogy a halálfélelem és a halál utáni dolgoktól való félelem az, ami az embereket a vallás felé fordítja, amint előrehaladnak a korban. De saját tapasztalatom azt a meggyőződést oltotta belém, hogy teljesen eltekintve az ilyen rettegésektől vagy képzelődésektől is a vallásos érzés növekedésre hajlik, amint öregszünk; növekszik, mert ahogyan a szenvedélyek lehiggadnak, ahogyan a képzelet és az érzékenység kevésbé erős és kevésbé felkelthető lesz, értelmünk kevésbé zavartan fog működni, kevésbé homályosítják el a képzetek, vágyak és időtöltések, amelyekben korábban feloldódott; s ekkor felmerül Isten, mintegy a felhők mögül; a lelkünk érezni, látni kezd, minden világosság forrása felé fordul; arra fordul természetes és elkerülhetetlen módón, mert most, hogy mindaz, ami az érzéki világnak életét és bubáját adta, most kezdett elszivárogni belőlünk, most, hogy a jelenségekben való létezést nem erősítik belülről vagy kívülről támadt benyomások, érezzük annak szükségét, hogy támaszkodjunk valamire, ami velünk marad, valamire, ami sosem fog bennünket kijátszani – egy valóságra, egy abszolút és örökké tartó igazságra. Igen, kikerülhetetlenül Istenhez fordulunk, mert ez a vallásos érzés természeténél fogva oly tiszta, oly gyönyörűséges a léleknek, amely tapasztalja, hogy kárpótlást nyújt minden más veszteségünkért." –

Mustapha Mond becsukta a könyvet, és hátradőlt székében. – Egyike ama több dolgoknak égen és földön, melyeket e bölcselők felfogni nem voltak képesek, éppen ez volt – körbeintett kezével –, vagyis mi, a modern világ. "Csak addig lehetünk függetlenek Istentől, amíg fiatalok vagyunk, és jól megy a sorunk, de a függetlenség nem vezet el minket biztonságban a végcélig." Nos, mi fiatalok vagyunk, és jól megy a sorunk végig. Mi következik ebből? Nyilvánvalóan az, hogy függetlenek lehetünk Istentől. "A vallásos érzés kárpótolni fog bennünket minden veszteségünkért." De ha nincs veszteség, amit kárpótolnunk kellene, akkor a vallásos érzés felesleges. És miért vadásznánk valami pótszerre a fiatal vágyak helyett, ha az ifjonti vágyak sosem hagynak minket el? Pótlékra a szórakozás helyett, ha egyszer élvezhetjük a jó öreg ostobaságokat az utolsó pillanatig? Mi szükségünk a megpihenésre, ha elménk és testünk továbbra is élvezetét leli a cselekvésben? Mi szükség a vigaszra, ha van szómánk? Mi szükség valami mozdíthatatlanra, ha egyszer ott a társadalmi rend?

– Tehát ön úgy véli, nincs Isten?

– Nem, én úgy vélem, egészen valószínű, hogy van.

– Akkor miért?... Mustapha Mond közbevágott:

– De ő különböző módon nyilvánítja ki önmagát különböző embereknek. A premodern időkben úgy nyilatkoztatta ki magát, mint az a lény, amely le van írva ezekben a könyvekben. Ma pedig...

– Hogyan nyilatkoztatja ki magát ma? – kérdezte a Vadember.

– Nos, ma úgy nyilatkoztatja ki magát, mint hiány; mintha egyáltalán nem is lenne.

– Ez a maguk hibája.

– Nevezze a civilizáció hibájának. Isten nem férhet össze a gépekkel és a tudományos gyógyászattal és az egyetemes közboldogsággal. Az embernek választania kell. A mi civilizációnk a gépeket és a gyógyászatot és a boldogságot választotta. Ezért kell nekem ezeket a könyveket páncélszekrénybe zárva tartani. Szennyesek. Az emberek megbotránkoznának, ha...

A Vadember félbeszakította:

– De hát nem természetes dolog, ha azt érezzük, van Isten?

– Azt is megkérdezhetné, természetes dolog-e, ha felhúzzuk a cipzárat a nadrágunkon – mondta az ellenőr gúnyosan. Maga emlékeztet engem egy másik ilyen öreg fickóra, akit Bradleynek hívtak. Ő úgy határozta meg a filozófiát, mint amely megleli a téves okot ahhoz, amit ösztönösen hiszünk. Mintha bármit is ösztönösen hinnénk! Az ember azért hisz bizonyos dolgokban, mert úgy kondicionálták, hogy higgyen bennük. Rossz indokokat találunk olyasmihez, amiben ösztönösen is hiszünk – ez a filozófia. Az emberek azért hisznek Istenben, mert úgy kondicionálták őket, hogy higgyenek Istenben.

– De akkor is – makacskodott a Vadember – természetes dolog, hogy hiszünk Istenben, amikor egyedül vagyunk, egészen egyedül, éjszaka, s a halálra gondolunk...

– De az emberek manapság soha nincsenek egyedül – mondta Mustapha Mond. – Meggyűlöltetjük velük a magányt, és úgy rendezzük el az életüket, hogy szinte lehetetlen is egyedül lenniük.

A Vadember gyászosan bólogatott. Malpaisban attól szenvedett, hogy kizárták a puebló közösségi tevékenységeiből, a civilizált Londonban pedig attól, hogy soha nem szökhetett meg a közösségi tevékenységek elől, sosem tudott nyugodtan egyedül lenni.

– Emlékszik arra a részre a Lear királyban? – kérdezte meg végül a Vadember. – "Az ég igazságos, mert kéjeinkből csinál, bennünket ostorozni, eszközt: a bűnös és setét hely, hol fogantál, szemeibe került." És erre Edmund azt feleli: "Jól szólottál: való, megfordult a kerék, s én itt vagyok." Emlékszik, amikor Edmund megsebesült, és már haldoklik. Hát most hogyan van ez? Vajon nincs most Isten, aki elrendezze a dolgokat, büntessen és jutalmazzon?

– Nos, hát van? – kérdezne meg most az ellenőr. – Az ember akárhányszor vétkezhet is egy terméketlenített nővel, és nem kockáztatja, hogy a fia szeretője kivájja a szemét. "Megfordult a kerék, s én itt vagyok." De vajon hol lenne manapság Edmund? Légpárnás székben üldögélne, átölelve egy lány derekát, szexhormonos rágógumit szopogatva és gyönyörködve a tapiban. Az ég igazságos. Minden bizonnyal. De a törvénykönyvét végső soron azok az emberek fogalmazzák meg, akik megszervezik a társadalmat; a Gondviselés végszavát az emberektől kapja.

– Biztos ebben? – kérdezte a Vadember. – Biztos benne teljesen, hogy a légpárnás széken üldögélő Edmund nem bűnhődik éppen olyan súlyosan, mint a megsebesült és elvérző Edmund? Az ég igazságos. Nem csinál kéjeiből eszközt, hogy lealacsonyítsa?

– Lealacsonyítsa, s vajon milyen helyzetből? Mint boldog, szorgalmasan dolgozó, árukat fogyasztó állampolgár ő tökéletes. Persze ha más mértékkel akarja mérni, mint a mienk, akkor talán mondhatja, hogy lealacsonyodott. De ragaszkodnunk kell valamelyik posztulátum-rendszerhez. Nem lehet elektromágneses golfot játszani a centrifugális labdajáték szabályai szerint.

– De az érték nem az egyes ember akaratában rejlik mondta a Vadember. – Az érték nagysága és méltósága magában az értékben és az értékelőben rejlik.

– Ugyan, ugyan! – tiltakozott Mustapha Mond. – Ez már kissé messze vezet, nemde?

– Ha megengednék maguknak, hogy Istenre gondoljanak, nem engednék meg maguknak, hogy a kéjek lealacsonyítsák önöket. Lenne okuk arra, hogy a dolgokat türelmesen viseljék el, hogy bátran cselekedjenek. Láttam ezt az indiánok között.

– Bizonyára – mondta Mustapha Mond. – De hát mi nem vagyunk indiánok. A civilizált embernek nincs szüksége arra, hogy elviseljen bármit, ami komoly kellemetlenséggel jár. És ami a cselekvést illeti, Ford mentsen, hogy a civilizált ember fejébe vegye az ötletét. Felborítaná az egész társadalmi rendet, ha az emberek saját belátásuk szerint kezdenének cselekedni.

