Amerre sétálok… Csak megyek és mesélek….

Több mint 20 éve rovom a köröket, mint a Föld a Nap körül – nagyjából azonos pályán… A közelben van az u.n. „budai kertváros” – szép, kertes családi házakkal. Ebben a negyedben teszek többnyire azonos útvonalon, vagy csak kisebb kitérőkkel, egy kört reggel, vagy este. Sokat jártunk ezeken az utcákon Lilivel is, tán becsukott szemmel se tévednék el errefelé.

Persze nem becsukott szemmel sétálok, hanem nagyon is nyitott szemmel…

És épp erről szeretnék mesélni. A napokban gondolkodtam el azon, hogy bár személyesen senkit se ismerek ezen a környéken, mégis milyen sok emberről/házról van információm csak azért, mert rendszeresen eljárok előtte. (És tegyem hozzá, nem csak nyitott szemmel, hanem gondolkodásra kész aggyal, fantáziával.)

Próbáltam összeszámolni tegnap, hány ház cserélt gazdát. Húsznál abbahagytam. És milyen beszédesek a házak. Mennyi mindent elárulnak a gazdájukról. Hirtelen az jutott eszembe, hogy nem is olyan régen azt számoltam meg,  a közvetlen környezetemben, szomszédságomban 26 év alatt, mióta itt lakom, hányan haltak meg. Döbbenetes, de pár tíz-méteren belül a keresztutcában 27 halottat tudtam felsorolni magamban. Majdnem átlagosan évi egy fő…

Nagyon sok ház áll üresen erre mifelénk, még többön ott az „Eladó” tábla,  de a kertes negyedben is vannak elhagyott, üres családi házak. Van, amelyik „feltámad” – épp most újítanak fel egyet, ahol régen egy igen barátságos fekete spániel lakott. Ott először a gazda, majd a kutya, végül a néni ment el. Annak az utcának a másik sarkán pl. tudtam, hogy az öregurat (aki egyik napról a másikra „eltűnt”) a nagy fenyő alá temették (nyilván urnában) mert amíg a néni élt, ott azon a pici halmon állandóan volt friss virág. Azt nem tudom, mi lett később az urna sorsa, mert meghalt a néni is, a fát meg kivágták. Új lakók laknak a házban. Tudják-e ezt a történetet ? 

Az a ház, amit 26 évvel ezelőtt is – mint esélyes jövőbeli otthonomat – nézegettem, ez idő alatt háromszor cserélt gazdát. Jelenlegi tulajdonosa – (két szomszéd véletlenül meghallott beszélgetéséből tudom) jelenleg Angliában dolgozik. Épp úgy, mint annak a háznak a gazdája, ahol az alagsori ablakban egy  virágzó leanderbokor állt. Tényleg nagyon szép volt, első ránézésre azt is hittem, "igazi" - aztán csak jóval később derült ki róla az igazság. Hogy nem itthon vették, az biztos. Az elmúlt – legalább 6-8 év alatt – a nap annyira megfakította, hogy ma már csak szemétre való – dísznek semmi esetre sem. A ház előtt évek óta nem tisztítják se télen, se nyáron a járdát. Egy szomszédot ismerek, ő mesélte, a család kiköltözött Skóciába, de a ház még a tulajdonuk.

Volt egy ház – ahol eredetileg egy idős házaspár lakott. Ott is a bácsi ment el először, aztán a skót juhász kutya, aki nagyon, nagyon öreg volt. A néni – valami félreértés miatt a kukoricaleveles cserepeket (ami legszívesebben templomok árnyas hűvösében él) minden nyáron kitette a tűző napra – ott kornyadozott, sárgult éveken át. Szabályos lelki fájdalom volt nekem látni a szenvedését, de hát csak nem szólhattam be a néninek, hogy rossz helyen van a virágja ?! Most a napokban láttam: se virág, se néni. Szorosra zárt szemmel (=redőnyökkel) alszik a ház, nyilvánvaló, hogy a néni is elment a bácsi meg a kutya után. 

