Kitört a nyár, és én is kitörtem….Már annyira mehetnékem volt, hogy legtitkosabb dugipénzemből feláldoztam egy keveset, hogy „megitassam a paripámat” – elszáguldottunk, erre a körútra:
Nagyobb térképre váltás
No nem mintha először jártam volna ezen az útvonalon…mégis jó volt, szép volt, kellemes volt. Minden olyan csodálatos zöld, szabályosan az az ember érzése, hogy a benne feszülő energiától szinte felrobban a természet. Zöldbomba és fehérbomba fák, sárgavirágbombás rétek… Ha megálltam az autóval, madárcsicsergés-dalolás mindenhol…Az ég valószínűtlenül kék, tejszínhabos kis felhőkkel, és – különösen a délhez közeledő órákban – nyáriasan forró napsugárral.
Nem voltam képes visszafogni magam, és amikor az úton Orfű előtt, az „én” hajdani víznyelőm mellett 3 piszkos-overalos, barlangos fiút láttam, megálltam és leszólítottam őket. Szerintem utána nagyon jót mulattak rajtam, de nem érdekel. Kérdeztem, hol dolgoznak, hol van most a ház és merre jöttek fel – s elmondtam, hogy majd 50 évvel ezelőtt én is közülük való voltam.. Nem bántam meg. Jó volt visszaidézni pár percig a múltat….
Három kálváriát terveztem ezen a körúton felkeresni – mind sikerült – olvasható a másik blogban. Kétségtelen, az abaligeti nagyon szomorú képet mutat – de hát az élet már csak ilyen….El is gondolkodtam, hogy pl. ebben az esetben mi is lehet a tönkremenetel oka ? (az idő vasfogán kívül) Nyilván a népesség kicserélődése és a vallás, mint vasárnapi program helyett, az itt régebben elég jól működő, mára viszont már lepukkant idegenforgalom is elterelte az embereket.
A
templom alapjait 1778-ban rakták le, valószínűleg egy középkori templom
szomszédságában. A munkálatok 1796-ban fejeződtek be. A Mária Magdolna
tiszteletére emelt templom a temető közelében áll – meglehetősen rossz
állapotban, vakolata omlik, beázik…
Bükkösd előtt megtaláltam azt az elágazót, amin Tiffanylda pár napja járhatott, el is indultam a nagymátéi vendégház felé, de aztán olyan pocsék úthoz értem – amin még jócskán kellett volna autóznom – hogy nem vállaltam fel…A két kőbányáról futólag csináltam fotókat, meg a Bükkösdi vízről:
Aztán bent a faluban a főtéren megálltam. Csak kívülről tudtam megcsodálni a bezárt kapujú, műemléki védelem alatt álló Petrovszky-, később Jeszenszky-kastélyt, Baranya megye legelegánsabb homlokzatú barokk kastélyát. Tervezője Fischer von Erlach, Mária Terézia híres építésze volt.
A kastély előtt folyik el a Bükkösdi-víz, amelynek hídját két késő barokk alkotás, Nepomuki Szent János és Szent Franciska szobra díszíti. A két szobrot Buch József - a római katolikus templom tervezője - faragta az 1800-as, 1801-es években.
A téren álló templomot, mely eredetileg fazsindelyes volt, 1791-ben Petrovszky Zsigmond építtette testvérével. Jelenleg tatarozzák. A szájhagyomány szerint az oltár alapja a pécsi jakabhegyi Pálos-kolostorból való és goricai márvány. Tervezője Buch József, aki Pécs első rajztanára, szobrász, tervező, festő volt. Ő készítette a templom homlokzatában lévő fülkékben elhelyezett Nepomuki Szent János és Szent Zsigmond szobrokat is. A hősök emlékművét a kálváriát készítő Berthaldó József készítette
A főteret elhagyva aztán egy kismamától érdeklődtem, hogy pontosan merre is van a kálvária. Azt mondta, hogy szerinte itt nincs ilyesmi… Persze kicsit odább egy idős asszony már tudott válaszolni, így aztán meg is találtam – s el se téveszthettem volna, ugyanis az országút mellett van, nem lehet nem észrevenni.
Ide – úgy láttam – már senki sem jár keresztútra…. Térdig ér a gaz, meredek oldalba kell felkapaszkodni, de még mindig elfogadható állapotban vannak a stációk.
Harmadik állomásom Helesfa volt. Itt egy háznál érdeklődtem, a tulajdonosa még csak nem is hallott a kálváriáról – hozzátette, hogy ők csak „pár éve” laknak itt.
Először a temetőben kerestem, de mivel ott nem találtam, érdeklődtem tovább, s csak megtudtam végül, hogy fent hegyoldalba, a templom mellett van.
Megmásztam a jó meredek lépcsősort, de érdemes volt, ez volt a mai három kálváriából a legszebb, legjobban karbantartott…
Aztán már csak lassan poroszkáltam hazafelé. Érdekes, hogy idén alig-alig látni repceföldet. El is gondolkodtam, mi lehet ennek az oka – persze nem jöttem rá semmire…. Mellesleg azért is imádok így autókázni, mert olyannyira kilazul az agyam, hogy az hihetetlen. Csak úgy „vagyok” – és ez rettentő jó érzés. Nézek ki a fejemből, ha valamit szépnek/érdekesnek látok, megállok és lefényképezem.
Nagyon szükségem volt már erre az útra !
"Lekaptam" a pesti gyorsot is ! :-)
Ilyesmit látva lenyugszik a lélek...