– És akkor hol marad az önmegtartóztatás? Ha lenne Istenük, okuk is lenne az önmegtartóztatásra.

– De az ipari civilizáció csak akkor lehetséges, ha nincs önmegtartóztatás. Saját vágyaink kielégítése, amelyeknek határt csak a higiénia és a gazdasági élet szabhat, ez a lényeg. Máskülönben a kerekek megszűnnek forogni.

– Lenne okuk a szüzességre, a tisztaságra! – mondta a Vadember, s kissé elpirult, ahogyan kiejtette e szavakat.

– De a tisztaság szenvedélyt jelent, a szüzesség neuraszténiát jelent. És a szenvedély és a neuraszténia instabilitáshoz vezet. És az instabilitás a civilizáció végét jelenti. Nem lehet tartósan, semmiféle civilizációt fenntartani sok-sok kellemes bűn nélkül.

– De Isten az oka mindannak, ami nemes, szép és hősies. Ha lenne egy istenük...

– Drága fiatal barátom – mondta Mustapha Mond –, a civilizációnak egyáltalán nincs szüksége nemes vagy hősies dolgokra. Ezek a politikai tehetetlenség tünetei. Egy megfelelően szervezett társadalomban, mint amilyen a miénk, senkinek sincs alkalma arra, hogy nemes vagy hősies legyen. A körülményeknek teljesen ingatagnak kell lenniük ahhoz, hogy ilyen alkalmak keletkezzenek. Ahol háborúk folynak, ahol megosztott érdekcsoportok vannak, ahol ellen kell állni bizonyos kísértéseknek, ahol a szerelem tárgyaiért küzdeni kell, vagy meg kell őket védeni – ott nyilvánvalóan van némi értelme a nemes és hősies magatartásnak. De manapság nincsenek háborúk. A lehető legnagyobb mértékben vigyázunk arra, hogy megakadályozzuk az embereket abban, hogy túlzottan megszeressék egymást. Nincsenek megosztott érdekcsoportok, az embereket úgy kondicionálják, hogy egyszerűen senki sem tehet másként, mint ahogyan tennie kell. És amit tennie kell, az egészében véve oly kellemes, a természetes ingerek oly sok lehetőséget kapnak a szabad játékra, hogy ténylegesen nincs is semmi kísértés, amelynek ellen kellene állni. És ha valamikor, valami szerencsétlenség folytán mégis valami kellemetlen dolog történne valahogyan, nos, akkor még mindig ott van a szóma, amely lehetővé teszi, hogy szabadságra menjünk a tények elől. És mindig ott a szóma, hogy haragunkat mérsékelje, kibékítsen ellenségeinkkel, hogy türelmesek és sokáig mindent elviselők lehessünk. A múltban ezeket a dolgokat csak nagy erőfeszítéssel lehetett elérni, s csupán több éves, kemény erkölcsi edzéssel. Most pedig bárki lenyel két-három félgrammos tablettát, és kész. Bárki erényes lehet ma. Mindenki magával hordhatja egy üvegcsében jó erkölcseinek legalább a felét. Kereszténység könnyek nélkül – ez a szóma.

– De a könnyekre szükség van. Nem emlékszik, mit mondott Othello? "Ha a borúra mindig ily derű jön, dühöngj, vihar, míg serken a halál is!" Van egy történet, amelyet az egyik öreg indián szokott mesélni nekünk, a Mátaski Leányról. Azoknak a fiatalembereknek, akik feleségül kívánták venni, reggel kapálniuk kellett a kertjében. Könnyűnek látszott a feladat, csakhogy ott legyek és szúnyogok voltak, varázserejűek. A legtöbb fiatalember egyszerűen nem állhatta a csípéseket és szúrásokat. De aki kiállta a próbát, az elnyerte a lány kezét.

– Bájos történet! De civilizált országokban – mondta az ellenőr – meg lehet kapni a lányokat anélkül, hogy kapálnánk nekik, és nincsenek legyek vagy szúnyogok, hogy megcsípjenek. Már évszázadokkal ezelőtt megszabadultunk tőlük.

