Cica gazdát keres – „Mit tenne ön az én helyemben ?”

Ezzel a kérdéssel akartam kezdeni a mai szövegelésemet, de ahogy kigondoltam, azonnal tudtam, hogy ez a kérdő-mondat valakihez tartozik. És igen: beütve a gugliba rögtön előjött Kállai István neve.

https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A1llai_Istv%C3%A1n

Töredelmesen bevallom én a nevére nem emlékeztem, de művei közül többre viszont igen…Nos, akkor most már ezt is tisztáztam, kihez tartozik ez a kérdő mondat.

Csakhogy én nem Kállai Istvánról akartam ám írni, hanem feltéve a kérdést, el akartam mondani egy történetet, melynek a végére kívánkozik a kérdés, amit most a címben olvashattál.

 

Ez tavaszi kép, most fele ekkora volt !

  

Amikor a cica először járt itt, azt hittem, hogy gazdátlan, de aztán pár nap múlva kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, utána mentem – mert miután evett azonnal elment. Kiderült: jóval feljebb lakik, nem számoltam pontosan, vagy 14-15 házzal és két utcával odébb.

Vettem már egy pár konzervet, meg száraz tápot, olyant, ami olcsóbb és az enyémek nem eszik – ő boldogan falta.  Csakhogy miután kiderült, van gazdája, nem akartam magamhoz édesgetni, tehát a vett macskakajákat felvittem a „gazdához” – és elmondtam, mi, hogyan történt. A gazda akkor is értetlenkedett, bizonygatta, hogy ők rendesen etetik, nem tudja, miért csavarog és koldul…. Aztán egyszer-kétszer még jött a cica, de mivel nem volt kint semmi, hát elmaradt… Valahogy rendjén-valónak is találtam így a dolgot.

Igenám, de:  jó egy hónappal ezelőtt, amikor az ablakok napközben még nyitva voltak, egyszer csak megjelent újra  a cica.….. Csont-soványan… Nem túlzok, sajnálom, hogy az akkori állapotát nem fényképeztem le. Kézbe-véve megállapíthattam, a macska nincs egy kiló, és bizony újra minden kis cicijét használják…

Egyszerűen nem volt erőm elzavarni. Persze, hogy megint adtam enni neki. Megfordult az is a fejemben, hogy hátha elköltözött a „gazda” és itt hagyta a macskát. (Nem lep meg már engem az ilyen dolog.) Két nap múlva egy ebéd után követtem szépen. És természetesen újra oda ment, ahol tavasszal is lakott.

Az ablakokon semmi változás, gondoltam bekopogok és megkérdezem, tudják-e hogy a cicájuk kölykezett, mert nagyon éhes és megint hozzám jött  enni.

Eszméletlenül udvariasan és óvatosan kezdtem a mondandómat. A fiatal cigányasszony erre úgy leüvöltötte le a fejemet, hogy majd elsüllyedtem szégyenemben.

Hogy miért zaklatom őket ezzel a qrva macskával, elege van már ebből, ha nem hiszem, hogy enni adnak neki, akkor most nézzek ide:  és berohant a lakásba, előhozva hatalmas kutyakonzerveket és zacskónyi száraz macskatápot. Rúgjak bele, zavarjam el, a férjével úgyis a falhoz vereti, mert neki ebből elege van, hogy mindenki (!!??) hozzá jön a macska miatt.

(Mit jelenthet az, hogy mindenki oda megy érdeklődni ??? Ezek szerint a macska míg hozzám nem jött,  másokhoz járt, de azok is jelezték a „gazdájának” a dolgot….)

Hát tény, láttam az ennivalókat – de hogy nem adnak neki belőle túl sokat – azt az bizonyítja, hogy mindenféle otthoni „etetés” dacára naponta háromszor itt ül az ablakomban és nincs olyan étel, amit meg ne enne. Szerintem egy rendesen tápolt macska ilyen nem tesz….

Most teljességgel tanácstalan vagyok... Nincs mese, a macska ide szokott. Na de nekem három (sőt néha már ez a meglévő kettő is) SOK !!!

Ne mondjátok, most azt, hogy ja, nem kellett volna elkezdeni etetni ! De ! Kellett, mert esküszöm, hálni járt belé a lélek, amikor nálam megjelent. Hagynom kellett volna elpusztulni ???

Van valakinek jó ötlete, hogyan tovább  ?  Kérem írja meg !