Elgondolkodom néha, hogy mi minden megváltozott az életemben (bennem) a múló évek során. Valamikor nagyon szerettem és sokat olvastam verseket (is) - aztán ez valamiképp elmaradt. (Nem tagadom, az időmet elrabolja a "gép"...) De azért ha a véletlen elém sodor néhány rímelő sort, akkor azért felidéződnek a "régi szép emlékek"...
Nos most ezt találtam:
 |
| https://sarti-info.hu/wp-content/uploads/2012/11/kagylo_a_kavicsok_kozott.jpg |
Reményik Sándor: Kagyló
Én itt vagyok, akarva, nem akarva,
A végtelen vetett a véges partra.
Fekszem aléltan a sivár fövenyben
És az óceán himnuszait zengem.
Anyám, a tenger apadt, s itthagyott,
Kinek mi köze hozzá, ki vagyok?
Gazdátlan, üres ház, mire se jó,
Csak eldobni, vagy eltörni való.
Apály s dagály közt, így, időm
mulván,
Várom, míg értem visszatér a hullám.
Nekem nem hazám e kietlen part,
De aki titkon a füléhez tart,
Magányban, éjben, emberektől távol:
Annak mesélek egy más, szebb
világról.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése