Fűkő Béla: A bálványok vitrinbe húzódtak

Jó egy évvel ezelőtt írtam már itt: http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2011/10/meggyvago-ajandeka.html  Fűkő Béla alkotó-műhelyében tett, igen emlékezetes látogatásomról.

A múlt héten meghívót kaptam tőle egy előadásra, melyet ezúton is köszönök:

El is mentem a Várkonyi Nándor könyvtárba, s jóleső örömmel nyugtáztam, hogy szép számmal voltak az előadás után érdeklődők.  A mester diaképekkel illusztrálva mesélt a szobrok megalkotása közbeni gondolatairól, arról, hogy mi ihleti/ihlette a már látható műveit, s ezek kapcsán milyen gondolatok foglalkoztatják.

„…A kollektív tudatalatti világ is folyamatosan bővül, a szellemi evolúció törvényszerűsége pedig az,  hogy diktálja az iramot. Minden folyamat változik és ott, ahol éppen én, mint individuum álok, formát ölt, mintegy realizálódik az érzékszervek számára…..

Az archaikus ember művészete a létszférák felé való nyitottságról szól és a transzcendenciával való kommunikációból táplálkozik, éppen ezért mély és erős érzelmek egyszerűségével hat. Erőteljes vitalitás érzékelhető tárgyaikban, szobraikban, de vitalitásuk nem a lendülettel és életigenléssel magyarázható, hanem sokkal inkább a belső erő formai realizálódásának feszültségéből….

A tudatfejlődés szintjén a képzőművészet nem más, mint s világunk képi megélése. Tudatfejlődés állapotunkon belül rengeteg lépcsőfok van a következő határig, mindenkinek szíve joga, hogy mit választ. Én a tapintható spirituális objektumok jelentőségében hiszek, ami valójában nevezhető egyszerűen csak animizmusnak….                                                           

(ANIMIZMUS (latin animus = lélek) – Hiedelem, mely szerint a fák, hegyek, folyók és más természeti alakzatok serkentő erővel, vagy szellemmel rendelkeznek; a spiritualizmusban a szó arra az elképzelésre utal, hogy az élettelen tárgyak, csakúgy, mint az élők, olyan életerővel rendelkeznek, amely elkülönül a fizikai léttől, és képes a fizikai “burok” nélkül is létezni. Ősi vallási elképzelés, amely szerint minden tárgynak megvan a maga lelke, szelleme; mágikus úton hatni lehet rájuk, és képesek az ember és a természet életére befolyást gyakorolni.)

....Az én hitvallásom szerint a szobor valójában nem más, mint egy burokba zárt energiatöbblet. Sarkalatos kérdés azonban az, hogy szükség van-e ma olyan köztéri szobrokra, lélektágító helyekre, ahol az ember ráérezhet az őt körülvevő természeti jelenségek kohéziójára?....

Elfogadjuk-e, hogy vannak valóban  életenergiával feltöltött terek, helyek, melyek a jelenségek meghaladására késztetik a szemlélődőt ? Meditatív önfelismerésre sarkallnak és hirdetik csendben, hogy léteznek ilyen alkotások, melyek rádöbbentenek minket arra, hogy  a gondolatoknak igenis leírhatatlan hatalmuk van. Hovatartozásunkkal kapcsolatos léhaságunk biztos jele a spirituális tartalmakkal bíró szobrok hiánya köztereinkről....

(Itt hivatkozott a „szétalakított”  pécsi Széchenyi térre, mely szívszorítóan jó példa arra, mit nem szabad egy térrel, az ott lévő szoborral csinálni….. a közönség megtapsolta szavait !)

....A bálványok  vitrinbe húzódtak, legjobb esetben talizmánként zsebeinkben lapulnak. Ha ez így megy tovább, akkor végképp elzárjuk magunkat a valóság megismerésétől. Intuitív képességeink elcsökevényesednek, nem lesz többé végtelensége a pillanatnak, nem lesz földje a magnak és megszületik a CSEND. Nem kell többé törekednünk a belső harmóniánkra. Hamis látszatkeltés lesz akkor az úr. Elmaszkírozzuk arcunkat, tudatunkat. Kulissza jelege lesz akkor a tereinknek, ahová a lélek bizony csak halni jár……"

(Az idézőjelbe tett szövegek részletek az előadásból.)