Találtam egy blogot – kalandoztam benne. http://hasznaldfel.hu/2015/05/az-eger-esete-az-egerfogoval-avagy-a-kozombosseg-csapdaja.html S mivel a napokban olyasmiről írtam (menekültek), mely téma lassan ijesztővé kezd válni, s amire igazából és őszintén nagyon nehéz válaszolni, mert az ember nem biztos még önmagában sem – hát valamiképp most ide illőnek érzem ezt a szöveget:
Az egér esete az
egérfogóval – avagy a közömbösség csapdája
Mi közöm
nekem ehhez?
Más
nyomora nem a Tiéd – segítened sem kell neki, igaz? Hiszen mi közöd is lenne
hozzá? Talán semmi. Vagy talán sokkal több, mint gondolnád…
Erről
szól a most következő tanmese.
A kicsi
egér figyelt. Közeledő léptek halk dobogása törte meg a hosszú csendet. A régi
ajtó zsanérja halk nyikorgással engedelmeskedett a gazda határozott kezének. A
férfi feleségével együtt lépett be a sötét kamrába, majd villanyt gyújtva egy
kisebb dobozt tett le az asztalra.
„Hmmm…
lássuk, milyen finom falatokat hoztatok nekem…” – gondolta magában a kicsi
egér, izgatottan leselkedve a résen át. Ám széles mosolya hamar lefagyott az
arcáról, amikor meglátta, hogy gonosz emberszabású lakótársai közel sem a
jóltápláltságát tűzték ki célul.
„Most
végre elkapjuk a kis szemetet!” – vette ki a dobozból elégedett vigyorral a
gazda felesége az egérfogót.
„Ajjaj!
Itt nagy gáz van!” – kapott észbe a kicsi egér, és kővé dermedve figyelte,
ahogy az életére törő két hatalmas alak nevetve távozik az egérfogóval.
Miután a
sokk hatásából magához tért, a jólelkű kicsi egér rögtön szaladt is értesíteni
a tanya többi lakóját.
„Csirke,
csirke! Egy egérfogó van itt valahol a farmon! Vigyázzunk nagyon, mert ezek meg
akarnak ölni!” – cincogta kétségbeesetten a tyúkólba érve.
„Egér úr,
ez igen szomorú…” – felelte a csirke a kapirgálás közben oldalra pillantva –
Veszélyben az életed… De mi közöm nekem ehhez?” – tette fel a költői kérdést,
majd közömbös arccal folytatta ténykedését.
A kicsi
egér kétségbeesetten szaladt tovább a disznóhoz.
„Disznó
uraság! Nagy baj van! Egy egérfogót láttam itt a farmon!”
„Szomorú
hír ez, egér úr… kérlek tudd, hogy benne leszel imáimban.” – röffentette a
disznó, majd visszahajtotta fejét a sárba.
A kicsi
egér már csak tehénben bízhatott – ő nagy és bölcs és erős.
„Tehén
asszonyság!” – szaladt oda hozzá levegő után kapkodva – „Egérfogót láttam! Egy
egérfogót hoztak a gonosz kétlábúak! Ezek meg akarnak ölni!” – cincogta
félelemmel teli szemekkel, szinte könyörgő hangon.
„Egér
úr!” – bőgött fel a tehén – „Végtelenül sajnállak, de nekem ehhez semmi közöm.”
– mondta apátiával áthatott hangon, majd csámcsogva folytatta a napi fű-adag
betermelését.
A kicsi
egér teljesen összetört. Közönyös társai cserben hagyták; egyedül kell
szembenéznie az életére törő veszéllyel.
A nap
lassan nyugovóra tért, és az éjszaka csendje a halál komor valóságát hozta el a
kicsi egér szívébe. A kínzó éhséggel egyre nehezebben küzdött már, de a
rettegés maradásra bírta.
„Nem
bújhatok elő! Most nem!”
De
érezte, hogy már nem bírja sokáig…
Lassan
vánszorogtak az órák, mígnem egyszer csak a komor csendet éles csattanás törte
meg.
„Végre
megvagy, te kis nyavalyás!” – szaladt izgatottan a ház asszonya az egérfogóhoz.
A gazda félálomban hallotta felesége távolodó lépteit, majd az ajtó halk
nyikorgását… aztán egy hirtelen feltörő éles sikoly azonnal magához térítette.
Az ágyból kipattanva egyből az egérfogóhoz rohant. Felesége a padlón feküdt
összegörnyedve, a csapdában pedig nem a kiszemelt áldozat feküdt holtan, hanem
egy kígyó farkára csapódott az rá. A gazda még az éjjel orvost hívott, de a
kígyómarásra adott gyógyszer hatástalannak bizonyult: az asszony láza még
harmadnap sem csillapodott.
