Maradék

Láttam a tévében egy filmet, amiben a riporternő egy hétre beköltözik egy nagyváros peremén lévő, fél-illegális  „lakókocsi-park”-ba, ahol a hétköznapi élet rohanásából kiszállt, vagy kiszállni igyekvő fiatalok élnek, próbálkozva kiskertek művelésével, éjszakánként összekukázva az áruházak, éttermek feleslegesnek minősített, de teljesen hibátlan élelmiszereit. Spórolnak vízen, mindenféle energián majdnem azt mondanám, ősemberi, vagy háború utáni szűkös körülmények közé kényszerítve magukat, hogy megmutassák, lehetne takarékosabban élni is.

Nem újdonság ez a téma, elég régóta vannak, akik foglalkoznak ezzel, csak sajnos még mindig nincsenek elegen.

Aztán valamiképp elkeveredtem erre az oldalra, ahol érdemes, sőt tanácsos a videót is megnézni.

http://futurista.blog.hu/2013/07/27/a_megtermelt_etelnek_legalabb_a_fele_a_szemetbe_kerul_tehetunk_ellene_valamit#more5429129

És bizony elhangzik a videóban az is, ami engem oly sokáig bosszantott - aztán megrántottam a vállam és arra gondoltam: nem érdekel ! Pedig igenis kellene, hogy érdekeljen! Az éttermi maradékok disznókkal való feletetéséről van szó. Nagyon jól emlékszem, (bár a miénk csak melegítő konyha volt, az üzemi ebédet nem ott főzték) mégis meglehetősen sok moslék maradt minden nap, amit a  konyhás Kati nagy boldogan vitt haza a disznajának. Jójójó tudom, hogy mi volt a hivatalos indok ennek a betiltásához – de egészen nem vagyok biztos abban, hogy az elterjesztett hír  - márminthogy a disznóvészt épp a konyhai maradék okozta volna – igaz volt…..A fentebb ajánlott videóban ez is elhangzik.

És ahhoz képest, hogy mennyi maszlaggal etetnek meg bennünket, ez igazán csak apróság.

 

Tény: én nem vagyok a „mai kor embere” – de arra büszke vagyok, hogy az én háztartásomból semmiféle, még hasznosítható étel nem kerül a szemétbe. Még a macskák ételmaradékát sem dobom ki, mert jól jön az a szomszéd kutyájának !  És ez nálam nem valami „új szelek jele” – egyszerűen így nőttem fel, ezt láttam, ezt szoktam meg, nálunk sosem volt pazarlás. Igaz, volt egy csodálatos nagymamám, aki úgy organizálta a házi teendőket – köztük az étkezést is – ahogy ma már nem mindenhol szokás. Neki lánykorában tanították a háztartási ismereteket, a már egyszer régebben bemutatott szakácskönyvében (http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2011/06/haztartasi-munkabeosztas.html ) a főzési tanácsokon kívül igen sok más, hasznos tanács is volt a háziasszonyok részére. Ha véletlenül (bár igazán ritkán fordult elő ilyesmi) maradt valami étel, tudta miképp kell az "újjá-varázsolni" úgy, hogy kedve legyen az embernek másnap/harmadnap újra megenni.... Igaz, a nagymamámat nem nyomasztotta az időhiány – ami legnagyobb ellensége a mai nőknek. 
De talán mégis a legnagyobb bűnös a szemlélet.  Ha valami mindig, mindenhol, korlátlan mennyiségben elérhető (és van rá pénz) – akkor annak csökken az értéke, azt könnyebben kidobják. Szerintem ez a mai pazarlás elsődleges oka.

Fogalmam nincs, hogy a felnövekvő nemzedék milyen szemléletű (bár azért vannak elképzeléseim) – nem akarok általánosítani, én csak a saját szűk környezetemet ismerem – de velük meg vagyok elégedve. Ha hamburgereznek, akkor azt maguk készítik (o.k. nem úgy értem, hogy a disznót is maguk hizlalják a belevalóhoz, de az többször előfordul, hogy a tészta alapanyagot ehhez, vagy a tortillákhoz és hasonlókhoz saját maguk készítik el). Kis kertjük, kevés idejük adta lehetőségeikhez mérten próbálkoznak otthon megtermeli bizonyos dolgokat, zöldségféléket, fűszernövényeket. Szívesebben vásárolnak a piacon, mint a nagy áruházakban. De ha az efféle szemléletű fiatal kevés, akkor csak szélmalomharc ez az egész…

Kép: http://csermelyblog.tehetsegpont.hu/sites/default/files/image/teve.jpg