A Vadember bólintott, homlokát ráncolva.

– Megszabadultak tőlük. Igen, ez az önök módszere. Megszabadulnak minden kellemetlen dologtól, ahelyett hogy megtanulnának együtt élni velük. "Akkor nemesb-e a lélek, ha tűri balsorsa minden nyűgét s nyilait; vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellen, s fegyvert ragadva véget vet neki..." De önök egyiket sem választják. Sem a szenvedést, sem az ellenállást. Önök egyszerűen száműzik a nyűgöket és nyilakat. Túl könnyű megoldás.

Hirtelen elhallgatott, anyjára gondolt. Harminchetedik emeleti szobájában Linda valamikor a daloló fények és illatos cirógatások tengerében úszott – elúszott, ki a térből, ki az időből, ki emlékei, szokásai, megöregedett és felpuffadt teste börtönéből. És Tomakin, a keltető és kondicionáló volt igazgatója még mindig kiránduláson van – szabadságolta magát a megaláztatástól és fájdalomtól egy olyan világba, ahol nem hallhatja azokat a szavakat, azt a gúnyos kacagást, nem kell látnia azt a rettentő arcot, éreznie azokat a nedves és elomló karokat a nyaka körül, egy gyönyörű világba...

– Amire önöknek szükségük van – folytatta a Vadember –, az valami, ami könnyekkel jár, a változatosság kedvéért. Semmi sem kerül itt elég sokba.

(– Tizenkét és fél millió dollár – tiltakozott annak idején Henry Foster, amikor a Vadember ezt mondta neki. – Tizenkét és fél millió, ennyibe került az új kondicionáló központ. Egyetlen centtel sem kevesebbe!)

– "Kitenni azt merészen, mi halandó és bizonytalan, szerencse, halál s veszély kényének, akár egy tojáshéjért." Nincs benne valami igazság? – kérdezte, s felnézett Mustapha Mondra. – Teljesen függetlenül Istentől, bár persze Isten jó ok lenne rá. Nincs abban valami, hogy veszélyesen kell élni?

– Sok igazság van benne – válaszolta az ellenőr. – A férfiak és a nők mellékveséjét időnként stimulálni kell.

– Micsoda? – kérdezte a Vadember értetlenül.

– A tökéletes egészség egyik alapfeltétele. Ezért tettük kötelezővé az ESZP-kezelést.

– ESZP?

– Erős Szenvedélyek Pótszere. Havonta egyszer szabály szerint. Az egész szervezetet átitatjuk adrenalinnal. Ez a félelem és düh tökéletes fiziológiai megfelelője. Mindazzal a tónusos hatással, amellyel Othello megölte Desdemonát, csakhogy a kínos következmények nélkül.

– De nekem tetszenek a kínos következmények.

– Nekünk nem – mondta az ellenőr. – Mi jobban szeretjük a dolgokat kényelmesen végezni.

– De én nem akarok kényelmet. Én Istent akarom, én költészetet akarok, én igazi veszélyt akarok, én szabadságot akarok, én jóságot akarok, én bűnt akarok.

– Valójában ön azt követeli, hogy joga legyen a boldogtalansághoz – mondta Mustapha Mond.

– Rendben van hát – szólt a Vadember kihívóan – követelem a jogot ahhoz, hogy boldogtalan lehessek.

– Nem is említve annak jogát, hogy megöregedjék, csúf és impotens legyen; jogot a szifiliszhez és a rákhoz, jogot az éhezéshez, a tetvességhez, jogot az állandó félelemben való éléshez, hogy vajon mi lesz holnap; jogot ahhoz, hogy tífuszt kapjon, jogot, hogy mindenféle elmondhatatlan kínok gyötörjék. – Hosszú csend támadt.

– Mindezt követelem – mondta végül a Vadember. Mustapha Mond vállat vont.

– Kérem, parancsoljon – felelte.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9p_%C3%BAj_vil%C3%A1g

http://www.kislexikon.hu/maine_di_biran.html

http://hiphi.ubbcluj.ro/eristikon/nr_1/recenzii/horvath.htm

Mellesleg az egész könyv itt elolvasható: http://www.hotdog.hu/letoltes/doksi/konyv-magazin/huxley-szep-uj-vilag

Pécs, délután fél 5-kor 33 fok....árnyékban.