„Egy
friss házi csirkehúslevesnek segítenie kell!” – reménykedett a gazda, és a
tyúkólból be is gyűjtötte a fő hozzávalót…
Teltek a
napok, de az asszony állapota egyre csak romlott. Rokonok és barátok váltották
egymást, és a gazda nem hagyhatta őket üres gyomorral – így hát a disznóól is
hamar megüresedett…
De az
asszony szervezete már nem bírta sokáig a harcot; a méreg erősebbnek bizonyult.
Búcsúztatására összegyűlt az egész rokonság, és bár a tehén teje sokat ért a
gazda számára, ennyi ember ellátásához a húsa is kellett.
A kicsi
egér szomorúan leskelődött a résen át…
Talán azt
gondolod, Neked semmi közöd nincs mások problémájához. És talán elhiszed azt
is, hogy a világ problémái tőled függetlenül keletkeznek vagy oldódnak meg.
Igen, egy apró csepp vagy az óceánban; rengeteg dologra nincsen sem hatásod,
sem rálátásod. De az óceán is csak apró cseppekből áll. Amit ma teszel – vagy
épp nem teszel –, azzal nemcsak önmagadnak használsz vagy ártasz, hanem
hatással vagy vele a körülötted élőkre is – és hosszútávon az egész világra.
A blogban itt a mese vége.
A gazda pedig állt, fogta a fejét és nem tudta, mit csináljon.
És akkor itt a mese folytatását abba is hagyom - habár lehetne tovább írni.
Nem vagyok elég okos a helyes megoldást megtalálni. Miként a mondás is tartja, bármelyik ujjamat harapom, mindegyik fáj.
És most
meglepődsz, ha saját szavaimmal folytatom ? Ugyanis a meséknek igazából sosincs vége, csak
abbahagyják a mesemondók. Mert folytathatnám a mesét úgy, hogy nagy bajban volt
a gazda, rossz volt a termés, javát elverte a jég, ami maradt, azt kiszikkasztotta
a nap. Sok gyereke volt, kevés gabonája. Az egér meg ugye szapora állát és ő is
enni akar adni éhező gyerekének.
A gazda
nem tudott máshol gabonát vásárolni a hiányzó helyett, mert szegény volt, s nem
maradt pénze rá. Agyonnyomták a temetés miatti adósságok, meg a csillagokba vert árak. Úgy
gondolta, menjen az egér a rétre, keressen magának ott fű-magokat – ne az ő
egyre fogyó búzácskáját szemezgesse, aztán szaporodjon és 3 hónap múlva már nem
két, hanem huszonkét egérmama fogja szétrágni a búzás-zsákokat.
És hamarosan megjelentek az egér rokonai, a patkányok is....
És hamarosan megjelentek az egér rokonai, a patkányok is....
A gazda pedig állt, fogta a fejét és nem tudta, mit csináljon.
És akkor itt a mese folytatását abba is hagyom - habár lehetne tovább írni.
Nem vagyok elég okos a helyes megoldást megtalálni. Miként a mondás is tartja, bármelyik ujjamat harapom, mindegyik fáj.
Jó a tanmese, mint mindig tanulságos, de befejezetlennek éreztem és Te - ha nyitva is hagytad - mégis jól kiegészítetted. Nekem így lett kerek.
VálaszTörlésA meséket mi írjuk emberek, melyek aztán hitünk szerint valósulnak meg. (én)
Én nem tudom, miért nehezítem a saját életemet ilyen gondolatokkal... De nem tehetek róla. Igaz, lehet, nem kellene leírnom, de hát ez is én vagyok, nem csak a katángkóró....
TörlésIgen tanulságos és elgondolkodtató a mese...................
VálaszTörlésÉn csak úgy magamnak folytattam tovább, ami így szól : És a patkányok a sötét pocsolyában annyira elszaporodtak hogy elkezdték fertőzni az embereket is akikből egy idő után szintén patkányok lettek.
Akiknek sikerült Embernek maradni elszigetelődtek és nem tudták legyőzni a patkány hadat .
Megjegyezni kívánom hogy bárki felismerni vél a történetben szereplőket az csupán a véletlen műve lehet. ( valahogy így szokták írni..)
mmama
Valójában szorongató, rossz álmot okozó gondolatok ezek, de talán nem csak az én fejemben vannak ilyesmit...Igaz, el lehet hallgatni, de attól még léteznek...
TörlésLehet nevetni rajtam: szívesen megváltanám a világot, ha tudnám - de nem tudom, mert akárhogy töröm is a fejemet, semmi jó megoldás nem jut eszembe.De ennél is nagyobb baj, hogy másnak se jut eszébe igazán jó megoldás.