Még egy Bächer Ivántól

Talán még jobb, mint a pár nappal ezelőtti...

Búcsú a gasztronómiától

– Miért nem írsz gasztronómiáról mostanság? – állított meg egy földim a sarkon. – Valamikor olyan jóízűeket írtál a piacról, konyháról, főzésről, ételről, italról. Mostanság hanyagolod ezt a tematikát. Mindig csak az a politika... Baj, gond... Miért nem írsz vidám konyhásakat megint?
Néztem ezt az embert, aki könnyűre vágyik, aki menekülőre fogná, aki felejteni akar, de inkább mit se tudni. Néztem mosolyogva, és rögvest válaszoltam is neki, hisz tudtam a választ, tudtam én régen azt már, hát mondtam is:
– Nézd, kedves barátom, egyszerű dolog ez. Azért nem írok gasztronómiáról, mert elment a kedvem tőle. Elment a kedvem, pontosabban: elvették. Elvették a gazdagok, akik már unalmukban, kínjukban esznek. Elvették a vihogva zabáló celebek, a picikéző celebcafkák, a kereskedelmi telepofák, a milliárdoskurva gasztrosózók, a macsó medvetalpfalók, az osztrigát szürcsölő sztájlisztok, a hortobágyi lazacsztékesek, koktélokat szivornyázó sztárfodrászok, a rozéra sültet nyammogó félszínészek.
Gusztusomat szegték a jobb sorsra érdemesek is, a magukról nem, csak a többiről elfelejtkező kollégák, tányérfeltáró hírlapírók, pörköltpoéták, vokos okosok. Miattuk sincsen már érkezésem étekről értekezni. De különösen elmegy a kedvem ettől, mikor tudom, hogyan s miként nyomják magukba nyögve a méregdrága kosztot azok, akik tönkretették a hazámat.
Azok, akik ha egymás között vannak a palotáikban, vadászkastélyaikban, haciendáikon, amelyeken még meg sem száradt a friss vakolás, akkor hörögve habzsolnak, zabálnak, falnak, lefetyelnek. Ezek bizony a szarból jöttek, akik most kéjesen tömik magukba a jót, a kolbászt, a vadat, a kaviárt, a bélszínt, a szalonkát, a cápát, a maguk sem tudják, micsodát, nem is érdekli őket, csak az, hogy horribilis pénzbe kerüljön, és hogy utána locsolhassák bele teli belükbe az állami gazdaságoktól zabrált pincészeteikbe rejtett muzeális borokat, melyeknek ötven-százezer forint palackja.
És amikor böfögve kitámolyognak magánhadseregeik által őrzött bunkereikből és erődeikből, akkor nekilátnak papolni spórolásról, önmegtartóztatásról, nadrágszíjról, negyvenhétezerről, munkaalapú társadalomról, kereszténységről, azok a gazok, akik milliónyi honfitársukat csapták be, lopták meg, taszajtják alá, akik milliókat nyomorítanak, aláznak és félemlítenek meg naponta, akik száz- és százezrekkel ismertették meg az éhezést, köztük tíz- és tízezer magyar gyerekkel. Hát ezért nem írok gasztronómiáról – búcsúztam mosolyogva el –, ilyen egyszerű a dolog, barátom, és nézd csak, milyen szép időnk is van, no, szerbusz.
Azzal megpaskoltam húsos arcát, és lépdeltem tova.

( http://nol.hu/kult/20121020-bucsu_a_gasztronomiatol )