2015. július 31., péntek

Találtam egy blogot....


Találtam egy blogot – kalandoztam benne. http://hasznaldfel.hu/2015/05/az-eger-esete-az-egerfogoval-avagy-a-kozombosseg-csapdaja.html  S mivel a napokban olyasmiről írtam (menekültek), mely téma lassan ijesztővé kezd válni, s amire igazából és őszintén nagyon nehéz válaszolni, mert az ember nem biztos még önmagában sem – hát valamiképp most ide illőnek érzem ezt a szöveget:

Az egér esete az egérfogóval – avagy a közömbösség csapdája


Mi közöm nekem ehhez?
Más nyomora nem a Tiéd – segítened sem kell neki, igaz? Hiszen mi közöd is lenne hozzá? Talán semmi. Vagy talán sokkal több, mint gondolnád…
Erről szól a most következő tanmese.

A kicsi egér figyelt. Közeledő léptek halk dobogása törte meg a hosszú csendet. A régi ajtó zsanérja halk nyikorgással engedelmeskedett a gazda határozott kezének. A férfi feleségével együtt lépett be a sötét kamrába, majd villanyt gyújtva egy kisebb dobozt tett le az asztalra.
„Hmmm… lássuk, milyen finom falatokat hoztatok nekem…” – gondolta magában a kicsi egér, izgatottan leselkedve a résen át. Ám széles mosolya hamar lefagyott az arcáról, amikor meglátta, hogy gonosz emberszabású lakótársai közel sem a jóltápláltságát tűzték ki célul.
„Most végre elkapjuk a kis szemetet!” – vette ki a dobozból elégedett vigyorral a gazda felesége az egérfogót.
„Ajjaj! Itt nagy gáz van!” – kapott észbe a kicsi egér, és kővé dermedve figyelte, ahogy az életére törő két hatalmas alak nevetve távozik az egérfogóval.
Miután a sokk hatásából magához tért, a jólelkű kicsi egér rögtön szaladt is értesíteni a tanya többi lakóját.
„Csirke, csirke! Egy egérfogó van itt valahol a farmon! Vigyázzunk nagyon, mert ezek meg akarnak ölni!” – cincogta kétségbeesetten a tyúkólba érve.
„Egér úr, ez igen szomorú…” – felelte a csirke a kapirgálás közben oldalra pillantva – Veszélyben az életed… De mi közöm nekem ehhez?” – tette fel a költői kérdést, majd közömbös arccal folytatta ténykedését.
A kicsi egér kétségbeesetten szaladt tovább a disznóhoz.
„Disznó uraság! Nagy baj van! Egy egérfogót láttam itt a farmon!”
„Szomorú hír ez, egér úr… kérlek tudd, hogy benne leszel imáimban.” – röffentette a disznó, majd visszahajtotta fejét a sárba.
A kicsi egér már csak tehénben bízhatott – ő nagy és bölcs és erős.
„Tehén asszonyság!” – szaladt oda hozzá levegő után kapkodva – „Egérfogót láttam! Egy egérfogót hoztak a gonosz kétlábúak! Ezek meg akarnak ölni!” – cincogta félelemmel teli szemekkel, szinte könyörgő hangon.
„Egér úr!” – bőgött fel a tehén – „Végtelenül sajnállak, de nekem ehhez semmi közöm.” – mondta apátiával áthatott hangon, majd csámcsogva folytatta a napi fű-adag betermelését.
A kicsi egér teljesen összetört. Közönyös társai cserben hagyták; egyedül kell szembenéznie az életére törő veszéllyel.
A nap lassan nyugovóra tért, és az éjszaka csendje a halál komor valóságát hozta el a kicsi egér szívébe. A kínzó éhséggel egyre nehezebben küzdött már, de a rettegés maradásra bírta.
„Nem bújhatok elő! Most nem!”
De érezte, hogy már nem bírja sokáig…
Lassan vánszorogtak az órák, mígnem egyszer csak a komor csendet éles csattanás törte meg.
„Végre megvagy, te kis nyavalyás!” – szaladt izgatottan a ház asszonya az egérfogóhoz. A gazda félálomban hallotta felesége távolodó lépteit, majd az ajtó halk nyikorgását… aztán egy hirtelen feltörő éles sikoly azonnal magához térítette. Az ágyból kipattanva egyből az egérfogóhoz rohant. Felesége a padlón feküdt összegörnyedve, a csapdában pedig nem a kiszemelt áldozat feküdt holtan, hanem egy kígyó farkára csapódott az rá. A gazda még az éjjel orvost hívott, de a kígyómarásra adott gyógyszer hatástalannak bizonyult: az asszony láza még harmadnap sem csillapodott.
„Egy friss házi csirkehúslevesnek segítenie kell!” – reménykedett a gazda, és a tyúkólból be is gyűjtötte a fő hozzávalót…
Teltek a napok, de az asszony állapota egyre csak romlott. Rokonok és barátok váltották egymást, és a gazda nem hagyhatta őket üres gyomorral – így hát a disznóól is hamar megüresedett…
De az asszony szervezete már nem bírta sokáig a harcot; a méreg erősebbnek bizonyult. Búcsúztatására összegyűlt az egész rokonság, és bár a tehén teje sokat ért a gazda számára, ennyi ember ellátásához a húsa is kellett.
A kicsi egér szomorúan leskelődött a résen át…

                                             
Talán azt gondolod, Neked semmi közöd nincs mások problémájához. És talán elhiszed azt is, hogy a világ problémái tőled függetlenül keletkeznek vagy oldódnak meg. Igen, egy apró csepp vagy az óceánban; rengeteg dologra nincsen sem hatásod, sem rálátásod. De az óceán is csak apró cseppekből áll. Amit ma teszel – vagy épp nem teszel –, azzal nemcsak önmagadnak használsz vagy ártasz, hanem hatással vagy vele a körülötted élőkre is – és hosszútávon az egész világra.
A blogban itt a mese vége.

                                          

És most meglepődsz, ha saját szavaimmal folytatom ? Ugyanis  a meséknek igazából sosincs vége, csak abbahagyják a mesemondók. Mert folytathatnám a mesét úgy, hogy nagy bajban volt a gazda, rossz volt a termés, javát elverte a jég, ami maradt, azt kiszikkasztotta a nap. Sok gyereke volt, kevés gabonája. Az egér meg ugye szapora állát és ő is enni akar adni éhező gyerekének.

A gazda nem tudott máshol gabonát vásárolni a hiányzó helyett, mert szegény volt, s nem maradt pénze rá. Agyonnyomták a temetés miatti adósságok, meg a csillagokba vert árak. Úgy gondolta, menjen az egér a rétre, keressen magának ott fű-magokat – ne az ő egyre fogyó búzácskáját szemezgesse, aztán szaporodjon és 3 hónap múlva már nem két, hanem huszonkét egérmama fogja szétrágni a búzás-zsákokat.

És hamarosan megjelentek az egér rokonai, a patkányok is....

A gazda pedig állt, fogta a fejét és nem tudta, mit csináljon.

És akkor itt a mese folytatását abba is hagyom - habár lehetne tovább írni.   

Nem vagyok elég okos a helyes megoldást megtalálni. Miként a mondás is tartja, bármelyik ujjamat harapom, mindegyik fáj.
 
 

4 megjegyzés:

  1. Jó a tanmese, mint mindig tanulságos, de befejezetlennek éreztem és Te - ha nyitva is hagytad - mégis jól kiegészítetted. Nekem így lett kerek.
    A meséket mi írjuk emberek, melyek aztán hitünk szerint valósulnak meg. (én)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem tudom, miért nehezítem a saját életemet ilyen gondolatokkal... De nem tehetek róla. Igaz, lehet, nem kellene leírnom, de hát ez is én vagyok, nem csak a katángkóró....

      Törlés
  2. Igen tanulságos és elgondolkodtató a mese...................
    Én csak úgy magamnak folytattam tovább, ami így szól : És a patkányok a sötét pocsolyában annyira elszaporodtak hogy elkezdték fertőzni az embereket is akikből egy idő után szintén patkányok lettek.
    Akiknek sikerült Embernek maradni elszigetelődtek és nem tudták legyőzni a patkány hadat .

    Megjegyezni kívánom hogy bárki felismerni vél a történetben szereplőket az csupán a véletlen műve lehet. ( valahogy így szokták írni..)

    mmama

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valójában szorongató, rossz álmot okozó gondolatok ezek, de talán nem csak az én fejemben vannak ilyesmit...Igaz, el lehet hallgatni, de attól még léteznek...
      Lehet nevetni rajtam: szívesen megváltanám a világot, ha tudnám - de nem tudom, mert akárhogy töröm is a fejemet, semmi jó megoldás nem jut eszembe.De ennél is nagyobb baj, hogy másnak se jut eszébe igazán jó megoldás.

      Törlés