Nem tudom mennyire hiteles ez a videó - de valahogy én is ezt érzem. 
Egyre melegebb van, egyre elviselhetetlenebb...
A fotó most készült....

Emminek és Gábornak köszönöm

Ide  alulra csak akkor kattints, ha  "pihentek"  a szemeid, ugyanis ezt nézve percek alatt ki fogsz fáradni.

Ettől függetlenül nagyon érdekes, meg szép. Talán az a baja, hogy túl gyorsan és automatikusan változik a kép....

http://inoyan.narod.ru/kaleidoskop.swf

Püspökszentlászló

Tavaly nyár óta készültünk, hogy elmegyünk Püspökszentlászlóra. Végre sikerült.

Aki nem járt ott,  tudnám tanácsolni, keresse fel, megér egy fél napot… Igaz, kisebb túrának is nevezhető, mert újabban a település elején le kell tenni az autót és gyalog kell felmászni a templomig – de én úgy gondolom, érdemes ennyit áldozni a cél érdekében.

http://www.puspokszentlaszloiarboretum.hu/index.php?menu=3&lang=1 ezen az oldalon és természetesen itt is: http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%BCsp%C3%B6kszentl%C3%A1szl%C3%B3  minden fontos tudnivaló elolvasható róla.

De ugye egy dolog a szöveg, meg egy egészen más dolog, ha személyesen ott jársz, s tapasztalod meg a dolgokat.

 Hegyek völgyek között....vezet az út felfelé

Én több, mint 30 éve jártam ott utoljára, és az volt az érzésem, a pusztulás csak tovább fokozódott az eltelt évtizedekben.  Az arborétum igaz, rendben van tartva – ámbár szükséges lenne néhány kiszáradt fa eltávolítása, mielőtt egy nagy vihar kidönti – károkat okozva – ezeket.  

 Az épület  jelenleg lakatlan, és ez, mint minden épületen, melyet elhagy az ember, igencsak meglátszik.  Amikor ott jártam először, nem tudtam a Szt. László szoborról, most a neten olvasva kiderült, van valahol egy ilyen, de elég hosszas keresés után találtam csak rá. Ha netán valaki e sorokat olvasva úgy dönt, hogy elindul erre a világvégi helyre és a szobrot is szeretné látni, elárulhatom, hogy az apácák temetője mellett, a Zengőre vezető úton kell elindulnia, s 20-30 m után egy igen meredek domboldalat megmászva láthatja a szobrot, a fák sűrűjében jól elrejtve.

Én tudom, hogy szegény az ország, meg állítólag az egyház is, de mindig olyan szomorú leszek, amikor ilyen mérvű pusztulást látok. 

  

 

Amúgy Hosszúhetényen keresztülautózva lehet feljutni erre a világvégi kicsi településre.

Mi Hird felől mentünk Heténybe, szomorú szívvel láttam, hogy a fiatal cseresznyefák, melyeket pár éve a kivágott öregek helyre ültettek, az idei kései télben, szinte mind elfagytak.

A településközpontból már kiérve, megálltam egy szobor előtt  és kicsit körülnézve, legnagyobb örömömre, a régi bányafalat jobban szemügyre véve, évmilliós kőzetrétegeket  tudtam fotózni és  csodaszép fekete  köveket, trachidoleritet  is találtam. Erről rögtön beugrott a közeli Köves-tető, ahol hosszú évekig "csengőhangú" fonolitot bányásztak. Gondoltam a hazavezető úton benézünk oda is.

 Nos, hiába a „becsali” tábla, bizony  nincs ott semmi nyitva…pedig szívesen ittunk volna egy jó hideg limonádét, vagy akár még – délután lévén – valami finom sütemény is szóba jöhetett volna.

