Életemben egyetlen egyszer sem voltam focimeccsen. A tévében nem láttam még soha meccset. Nem érdekel a foci.
Ma délután azonban két órán át néztem – szájtátva – azt az ünneplést, amiben részesült a VB győztes csapat. 500 ezer ember állt Berlin utcáin órákon át a 30 fokos hőségben. (Szerintem tizedét nem látták annak, amit én itthon a fotelból…)
De tény, volt az egésznek valami fantasztikus hangulata, ezt viszont itthon én sosem fogom tudni igazán átérezni…
Nem én lennék, ha e nagy, boldog ünnep, örömmámoros ordításai közepette nem rémlettek volna fel bennem a „heilhitleres” német nagy-gyűlések. És ahogy ez eszembe jutott, már annyira felhőtlenül nem tudtam élvezni az egész mókát, mert végig az járt a fejemben, hogy „a tömeg” – az rettenetes veszélyes valami. Begerjeszthető és irányítható, ha van, aki „előkiabál” nekik – azonnal, mint a visszhang, ismételnek mindent. Gondolkodás nélkül. Ha még egy kis szeszfok is hozzájön a dologhoz akkor akár elszabadulhat a pokol. Bizony mondom, nem szeretnék egy lenni, egy ilyen sokaságban.
Azt hiszem, én továbbra is maradok itthon, és a felesleges gőzt max. a blogon keresztül eresztem le a fejemből…hacsak…hacsak úgy fel nem húznak, hogy elveszítve a türelmemet én is kimegyek az utcára.
Nem, nem szeretném megélni.
Most szót sem arról, hogy kb. mennyien "kimentek az utcára" - ( általában közvetlenül a mérkőzések után ) - pl. Brazíliában, Argentínában - és ne soroljam. Igaz, nem örömükben, inkább ellenkezőleg. Igaz, meccseket nem néztem,- épp' elegendő volt (nekem) az összefoglaló is,- viszont csak-csak volt pár millió (!) ember, akiknek ez a 29 nap (!) ...csak fociból "állt ?"- ( A "jobb oldali előretörés" pedig -sajnos - elég sok országban jellemző. )
VálaszTörlésIgen, vannak sokan akiknek ezek a napok csak fociból állnak, akik nem sajnálnak egyet s mást, hogy részesei legyenek a világra szóló meccsnek.
VálaszTörlésNem vagyok focirajongó, de az idei magával ragadott. Az jutott eszembe, mennyi a hasonlóság az anno gladiátori "meccsek" és a foci között. Persze sokkal humánusabb. Vagy egy harc, amikor a győztes csapat hazatér és megünneplik, ujjong a tömeg és szeretnék maguk és világgyőztesnek érezni. Hát nem erről van szó mindig? A történelem ismétli önmagát és szerencsére már nem vérre megy! (itt most a focira gondolok)
Szomorúan olvastam, hogy Te azonnal Hitlerrel társítod a dolgokat. Nem csak Hitler volt, sorolhatnánk Sztálint vagy Napóleont és még ki tudja kiket... de nem teszem, inkább leírom, hogy én hogy éltem meg az idei VB-t.
Fantasztikusan, szurkoltam és nagyon akartam, hogy végre győzzenek, mert megérdemelték, mert kűzdöttek, mert diszciplín és csapatszellemben teszik. Azt nyilatkozta egy szakértő, azért nyertek a németek, mert csapatszellemben játszanak, nem egyéni hősöket nevelt ki az edző (lásd Messi stb.) és igen! Köszönetül a publikumnak az kiáltották nem csak mi vagyunk világgyőztesek, hanem ti is, egész Németország. Kell ennél szebb érzés a népnek?