Nem túl érdekes téma...

…vagy másnak tán nem, no de nekem…

Képtelen vagyok megmagyarázni az álmaimat. Nagyon, nagyon sokat álmodom és rengeteg dologra emlékszem ébredés után…

(Elöljáróban: vannak helyek, ahová álmomban „visszajárok”. Tudom, hogy álmodom, és tudom, hogy álmomban már jártam itt… félelmetes így éber ésszel ezt végiggondolni, s állandóan az jut eszembe, hogy van egy történet, melynek ez a vége: „…én álmodtam a pillangót, vagy a pillangó álmodott engem?” Néha egészen elbizonytalanodom…)

A mai:

Szóval ott vagyok azon a hegyes vidéken, amely valójában egy félsziget, mert látom róla a vizet (tengert?). Európai klíma, olyan fákkal, bokrokkal, mint a Mecsek – de nem itt van, nem itthon. „Külföldön” vagyok. (Hogy ezt honnan tudom, rejtély...de mégis tudom.) A csúcsra vezető köves, kanyargós utat ismerem és azt is tudom, hogy vannak „kanyar-levágások” (mint a Mecseki kanyaros utaknál is), amin ha leszaladsz, lerövidül az utad. Fényképezőgéppel a kezemben megyek felfelé, de most már egy hatalmas templom előtt állok, s oda akarok bemenni fényképezni. A táskámat (pont olyan, mint a nagynénimé)  leteszem a bejárat mellett egy kőpad-szerűségre és elindulok befelé – ahol – a várttal ellentétben nincs sötét, de nem látok lámpákat – olyan „természetes” kinti fény van, dacára, hogy egy hatalmas templomban vagyok. A képeket, szobrokat bámulva kitekert nyakkal járkálok, fényképezek. Amikor visszaérek a táskámhoz, látom, hogy a pénztárcámat és az irattárcámat ellopták. Bosszús vagyok, és mondom is valakinek, hogy pénz ugyan nem volt sok, de az igazolványaim ! Azok beszerzése milyen bonyolult (tudom… ezt sajnos tényleg tudom….).

De érdekes módon se nem dühöngök igazán, se nem sírok. Végülis a fényképezés nekem nagyon fontos. Fogom a félig üres táskát  és indulok felfelé a hegyre.

És itt újra „ismerős helyre” érek: egy tisztás-féle, csak a hátam mögött vannak fák – a kilátás szabályosan végtelen. A víz és az ég egybeolvad – úgy látom nincs határ köztük. Ezt, ezt a határtalanságot szeretném megörökíteni.…És felébredek.

Képtelen vagyok megfejteni, hogyan lehetnek „ismerősek” a tájak az álmaimban, vagy még pontosabban, miért/miképp/hogyan tudhatom álmomban, hogy álmodom és ezeket a tájakat csak az álmomból ismerem… Annyira, de annyira szeretnék egyszer a saját gondolataimmal személyesen megismerkedni. De hát kizárt. Legalábbis ebben a földi létben.

Mellesleg: Tudtad, hogy életünk során 21 évet alvással töltünk? És azt, hogy ebből 8 évig álmodunk ?

Kép innen: http://www.lauder.hu/macesz/?q=node/12