Előrelátó gazdához
kerültem a mamától. Tudta, hogy a kandúroknál állandó téma
párkeresés során a közelharc más, rivális kandúrokkal. Férfiasságomtól
egyetlen nyisszantással megfosztatott. Azt hitte – a kis tudatlan – hogy ezzel
én egy életre ölbebújó, doromboló szőrgombóccá változom.
Hát nem. Kérem én még így
is férfi(as) vagyok és ez nem véletlen, hiszen ősöm, az oroszlán is híres, mi
több hírhedt területvédő ösztönéről, erejéről. Ha már a szerelem örömétől
megfosztottak, legalább birodalmam legyen – ez volt vezérelvem serdülő koromtól
fogva.
Sajnos a vadászterületemet
keresztezi egy utcának nevezett borzalom, amin ráadásul rémséges szörnyek
jelennek meg időnként. Bár a harcot felvenni velük nem tudom, ám néha a
kisebbekkel kivételt teszek, megpróbálom elűzni őket.
Így történt ez egy olyan
kétkerekűvel, amin egy kisebb formájú gazdaszerűség ült . Bejött a
birodalmamba, én ki akartam onnan tessékelni – sajnos közben eltörött a lábam,
mert már megint a nagyobb volt az erősebb. Sokat szenvedtünk, én meg a gazdám,
amíg a lábam úgy-ahogy rendbejött – de igazi már sosem lesz. Óvatos is vagyok
minden ugrásomnál, kétszer meggondolom, mi az a magasság, ahonnan még fájdalom
nélkül földet tudok érni.
De szerencsétlen életemben
nem is ez volt a legnagyobb baj. Saját szamárságomnak köszönhetem persze, szó
ne érje a gazdát…Egy tavaszi napon, amikor a környék összes szerelmespárja
halálba idegesített már a nyervákolásával, úgy döntöttem, hogy annak az undok
cirmos kandúrnak megmutatom, hol a határ ! Szedje a sátorfáját, és húzzon el az
én birodalmamból. Mert ami az enyém, az az enyém…. Különben is, milyen dolog
éhes ember orra előtt finom pecsenyét mutogatni….Volt harc. Nem is kicsi.
Az eredmény döntetlen lett,
vagyis hát valószínű én jártam jobban. Történt ugyanis, hogy az ellenfelem
karma valahogy beleakadt a fülembe, és szörnyűséges fájdalmat éreztem, hiszen
majdnem lenyisszantott belőle egy darabot. Kétségtelen én sem maradtam adósa.
Neki meg hiányzik az egyik szeme. Csakhogy én a fájdalmammal elbújtam. Van a
birodalmam szélén egy fészer, rongyokkal, elszáradt fűszálakkal. Koszos
is, rendetlen is, viszont nyugodt hely. Ide vackoltam be magam. A gazdám sosem
jár arra, hagyja az egészet a csudába, azt mondta, egyszer majd eltűnik magától
ez a rom. Mindenesetre nekem most alkalmas hely volt arra, hogy a fájdalmammal
ide visszavonuljak. Csak az volt a problémám, hogy a legegyszerűbb gyógyítási
módszeremet nem tudtam bevetni. Nyalogatni azért a saját fülemet még én se
voltam képes. Pedig szörnyen fájt. Minél jobban fájt, annál jobban doromboltam,
azt éreztem, mintha a zengés a fejemben csillapítaná a fájdalmamat. De közben
aztán – nem is értem miféle híradás folytán - körülöttem mindenféle undok
legyek kezdtek röpködni. Sokat aludtam, a fájdalomtól se szomjat, se éhet nem
éreztem.
Azonban valahol a testem
mélyén pár nap múlva mégis csak ébredt valami kényszer, hogy fel kell
keresnem a gazdámat. Meg is tettem. Amikor meglátott, szörnyülködve
csapta össze a kezét és csúnya szavakat kiabált, aztán meg sírt. Na és utána
betett abba az undok rácsos macskakosárba, aminek már a szagát se állhatom. S
tudtam, most irány az a bűzös hely, ahol engem mindig csak megkínoznak.
Megérzésem jó volt, mert pontosan ez történt. Szerencsére megdöfött a
fehérköpenyes valamivel, és hamarosan eldőltem, mint egy zsák. Aludtam és azt
álmodtam, hogy én vagyok az utcában a macskakirály. Jó álom volt. Aztán
felébredtem, már otthon. Először nem is tudtam, mi az, ami olyan fura rajtam.
Amikor mosakodni kezdtem, megdöbbenve éreztem, hogy hiányzik a sebesült
fülem. Sajnos olyan állapotban volt – mondta a fehérköpenyes, hogy azon már nem
lehetett segíteni. Levágta.
Hát így lettem én a
félfülű. Mindenesetre azt azért láthatjátok, hogy sánta láb ide, fél hiányzó
fül oda, jó helyem van. Nem vagyok sovány, hófehér a bundám. Ami pedig nem
látszik, csak én tudom: pocakom is tele. A cirmos kandúrt pedig egye meg a
fene….
Picurka kiegészítés azoknak, akik esetleg még nem ismernék a
„családomat”- ez nem az én macskáim egyike. A múlt heti mászkálós-fotózás
közben találkoztam vele a Hegyalja utcában : -)
Ez aranyos volt...mifelénk még nem láttam fehér cicát. Ritkaság számba megy. Továbbra is jó egészséget cica uraságnak!
VálaszTörlésNagyon szép kis történet. A cica aranyos fül nélkül is és élhet még sokáig, boldogan.
VálaszTörlésMacska szépségversenyen nem sok esélye lenne, de a képpel ez kis macskás novella, szerintem helyezést érdemelne :-)
VálaszTörlés:)) edes kis sztori
VálaszTörlésegyetertek MULTMENTO-vel
Milyen csodás fehér ez a cica! Félfüllel is biztosan jól boldogul majd.
VálaszTörlésA miénk eredetileg szintén majdnem teljesen fehér, de kalandos háztető- és padlásjáró, fiatal férfiélete során, színe erősen átalakult. És még jó ha csak szürkévé. Ám néha koromfeketén tér haza reggelente.
Először is nem értek egyet MULTMENTO-val!!! Minden attól függ, hogy milyen címen rendezik meg a szépségversenyt. Épp a múltkor láttam, hogy karosszékben lévő személyeknek is van szépségversenyük, sőt még testépítő versenyük is.
VálaszTörlésSok szerencsét és egeret kívánok a cicának. Biztos jó gazdája lehet, hogy ennyi mindent megtett érte.
Látom, van pár "cica-barát olvasóm" :-)
VálaszTörlésSzerintem sem lehet lehet rossz helye - ahogy kinéz, minden jel erre utal.
Nem a fel fulecske miatt nem kuldenem szepsegversenyre,csak a szemek es a pofika kicsit ijeszto.Lehet,hogy azert mert o maga volt epp megremulve.A szore gyonyoru! :)
VálaszTörlésfokent a mondat masodik reszevel ertek egyet! :)) a macskaszepsegversenyen egyaltalan nem gondolkoztam el! :))