Gondolataim erről-arról

„A hallgatás tudománya: az istenek tudománya.”

„Boldog életre vágyik minden ember. Ha élni akarsz, hagyj másokat is élni. Boldogságodat soha ne tedd függővé másoktól, így nem állod útját sem mások, sem a magad boldogságának.” (Tatiosz: A szív erényei)

Ahogy öregszem egyre jobban szeretem/keresem a „jó mondásokat” – melyeket elolvasva azonnal magaménak érzek, mintha csak valóban én találtam volna ki. Mostanában ezt a kettőt találtam, s jegyeztem fel magamnak. Oka van.

Bizonyára minden szülő megéli, s én ugyan nem vagyok igazán az, mégis megszenvedem a „gyerekek elengedése” című fejezetet.

Hát felnőttek. Nincs mit tenni. Kevesebbet látom őket, nagyritkán telefonálnak, szinte mondhatom, csak akkor ha valami kell.  És én se szívesen „zavarom” őket, holott majd elepedek utánuk. Éreztem már, hogy „rosszkor” csöngettem rájuk a jelentéktelen kérdéseimmel.

Persze tudomásul veszem, mindegyik dolgozik, nem is keveset. Mindegyiknek van párja,  és igazi szülője – hát akkor rám nem csoda ha már szinte semmi idő nem marad.

Mégis.

Mégis hiányolom őket. Sajnálom, hogy felnőttek….

Egyre többet jut eszembe Nagyanyám, Anyám… Ők is ??? Vajon ők is érezték ezt ?

És én semmit nem vettem észre… Szegények… Naponta kérek tőlük bocsánatot. Nem tudom meghallják-e ?

Kép: http://antik.teszvesz.hu/festmeny/eletkep/emlekezes_egy_ritka_kincs_jegyzett_festotanartol_1807285730.html