Pákolitz István:

Naponként

aranysujtásos őszi esték

tücsökmuzsikás szép öregség

irgalmába ajánllak áldva

– nem tudom mennyi van még hátra

naponként mondjam el még jókor

ami benned a legfőbb jó volt

hogy minden minden úgy ahogy volt

mégis mégis csak érdemes volt

hogy árnyék volt ha volt hatalmam

amit akartál azt akartam

s úgy akartad amit akartál

ha kértél akkor is csak adtál

ki mindig tudta mi a dolga

ha a mennybe ha a pokolba

önmaga áldozata-foglya

– az istennek is sok lett volna

ki mindig tudta hogy mit vállal

ispilángot járt a halállal

s mert naponként volt bekerítve

jól tudta mi az: kiterítve

naponként mondjam el még jókor

ami benned a legfőbb jó volt

hogy magadat is elfeledve

lettél méltó a szeretetre

ki hitegető csalás nélkül

a ráncokba is belebékült

és naponként megbúvott ebben

az irgalmatlan szeretetben

ne a sírnál nőjön a mérték

hogy ki voltál és mennyit értél

mikor mindennek szöge-éle

legömbölyödik holt-kímélve

s a göröngy – súlyos meakulpa –

dübög a koporsóra hullva

élőnek olcsó nyugtatásra

drága sírkő-fitogtatásra

naponként mondjam el még jókor

ami tiszta emberi jó volt

s visszfénye hull szívemre áldva

– ha mégis én maradnék árva