A vitamin-csapda

Sose voltam túl nagy vitamin-zabáló. Természetesen, ha orvos ajánlotta ilyen-olyan okból, akkor szedtem egy darabig. Aztán jött egy időszak, amikor annyira megszaporodtak a reklámok, hogy az embernek olyan kényszerképzete támadt, hogy önmaga ellen vét, ha nem szed néhány vitamint. Megrövidítem az életem, ha nem szedek – érezted… Néha orvosi tanácsra, máskor saját kútfőmre támaszkodva szedtem én is idei-óráig ezt-azt.

Aztán a következő lépés egy orvos (nem mertem kiírni a nevét) könyvének megjelenése volt, mely könyvben leírta, hogy mennyire károsak a gyógyszerek, milyen mocskos az orvostudomány meg a gyógyszeripar... 
Aztán én hülye, elkezdtem ennek az embernek a vitaminjait szedni, melyek a „normálisan” ajánlottnál sokkal nagyobb dózisúak voltak. Bevallom, elsősorban az ára miatt hagytam abba és nem azért, mert „megvilágosodtam” és rájöttem arra, hogy micsoda üzlet ez (neki)  ! Szidni az egyik termékét és a magamét ajánlani helyette. Aztán persze erre is ráébredtem…

Pár napja láttam egy filmet (HR Tv.de.) „Die Vitaminfalle”  = A vitamincsapda címmel. Hát gyomorszájon vágott….

Egyre több tanulmány mutatja ki, hogy a nagyon divatos, de valójában  szükségtelen vitaminfogyasztás is betegségeket,  rákot okozhat. És nem csak kifejezetten a vitamintablettákról van szó, hiszen árulnak vitamint pezsgőtablettában, üdítőben, kenyérben, müzliben, a csirkehúsban és a fene tudja már felsorolni mi mindenben…. Vagyis MINDENBEN…. Vitamin csecsemőnek, serdülőnek, menopauzásnak, szenilisnek, rákosnak és érelmeszesedettnek. Náthásnak és törött lábúnak.

A vitamin csodaszerré vált.

És a világ leghatalmasabb üzletévé….

Gondolkodjatok el és próbáljátok a fejetekből törölni azt a sok hülye dumát, amit már évtizedek óta nyomatnak azok, akiknek a zsebe dagad azáltal, hogy hiszünk nekik.

Igen, tudom, nem könnyű, nem egyszerű és legfőképp nem olcsó egészségesen táplálkozni. Akkor talán kevesebbet kellene enni, de a jobb  (?) minőségűből – ha ugyan még létezik megbízható, jó minőségű ételféleség….

Nem vagyok annyira elvakult, hogy ne tudnám, mennyire pénztárca-függő ez a dolog. Magamból indulok ki: azáltal, hogy elhagytam a margarinokat és vajat eszem, egyrészt jóval (sokkal !) kevesebb vajaskenyér jut  az asztalomra. Hogy nem eszem felvágottakat, meglehetősen ritka az olyan szendvics, amin házi kolbász, vagy egy hajszálvékony szelet sonka, vagy sajt van. Már nagyon régóta semmiféle konzervet nem vásárolok. Befőttet, lekvárt, savanyúságot magam teszek el. Kenyeremet magam sütöm. Kétségtelen, hogy az élelmiszer-választékom csillagévnyi messzeségre van az áruházak kínálatától, de nekem valahogy mégis elég. Nem hiányzik semmi sem.

S bár nem akarok 100 évig élni, de legalább ezek miatt nem érzek lelkifurdalást.

Lehetne  másképp élni, csak akarni kellene. Igaz, az idő- és energia-igényes. Nem mindenki érzi, hogy fontos lenne a valamit valamiért elvével is foglalkozni….