Viselkedés-kultúra a Zsolnay gyárban, 2014-ben

Csodás véletlenek adódnak néha az ember életében. A történet eleje igen jó, mondhatnám örömteli.

Értesítést kaptam, hogy felavattak egy új kálváriát Fonyódon. Az érdekes ebben az, hogy a levél küldője azonnal megírta, hogy ez egy Zsolnay mázas-domborműves stációsor, olyan, amilyen Marcaliban, Helesfán, Máriagyűdön és Kishajmáson is van. Úgy gondoltam, épp itt van ezek után az ideje, hogy megpróbálkozzam, s kiderítsem, miként is készültek ezek a kis domborművek, ki volt az alkotójuk, van-e valami érdekes történetük a gyárban is. Őszintén szólva egészen meglepődtem, hogy manapság a gyár (EZ A GYÁR !) ilyesmivel foglalkozik.

Hogy lehet az ilyen érdekes kérdésre választ kapni ? Hát úgy, hogy az ember gyereke elmegy a gyárba és megpróbál ott infóhoz jutni. Csak nem államtitok a fonyódi kálvária stációképe ? – legalábbis reméltem.

Nos, elárulhatom, engem életemben még így, ilyen durva módon sehonnan nem rúgtak ki. Igaz, egy taknyos fiatal kölyök volt a „biztonsági őr” . (Utólag röhögnöm kell a fiúcskán – de beijedne, ha valami eozin-titkot ellopni akaró terrorista jött volna az öregasszony helyett…)

Mindegy – bementem a portáig és nagyon udvariasan épp elkezdtem volna mondani, hogy érdeklődni szeretnék  kihez tartozhatnak…..

És ekkor a kapuban megjelent egy autó. Igaz, nem tudom, ki ült benne, lehet, hogy az arab gyártulaj, vagy a kisfiú főnökasszonya, netán a Jóisten. A fiúka felpattant és odaköpte nekem, hogy  „Igyekezzen a mondandójával, nem érek rá.”

Itt kaptam először enyhébb fokú agyvérzést.

Miután beengedte a főfejet, mondom tovább még mindig udvariasan, hogy hát elmondani se hagyta az előbb, mit szeretnék kérdezni…érdeklődnék, hogy csinálnak-e még itt régi minták alapján kálvária-képeket….. s itt megint abba kellett hagynom a mondókámat, mert azt mondta, hogy neki ilyesmiről fogalma sincs, de felírja az igazgatónő telefonját, menjek nyugodtan haza és hívjam fel …

No itt fakadt el az epém, és igen, szégyellem, de elküldtem a fiúcskát magyarul oda, ahonnan jött eredetileg.

És természetesen otthagytam, mert hát mire is vártam volna ezek után ?

Nos, - sajnálom – mára megint ilyen gusztustalan, undorító témát hoztam.

Nem mosolygott rám a fiú, nem fogott karon, s magyarázta el, merre menjek, nem,nem,nem…

Akkor most mit csináljak ?  Csak azt tudom megírni, ami történt.

És ráadásul az eső is elkezdett esni.

A rohadt életbe… Öreg Zsolnay gondolom forogsz a mauzóleumodban…