Lomolás

Ha alacsony lenne a vérnyomásom, csak rá fogok gondolni a tegnap délutánra…

A szembe-szomszéd néni lakásából végleg mindent kipakoltak/tunk. Elvitték a használható mindenféléket a környékbeli szegényemberek, s a maradékot szépen bezsákoltuk, ill. rendezetten lepakoltuk a járdára – péntek délelőtt, mert szombat reggelre vártuk a lomtalanítókat. (Sajnos már csak évente kétszer jönnek.)

Nekem dolgom volt, elmentem ebéd után, de már amikor indultam, láttam, hogy a „lom-hiénák” ott settenkednek a halom körül. Kértem a „főnököt” (mert van olyan is, aki a többit csak irányítja), hogy bármit elvihetnek, de ha átnézték, pakoljanak vissza zsákokba, ne dobáljanak mindent szanaszét.

Mire délután hazajöttem, el se tudom mondani, mi várt… Állítólag itt voltak a köztetük is és csóválták a fejüket. (Nem akarok erre külön megjegyzést tenni, pedig tudnék…) 

A lényeg, hogy ott álltam a szomszédom szétdúlt ócskaságai előtt, most már segítség nélkül – és majdnem agyvérzést kaptam dühömben. Mert szó se róla – ha valaki úgy érzi, hogy a (volt tulaj szerint) semmire se jó szemetet átnézi és még ezt-azt kihalászik belőle, hát jó, legyen. De valójában a fém és a fa már rég ki volt válogatva, (ezt meg is mondtam és hát látható is volt !)  igazán nem tudom, mit kereshettek, miben reménykedtek ? Hogy őszinte legyek, azt hiszem nem is vittek el semmit, csak szétdúlták az egész óriási halmot.

S mivel nem bírtam/akartam úgy hagyni másnap reggelig,  hát legalább nagyjából összepakoltam – átkozódva és apjukat-anyjukat elátkozva azoknak, (igenis azoknak a cigányoknak) akik ezt csinálták. Az ember segít, az ember elnéz, az ember tűr… de ezek sose lesznek civilizált lények. Erre én megesküszöm.