Komló felé kanyarodva láttuk ezt a ?kilátót? – vagy nem tudom mit, Zobák alatt, vagyis pontosan a Gesztenyés szélén. Fogalmam nincs róla, mi lehet, semmi nyomát nem találom a neten – csak épp egy „klikk” erejéig álltunk meg…. Megálltam a városban bent is, készült kép többek között a templomról is, meg a zeneiskola pirogránit díszéről: 

Komlóról persze azonnal eszembe jutottak a régi szép, kisgyerekkori emlékeim, hiszen Édesapám a Trösztben dolgozott sok éven át. Több május elsejét is végigéltünk itt, és hát nekem bizony összeszorult a szívem, amikor a volt Széntröszt  épülete mellett lekukucskáltam oda, ahol hajdan csillék csikorogtak, szénporos arcú bányászok ültek a népesekben - most meg egy nagyáruház terpeszkedik helyükön….Sajnálom, meg bosszant is, hogy nem csináltam róla egy fotót, most a neten csak a régi állapotról találtam, és be is tesztem, mert olyan kedvesek nekem ezek a képek….

(Kép: http://forum.index.hu/Article/showArticle?na_start=4418&na_step=30&t=9125005&na_order  )

Muszáj volt....

Részletesebben itt: 

http://nol.hu/belfold/20120607-jon_az_illes-kommando

http://index.hu/belfold/2012/06/06/terdre_imahoz_megszunt_a_vizallasjelentes

Sajnos, ebben az esetben képtelen voltam megtartani a fogadalmamat (=középút) MUSZÁJ volt ezeket közzétennem. Forr bennem a düh....és az elkeseredés.

A Madárfej sziget lugasépítője

Ez nem egy kitalált furfangos cím, mindkét szónak van értelme/jelentése.

Természetes, hogy már megint az egyik tv-csatornámon láttam – most azonban nem én egyedül voltam a műsor élvezője:

Itt olvashatsz részletesen élőhelyükről és magáról a madárról is:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Mad%C3%A1rfej-f%C3%A9lsziget

http://hu.wikipedia.org/wiki/Lugas%C3%A9p%C3%ADt%C5%91-f%C3%A9l%C3%A9k

Kép: http://marcelodelcampo.blogspot.hu/2011/12/el-pajaro-jardinero.html

A wikiben – többek között – ezt olvashatod: „…Lugasaik annyira összetettek és dekoráltak, hogy a korai európai felfedezők nem is hitték el, hogy ezek madarak művei. Azt hitték, hogy a helyi bennszülöttek készítették őket gyermekeik szórakoztatására. Az új-guineai bennszülöttek ma is csodálattal tekintenek a madarak munkáira és úgy vélik, hogy azok egyenértékűek azzal a nászadománnyal, amit ők ajánlanak fel asszonyaikért….”

Vannak köztük olyan fajták is, melyeknél  a hím és a nőstény madár kinézetre (tollazat, szín) teljesen azonos. A párok egész éven át védik territóriumukat és a több éven keresztül, vagy akár egész életükön át kitartanak egymás mellett. Másik fajtájukból a hímek, a tojók odacsábítására lugasszerű építményeket emelnek. A párzásra hónapokig készülő hímek gyakran megpróbálják lerombolni a rivális hímek lugasait, és ellopni azok díszítményeit.

További nagyszerű képek láthatók itt: http://paradisexpress.blogspot.hu/2010/07/ptilonorhynchidae-bowerbird.html

Helykereső gondolatok avagy meditálás tanácstalanul

Próbáltam azon gondolkodni, miképp  lehetne az én blogom is olyan, mint más – kedvelt – blogok ? Ahol több száz olvasó van – legalábbis bejelentkezve….
Ahol csupa vidámság az élet, ahol csak finom kaják készülnek, ahol sok nevető gyerek van, ahol sikeresek a férjek, ahol soha nem történik semmi rossz, ahol a kézimunkák ötletgazdagsága és variációinak száma a legfontosabb kérdés, ahol minden kutya és cica  vidáman játszadozik - mi több, egymással, ahol a gyerekekkel – ha van is gond, nem olyan nagy, hogy ne tudná azt a kis család (esetleg némi külső segítséggel) megoldani, ahol senkinek nem fáj a talpa járás közben, ahol nincs senkinek álmatlan éjszakája az anyja miatt, ahol nem ázik be nagy esőkor az előszoba, ahol jut 23 ezer egy szandálra, ahol valószínűleg nem ismerik azt a szót, hogy fejgörcs,  ahol csak szépséges versek szerepelnek, ahol minden fotó tökéletes, ahol a viszonzott szerelemről szólnak a sorok, ahol a szerzők csak a sikereikről írnak…  (vagyis ahol a rossz dolgokról mélységes mélyen hallgatnak....)


