Semmittevős nap

Kell néha ilyen is. Amikor gyakorlatilag semmit, de semmit nem csinál az ember – abból, amit pedig kellene, meg eltervezett…

Boltok zárva, intézni nem kell és lehet semmit.

Egy halom varrnivalót készítettem már ki jó pár napja, hogy majd ma – hisz úgyse lesz semmi feladatom.

Aztán reggel elővettem a lefagyasztott reszelt almát, hogy bélest sütök belőle – hát, hogy tönkre nem menjen, este 7-kor neki is álltam és gyorsan megcsináltam – habár az egész nap rendelkezésemre állt volna.

A vasalnivaló ruha-kupac ott árválkodott a reggel elővett vasalódeszka szélén, szomorúan lógatta zsinórját mellette a vasaló… mert mégse vasaltam…

Viszont: A kertben ténferegtem – meg se tudnám mondani meddig. Először levagdostam némelyik virágomról a már elszáradt leveleket. Aztán csak álltam a csodaszépre pirosodott vadszőlőfám előtt – végiggondolva, hogy ha ledobta az összes levelét, nincs kegyelem, meg kell újítanom, felfrissítenem, mert annyi már az elhalt vesszeje. 

Még mindig nem volt szívem levágni az óriás-paradicsomfámat – pedig a napvédő hálót már teljesen szétnyomta…és bár holnap lesz zöldhulladék szállítás – mégse volt erőm megölni…

A macska az autó langymeleg tetején napozott, simogattam és közben felnéztem az égre: arra gondoltam, az épp fölöttünk csíkot húzó piros-farkú, hatalmas gép utasai hová mehetnek ? Vajon megfordul-e valakinek is a fejében az utasok közül, hogy valaki ott lenn a Földön épp nézi őt, vagy gondol rá – ismeretlenül akár ?  

Meleg volt, csend. Békesség bennem.

Szükség esetén majd visszanézek ide zord, hóviharos, letargikus napon, hogy felidézzem.