Ha jól
belegondolok, minden nap hálát kellene adnom bizonyos dolgokért: pl. azért is,
hogy van egy ócska, öreg, de még használható autóm, amibe (általában) bármikor
bele tudok ülni és ha van pénzem benzinre,
akkor még autókázni is tudok vele. Számtalanszor volt ez a gyógyszerem – talán más
ilyen esetben nyugtatókat eszik, nekem, ha módom van autózni – akkor egy bizonyos idő (?) után
lecsendesedik a lelkem. Néha sok, sok km kell hozzá….
Az első
tablettám most persze megint, - mint oly sokszor már - a Mecsek volt, mi más,
hisz az van hozzám a legközelebb, és még soha, de soha nem csalódtam benne. Meg-megállok,
néha ki sem szállok, csak letekerem az ablakot és nézek kifelé a fejemből. És
ha elég nyugodtan ülök percekig, előbb utóbb odalibben a közelembe egy madár –
amit ugyan nem tudok lefényképezni, hisz, ha megmozdulnék, azonnal felrepülne –
mégis jó, megnyugtató nézegetni azt a 2 dekás tarka kis cinkefélét, aki ott
turkál a barna, száraz levelek közt. Nem lát, vagy ha lát, nem fél tőlem és én
se tőle és mindketten azt csináljuk ami nekünk fontos. Ő magot keres én
békességet.
Elnézem a
kanyargós úton, a lassan lefelé ballagó nap ferde sugarait. Néhol már sötét az
erdő, de a lombkoronák még aranylón ragyognak odafent…
És behajtok járatlan sűrű erdei utakra – félelemmel a torkomban,
hogy kiérek-e oda, ahová menni szándékozom, mert senki, de senki nincs, akitől
kérdezhetném: járható-e még az az út ? (Tisztára, mint az Élet....olyan ez az erdő...)
Megállok a kicsi patak mellett csak azért, hogy
a fülembe csengesse azt a dalt, aminél szebb kevés van: a csobogó víz halk
dalát. Szinte kézzelfoghatóan érzem, hogy az apró köveken ugráló piciny
hullámok a lelkem bajából elsodornak egy-egy morzsát. Elnézem a köveket a völgyfalban és változatlanul,
sokadszorra csodás mesének élem meg, hogy itt tíz-húsz-harmincmillió évvel ezelőtt
is volt valamiféle élet – másfajta növények nőttek, sosemlátott állatok
járkáltak, vagy ennek a völgynek egy
bizonyos részén még egy kis vulkán is működött…. És én most itt állok rozzant
kis autómmal, rozzant kis életemmel és beleolvadok a világmindenségbe.
Kell a
csend…
 |
| Errefelé kell menni a titkos erdőmhöz... |
 |
| Fák, melyeket már kivágtak... |
 |
| ...és amelyek kivágásra várnak... |
 |
| Ők még nőhetnek pár évet...Fiatalok. |
 |
| A nyiladékon még besüt a nap... |
 |
| ...de a patak völgye már árnyékos. |
 |
| Itt még látszik az őszi szín-pompa... |
 |
| ..de itt már csak a fák csúcsa napos.. |
 |
...és lent a völgyben guggoló a sziklákig már végképp nem ér el a napsugár .
|
Most csak az autóra értve,- a "kor nem érdem,-állapot." (?) - vagy magam sem tudom, mi mindenre értem én jelenleg ezt ? ( látva az elmúlt napokban a 6-os úton történt eseteket) - ismerjem el, szép "vidékeken" jártál,- megint. Nem tudom, mennyire tartoznak Pécshez ?- mert 1-2 napja (magánszorgalomból ?...) azzal foglalkoztam,hogy készül a terv !(pontosabban pályázat ) - hogy Pécs elnyerhesse (?) - nevezzen arra - a "Zöld Város"-ra (?) vagy valami ehhez hasonló címe van.
VálaszTörlésNagyon jól teszed, hogy időnként elvonulsz az autóddal. Jó társ az autód, ha csendre vágysz. Én is szoktam alkalmazni, és elvonulni az én titkos erdőmbe.
VálaszTörlésNagyon szep iras,gyonyoru kepekkel!
VálaszTörlésÖrülök, hogy egyetértetek velem: az erdő-járás igenis jó dolog. Tényleg kell ez a fajta csend, hogy az ember ki tudjon kapcsolni, vagy/és ki tudja "radírozni" a nemszeretem gondolatait. Múltmentő, abban én biztos voltam, hogy valami hasonló menedéked neked is van !
VálaszTörlésTselszi: a képek azért kedvesek nekem, mert pontosan visszaadják a hangulatomat...
Csatlakozom Tselszihez, nagyon szép és tartalmas írás. Minden mondatoddal azonosulok, én erdőterápiáknak hívom, ha fizikálisan beteg vagyok gyógyít, a lelket tisztára mossa.
VálaszTörlésSzia Kavics ! Örülök, hogy szerencsésen vissza(t)értél !
VálaszTörlésAz erdő-szeretők táborából ezek szerint vagyunk néhányan itt is.
Köszönöm! :-)
VálaszTörlésErdő, meg kavics, meg egy és más... tudod :-)