Bizonyára igen jó ezeket a blogokat olvasni, de nem tudom, mennyire őszinték és igazak ezek az oldalak ? Vagyis hát igazak, de olyan „féloldalasak”. Felmerül  bennem a kérdés, csak én vagyok egy ilyen pesszimista, aki néha (gyakran) látja sötétnek a világot ? Vagy én azok táborába tartozom,  aki tud és mer is írni róla ? Vajon „nyavalygásnak” érzik ezt az olvasók, vagy őszinte kitárulkozásnak, annak, ami valójában a célja: hogy a megosztott gondokat könnyebb  elviselni ?

Azt is tudom persze,  van egy másik irányzat is, ahol kemény jobb- és baloldali politikai szövegek íródnak, ahol olyasmiket olvashatsz, hogy szemed-szád tátva marad, ahol valaki leírja, le meri írni azt is, amiről te még álmodni is csak halkan álmodsz…Vannak tehát a „harcos” blogok  és könnyen ellenőrizheted, ezrével olvassák is őket az igazságra kiéhezett emberek.
Nem lényegtelen kérdés persze az, hogy jó-e nekem, ha „kiköpöm” a dühömet, a bosszúságomat, a keserűségeket ? Bizony jó. De el is érek vele valamit ?  99,99 %-ban nem. Akkor tulajdonképpen minek is az egész ? Csak hogy leírva, megszabaduljak valamelyest a nyomasztó súlytól ? Vagy ez „átpasszolás” másokra ? (Ezt nem nagyon hinném – hiszen senki sem bolond a más terhét cipelni.….)


No de, ha csak a szépről mesélek, akkor az jobb ? Nem vagyok őszinte, hiszen csak fél oldalamat mutatom – épp a „szebbiket” – holott én egész embernek érzem/tartom magam. Esendő, de egész embernek,  akinek baja, bánata, rossz napja épp úgy van, mint öröme, vagy sikere. Aki a kora miatt már kissé megkeseredett, de azért van  még szeme a szép meglátására is.

Azt mondta egy, az Internetet kifejezetten gyűlölő és amiatt aztán nem is ismerő barátom, hogy  ennél veszélyesebb szemetet, mint az Internet el se tud képzelni. Pro és kontra mondtuk az érveket – és hogy egészen őszinte legyek, nem dőlt el  köztünk a küzdelem, mert hát azt azért el kell ismerjem, van élet net nélkül is. Sőt….

És akkor most itt állok – változatlanul tanácstalanul. Írjak azokról a negatív dolgokról, melyek csak az elmúlt 24 órában jutottak fülem-szemem közelébe ? (Itt először felsoroltam nagyhirtelen öt elkeserítő, undorító, szomorú témát...aztán töröltem...) 
Avagy dugjam be a fülem és hallgassak valami szép zenét, s lecsukott szemem mögé varázsoljam életem utolsó nyaralásának képeit ?
Nehéz, nagyon nehéz a középút meglelése, s a járás azon……

A középút - A hét egyensúly

Kerüld a szélsőségeket a bizonyosság és a bizonytalanság területén.
Kerüld a szélsőségeket az élvezetek és az önmegtartóztatás területén.
Kerüld a szélsőségeket a dominancia és alárendeltség területén.
Kerüld a szélsőségeket a birtoklási vágy és közömbösség területén.
Kerüld a szélsőségeket a lemondás/beletörődés és szélsőséges útkeresés/megoldás keresés területén.
Kerüld a szélsőségeket a nemtörődömség és a megszállott maximalizmus területén.
Kerüld a szélsőségeket az elemzés és egyesítés területén.

Gondolataim Gebauer Ernő kiállításáról

Nem tudok és legfőképp nem is akarok mást és máshogy írni, mint ahogy érzek, gondolkodom. Máskor sem tettem, most sem fogom.

