Az igazi ajándékok pénzzel nem mérhetők….

Az volt a kérésem, hogy ezt a szülinapomat kivételesen a kedvem szerint ünnepeljük. Hogy ne legyen „meglepetés” – mert volt már nekem az életben épp elég meglepetésem, most békességben szeretném megélni ezt a napot. Megmondtam, hogy mit szeretnék enni, hogy kiket hívjunk meg, hová  és azt is, hogy a felnőttektől  nem kérek semmiféle ajándékot, „csak” azt, hogy békességben, szeretetben együtt legyünk. A gyerekektől pedig azt, hogy még egyszer menjünk ki együtt a Gyükésbe, ahol olyan sok kedves, vidám szép órát töltöttünk.

Valójában majdnem így is sikerült minden, persze azért csak nem tudták megállni, és mégis vettek nekem ajándékot, de az ebéd pompás volt, a hangulat is, minden nagyszerűen sikerült – még csak el se pityeredtem – holott ettől féltem kissé…

Amikor a puszizkodáson és az ajándékok átadásán túljutottunk, akkor leültünk ebédelni és jó sokáig az asztal körül is maradtunk – beszélgetve, nagyon kellemes  hangulatban. Maradéktalanul teljesült a kívánságom.

Az ajándékaim közül egyet nem néztem meg, mert azt mondták, hogy ezt majd csak holnap lehet kinyitni, és aztán pedig naponta egyszer…A nagy izgalomban bevallom nem fordítottam erre a különös megjegyzésre kellő figyelmet. Láttam, hogy a befőttes üvegben valamiféle kis papírkák vannak a cukrok és csokik között – de meg nem fordult a fejemben, hogy mik lehetnek ezek.

Nos, a legszebb ünnep is véget ér egyszer, felmálházva az ajándékokkal, a virágaimmal, a maradék torával és pörkölttel, no meg az üvegemmel, hazajöttem. Itthon jókedvűen pakoltam el mindent, és valahogy a végére maradt (tán szerencsére) a különös befőttes üveg.

Amit kinyitottam – és kirepült belőle a szellem….

A szellem, ami azóta itt él a lakásomban, velem, és álnok módon ahányszor csak rágondolok, elhomályosítja a szememet.

Mert mi volt az üvegben ?

70 picike összecsavart cédulácska – ráírva a két gyerek 70 olyan élménye, amit velem éltek meg, amiért ezen a módon mondtak köszönetet, bizonyítva, hogy – ha én már nem is leszek itt – ezek az emlékek tovább fognak élni rólam – bennük.

Nem tudom, kapott-e közületek valaki ilyen ajándékot ? És ha véletlenül mégis, miképp élte meg ? Én valami olyan mérhetetlen és mindent betöltő szeretetet éreztem a „fiaim” iránt, ami ugyan mindig is bennem volt, de most, mint a vulkán tört elő belőlem.

Nem, nem azt írták le 70-szer, hogy szeretnek, hanem a 70 kis cédulával bizonyították, hogy velük/bennük élek – és talán élni is fogok - hogy mégse éltem hiába….

Nem tudok mondani egyetlen olyan ajándékot sem egész életem során, aminek ennél jobban örültem volna.

„Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok, vagy pengő cimbalom.”

http://sese.web.elte.hu/versek/szeretethimnusz.html