Egy különös gyűjtemény

Ugyan megfogadtam, hogy egy bizonyos falu nevét nem veszem a számra s nem írom le többé – de most mégis kivételt teszek.

Ugyanis kaptam egy halom használhatatlan, régi rádiót, magnót, lemezjátszót és tudtam, hogy Máriakéménden van valaki, akin ennek a halom ócskaságnak/régiségnek örülne. Hát most dobtam volna ki ?

Nem, elvittem Kéméndre….

Már az indulás is „szokásosan” rossz volt, szakadt az eső, amikor autóba ültem – de ha megbeszéltük a randevút, hát el kell menni – akármennyire is utálok esőben vezetni…

A felhők a Zengő csúcsát  is eltakarták

A gólyákat nem zavarta az eső...

 

Kállai Jánost a faluban mindenki ismeri – holott nem itteni születésű. Az ország másik feléből jött Vasas-bányára dolgozni, hozva a feleségét s itt vettek házat.

A bányászkodás nehéz munkáját letéve, hirtelen sok szabadideje lett – elkezdett régészeti feltárásoknál segédkezni, talán itt „fertőződött meg” a régiségek gyűjtése iránti vággyal, érdeklődéssel.... És gyakorlatilag mindig mindenkinek „ráért”. Ha kellett a Mecsek Egyesületeseknek segített, ha kellett a falubelieknek, vagy más szomszédos településről bárkinek, bármiben.

Aztán egyszer csak – 2007-ben – valami szívesség fejében véletlenül hozzá került egy öreg rádió:

 

Ez volt a gyűjtemény első darabja

Ez azért került ide, mert nekünk pont ilyen volt gyerekkoromban

Az üveges veranda tele van régi rádiókkal....

Jánost mindig is érdekelték a régiségek, bármi volt is az – és néha a véletlen is úgy hozta, hogy ez vagy az hozzá került. Vagy csak meglátta és a végzett munka fejében nem pénzt, hanem azt a bizonyos régiséget kérte el. 

Van, ami már csak az udvarban fér el....

Szenvedélyes gyűjtővé vált – most már vejével együtt minden régiséget „befogadnak”. Épp költözködés után voltak, amikor ott jártam, a „gyűjtemény” helyenként még kissé „káoszos” – de észbontó, hogy mennyi mindent összeszedtek. Ha lenne  falunak „esze” – az u.n. (szegényes) falumúzeum helyett, vagy mellett, a Kállai féle gyűjteményt kezdené felkarolni, majd hirdetni és mutogatni.  Aki arra jár és látna egy jó nagy táblát, ami felhívja a figyelmet arra, hogy miféle „kincsek” láthatók itt, biztos megállna.

Két kép, két világ - pedig csak 6 év különbség van köztük....

Egy eredeti cselédkönyv

Rendezésre váró anyag (egy része)

 

De Kéménden ilyesmire nem nagyon lehet számítani. Még Kállaiék házát is nehéz megtalálni, az utcát (ami egyébként felvisz a Szt.Márton templomhoz ) semmi sem jelzi – én háromszor mentem el mellett – olyan jelentéktelen és jeltelen.

Pedig ebben a házban van mit mutogatni.

Hajdanában a falu legnagyobb kocsmája/fogadója  volt itt, olyan, ahol megszállni is lehetett – ahol nagy mulatságok hét-határra szóló lagzik voltak. Izgalmas, titokzatos pincerendszere van - melyről Kállaiék amikor megvették a telket, teljes egészében nem is tudtak. De hát érthető, egy jól működő fogadóban tároltak bort, élelmiszert és nem utolsó sorban jeget – aminek külön jól szigetelhető pincerésze volt.

 

Az alagsori helységekben is van látnivaló....

                         És végezetül a pincék:

Élmény volt a barangolás ebben a különös kis világban. Engedélyt kaptam a fotózásra, de ez a beszámoló csak egy részét mutatja annak,  amit itt látható....és messze nem az egészet ...

Köszönöm, hogy megnézhettem….. és ha valaki mégis ezt olvasva, kíváncsi lenne rájuk, próbálja megkeresni a Petőfi Sándor u. 10. sz. házat. Esetleg előtte egyeztessen telefonon: 69-353-111