Meglepetés

Csörgött tegnap este a telefonom, és egy ismerősöm érdeklődött, itthon vagyok-e, mert erre felém jár éppen és  megkeresne…

Mivel nem az egyik barátnőmről, vagy száz évvel ezelőtti kolléganőmről volt szó, hanem egy viszonylag nem túl régi  - habár kellemes és kedves - ismeretségről – enyhén szólva is meglepődve és kissé értetlenül vártam a látogatást.

És a sötét, nyirkos estében egyszer csak megjelent egy autó – lassan a kapu elé kanyarodott – de akkor tán már nem is autó volt, hanem egy rénszarvasok húzta szán, és nem is nyirkos-jeges volt az út, hanem vattás hóval borított, és nem is az ismerősöm szállt ki a szánból, hanem egy kisangyal – a Mikulás követe – és a kezembe nyomott egy zacskó karácsonyi süteményt, mindenféle  sk.gyártott finomsággal….

És visszaszállt az autóba, akarom mondani a szánba és elsuhant és én ott álltam, rámszakadt éggel és értetlenül….

Hát igenis vannak csodák. Az ilyesfélék az igaziak. Könnyekig meghatók, megmagyarázhatatlanok és szívmelengetők…

Egész éjjel azon gondolkodtam (és kitaláltam!), hogy én kinek legyek a kisangyala ? Mert a „jóság-szeretet” láncot nem fogom pont én megszakítani ! Olyan valakinek fogok ajándékot adni, akinek senkije nincs, aki nem számít arra, hogy valaki „csak úgy” becsenget hozzá és „csak úgy” meglepi valami apró kis figyelmességgel.  A szereteten kívül, (amivel adom) nem nagyon van más elajándékozni valóm, nekem is csak a magamsütötték. Akkor most itt az ideje, hogy a csoda mással is megtörténjen.

(Elgondolkodtató, hogy azok, akik „megszokták” hogy tőlem rendszeresen efféle „meglepetést” kapnak, - ami nekik valójában már nem is meglepetés - tizedannyira nem örülnek, mint az, akihez én holnap este át fogok vinni egy kis csomagocskát. Ezt egészen biztosan tudom. És különös az is, hogy így az ünnep táján, néha egy-egy kisangyal ellátogat hozzám, hiszen tavaly is járt itt egy, kristályharangocskával csengetve rénszarvasháton...

Nagy kérdés, hogy megérdemlek-e ennyi jóságot, figyelmet…)