Csak hárommal e ház után egy hatalmas, két szintes két generációs családi ház áll. Földszintjén a terasz mindig dugig volt virággal – először ott láttam azt az őszi kikericshez hasonló, szépséges lila virágot, ami azóta már nekem is van – szégyenszemre nem tudom a nevét… Szóval ez a gondozott, virágokkal dús kert is eltűnt. Fokozatok voltak. Először az emeletről elköltöztek a fiatalok, elvitték a vizsla kutyát. Aztán lett egy ronda kis mopsz, aztán egy valamiféle törpekutya, aztán eltűntek a virágok a kertből és ki kellett vágni az egyik hatalmas, kiszáradt fenyőt. Most idén pedig látom a terasz is üres. Sehol egy cserép virág. Ebben a házban valószínű a néni volt aki elment,  s a férje nem vacakol a cserepesekkel. Mert ott lakik, legalábbis ezt mutatják a felhúzott redőnyök, kinyitott ablakok és egy újabb törpekutya.

Persze vannak pozitív változások is. Magányos néni éldegélt egy icipici házikóban. Hatalmas fák, sűrű bokrok vették körül, se be, se ki nem lehetett látni. De a néni gyakran ácsorgott a kapuban, vékonyka csuparánc ujjaival a kapurácsba kapaszkodva. Nézte a szomszéd kertet – mert mást onnan nem nagyon láthatott. Aztán egyszer csak már nem láttam többé…. Az amúgy is elvadult kert dzsungellé vált, az utat is felverte a gaz. És akkor megjelent a kerítésen egy cédula: Eladó… Megdobban a szívem, ha most lenne pénzem…. Megvenném ezt a kis mesebeli házikót… Persze ez csak az álmodozások szintje volt…  Ám valakinek volt pénze. Megvette. Kivágatta az öreg fákat, megritkíttatta a bokrokat, felújíttatta a picike házat. Most a csepp terasz előtt ott áll egy műanyag vizes medence, mellette egy babakocsi. Nem tudom miért az az érzésem, hogy itt csak egy nő lakik a gyerekével. Valahogy semmi nyoma a férfi-kéznek. Persze lehet, hogy csak nekem túl vad a fantáziám. Mindegy. Ja, van egy minikutyája is. (Valójában igen jó játék ám történeteket kitalálni csak a látottak alapján....)

Aztán van a makacs eladó háza…Ismerőseim és rokonaim is kerestek a környéken eladó házat. Ennek az ablakában legalább 10 éve kint a cédula, hogy eladó. Lakatlanul áll, vagyis inkább szép csendesen pusztul a ház, de  nemrégiben – csak kíváncsiságból – felhívtam a tulajt, még most is azt hiszi, hogy ezt a lassan romossá váló épületet 10 millióért el lehet adni.

Az árak tekintetében hihetetlen számok bukkannak fel emlékezetemből. Én az 50 m2-es lakásomat 1987-ban 450 ezer Ft-ért vettem. Tudom, tudom, az „más” világ volt. De most is valahogy eszement számok keringenek. A  Cicó elhalt gazdájának házrészét 2 éve 6 millióért kezdték árulni, ma odaadnák 3 millióért is, ha elvinné valaki. Ugyancsak szembe-szomszéd 4 szobás házáért 13 milliót remél az eladó. SOHA az életben, soha ezt az összeget  nem fogja megkapni, habár nagy ház, rendben is van – de hát  ezen a környéken nem lehet szinte eladni semmit. Vagy ha igen, akkor pinka pénzért.

Jó, be is fejezem lassan. Pedig  vannak még a szemem előtt, fejemben képek: a kertről, mely valamikor telistele volt virágokkal, most pedig a füvet se kaszálja le róla senki és mégis, így is van valami romantikája. Vagy arról a házról, ami nekem nagyon tetszett, egész jó állapotban is volt – valaki megvette, földig lerombolta és egy újat épített a helyén. Miért ? vajon miért ? És persze látom újgazdagék házait is. Ahol tutti, hogy nem a ház asszonya ülteti tele tavasszal a kertet drágánál drágább virágokkal. Mindegyik ház mellett garázs, a garázs előtt autó (nem Suzuki) több házon napelem… Igen  vannak nagyon szépek is errefelé. Újak, és bizonyára nem a ….gyár….segédmunkása a tulajdonos.

Mindentől függetlenül szeretek ebben a negyedben sétálni. Eltöprengek a házak gazdáinak sorsán, visszaidézem a régi képeket és néha csodálkozom az újakon.