Kifejezett kíváncsi várakozással mentem a Gebauer Ernő emlék-kiállításra, kivárva a  nyitvatartás végéhez közeledő időpontot, mert  utálom, ha sokan vannak a képek, az alkotó és énköztem. Nos ebben az egyben szerencsém volt, teljesen egyedül voltam.

Előkészültem én Gebauerből, amennyire a netről lehetett, közülük csak néhány:  

http://www.gebauer2012.hu   http://pannonklaszter.hu/2012/01/gebauer-erno-emlekev-pecs

http://www.pecsma.hu/helyi/2012/06/04/felidoben-a-gebauer-kiallitas

http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=18583
http://www.pecsinapilap.hu/cikk/Zrinyi_pusztulasa_-_kepgaleria/95585

Egyéb sajtóhelyek itt: http://www.gebauer2012.hu/sajto.html

Előkészültem, mégis  - vagy tán épp ezért ? – csalódás ért.

Nagyon örülök, hogy legalább a kiállításon Komlós Attila fotóiból készített (picurka) tablókon a templomi Gebauer-freskók egy része  látható volt de sokkal jobban szomorú vagyok amiatt, hogy nem mind, és legfőképp azért, hogy a középületekben lévő freskókról egyetlen fotó sem volt kiállítva.

Kétségtelen, hogy itt: http://www.gebauer2012.hu/galeria.html sok minden látható, de vagy én voltam felületes és ügyetlen, vagy ezekről tényleg nem volt (fény)kép a kiállításon.

Ezek a hatalmas freskók olyan látványosak, miért nem lehetett egyikéről- másikáról egy egy nagyobb, poszter-szerű képet készíteni ? És az a sok templomi freskó ? Tényleg örülök, hogy ezekről néhány ici-pici fénykép a falra került, de hát a festő – szerintem – épp a hatalmas műveiről volt híres !!  Olyan érzéssel jöttem ki a kiállításról, hogy én egy nagy festő kicsike „képecskéit” láttam.  Aranyosak, meg kedvesek, hiszen a régi Pécset mutatják – no de szerintem NEM ezektől volt Gebauer Ernő híres festő.

Persze lehet, hogy az én elvárásaimmal volt (megint) baj. Vállalom.

"Játszásiból" megpróbáltam a régen készült festményekhez fotókat keresni - több-kevesebb sikerrel: (Előrebocsátom, fél napom ráment a keresésre, és nem írtam fel, melyik képet hol találtam. Elnézést. Azt, amelyik nem az enyém, jelzem.)

 Talán a legkedvesebb kép: a Jókai térről

(Mármint nem a mostani kép a legkedvesebb.... a régire gondoltam.) 

A Zsolnay Múzeum bejárata a Káptalan utcában

A Székesegyház a Sétatéren (nem saját fotó)

Az aranyos (Keresztelő Szent János) kút

Tettyei romok

A Havihegyi templom (nem saját fotó)

(Nem találtam olyan képet, amely K-ÉK felől mutatná a templomot...)

Ehhez nem fűznék hosszabb kommentárt.

 Széchenyi tér (nem saját fotó - és nem azért ronda)

A Hunyadi út torkolatához sehol sem találtam képet. Az csatolt kép egyike a Városháza tornyából  készült, a másik a Boldogság háza előtt - de nem az a szög, ahonnan a festmény készült - ráadásul már teljesen megváltozott a környék. (Mellesleg elgondolkodtam, hogy milyen érdekes: a térről millió fotó van fent, de erről a Mecsek felé tartó, kivezető útról és környékéről egy sincs...)

Ez egy nagyon kedves kép - kb. ott ülhetett a festő, ahonnan én a fényképet készítettem több évtized múltával.

Erről az egyről képtelen voltam megállapítani, hol készült ? 

Gyanús nekem, hogy valahol a Felsőmalom utca Rákóczi u. sarkán ? Valamikor nagyon rég...Jobb oldalon hátul mintha az egyetem épülete lenne látható (?)

 Végezetül egy kedves tavaszi és egy nyári erdőrészlet. Bennem kellemes emlékeket ébresztettek.