2017. október 6., péntek

Az embereket a hülyeségükkel együtt kell szeretni.

(Látom, tudom, nem új a neten - ám én most olvastam, s hátha van még más is rajtam kívül, aki nem ismerte...)





Miért kell az embereket a hülyeségükkel együtt szeretni? – Szívet melengető történet Müller Pétertől.


Az embereket a hülyeségükkel együtt kell szeretni. Ezt a drága anyám mondta. Ő meg tudta tenni – én nem. Odáig eljutottam, hogy elfogadtam a másikat olyannak, amilyen. Megértettem. Sajnáltam is. De nem szerettem. Ő meg szerette!



Mi volt a titka? Egyszer erről faggattam és azt mondta:



“Nézd, minden ember hülye. Iszik, nagyhangú, önző, rendetlen, vagy bosszantóan precíz, könnyelmű, komor, gátlásos, gátlástalan, nem mosdik, tisztaságmániás, teli van szorongással, bizonytalansággal, néha durvasággal, gyávasággal, gyengeséggel, hirtelen haraggal és sérelemmel.



Sorolhatnám még. Minden ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed, te nem vagy ‘hülye’? Mégis szeretlek. Abban a hatalmas zsákban, amelyet a lelkemben nyitottam neked, minden rossz tulajdonságod belefér. Reggelig tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre méltó. Mégis szeretlek! Ha nem így működnénk, nem lenne szeretet a világon! Nincs olyan ember, akinek ne lenne rossz természete, akinek ne lennének bűnei, tüskéi, démonai, bosszantó tulajdonságai. Nincs olyan lélek, akiben ne lenne szemét. Még a szentekében is van! De mennyi! A szeretethez bőséges lélek kell, egy nagy szemetes kosár, ahová a másik minden rossz tulajdonságát, vacakságát, bosszantó megnyilvánulását belehajítom. Kidobom vagy elfelejtem.”



Nem értettem, s ezért még hozzátette:

“No, nézd! Vegyük csak azt, ami téged illet: ordítva születtél. Minden éjszakámat végigbömbölted hároméves korodig. Követelődző voltál. Önző, mohó. Csak arra kellettem neked, hogy adjak. Hogy etesselek, fürdesselek, mert hogy el ne felejtsük, naponta többször bepisiltél és összeszartad magad! Olyan büdös voltál, hogy minden idegen kiment a szobából. Én meg bírtam. Nem zavart. Sőt, mosolyogtam rajta. Életem legszebb korszakához tapad az a mások számára borzalmas bűz, ami belőled áradt. Éjszaka féltél, fölébresztettél, hozzám bújtál. Évekig nem tudtam aludni miattad. Az utcán lusta voltál járni, föl kellett emelni téged, és cipelni, mert te élvezted, én meg nyögtem alattad. Ha nem vettelek föl a nyakamba, bőgtél, de olyan kétségbeesett üvöltéssel, hogy szégyelltem magam a járókelők előtt: azt hitték, öllek téged. Így kezdődött a kapcsolatunk! És látod: szerettelek!



Ne hidd, hogy egy párkapcsolatban, egy barátságban, vagy akármilyen emberi viszonyban másképp működik a szeretet! Nem! Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit! És felejtsd el! Nézz a szemébe! Ember ő is, szegény, mint te, és teli van hibával. Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a szemeit! Vagy még inkább: a szívét!”



(Különösen kardiológusok figyelmébe.... Még megkérdezhetném, hogy tudod-e, mi a különbség a telefonos üzenetrögzítő és a szívritmus vizsgálat között?  Az üzenetrögzítőnél a hosszú sípszó után kell beszélni, míg a szívvizsgálatnál a hosszú sípszó előtt.)

Saját véleményem: azért a hülyeségnek van ám határa !!!!!!!!!!!!! És az után a határ után már nem kell szeretni....

6 megjegyzés:

  1. Szeretem M.P. sok-sok gondolatát, de vannak olyanok is amivel kevésbé értek egyet.
    Ez, a mamától vett gondolat picit ellentmondásos nekem. Egy anya-gyerek kapcsolatot semmiképp sem tudom összevetni egy más jellegű kapcsolattal.
    Másodszor, nem szerethet mindenki mindenkit - ez utópisztikus. Különbözőek vagyunk, tk. más a kémiánk - van akit sokszor megmagarázhatatlanul szeretünk, mást pont ezen "okból" épp nem. Ezt a pszichológia is így véli, ezt látom, tapasztalom az életben én is. Más neveltetések, más nézetek, más meggyőződések, más (nézőpontú) igazságok. Nem prototípusok vagyunk, egyéniségek.
    Ha mindenki mindenkit szeretne (de elég ha csak tolerálna), akkor már hány milliárdan lennénk..? Így is vannak emiatt problémák.
    A német azt mondja az ehhez hasonló esetekre Rattenschwanz - patkányfarok, ami annyit tesz a saját farkába harap bele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, Kavics, annyira szeretnék veled egy délutánt/éjjelt/napot/hetet átbeszélgetni. Be kell valljam - bár nem írtam ide, s egyelőre gondolkodom is rajta, hogy mennyire tartozik ez a "nagyközönség" elé - vannak momentán olyan gondolataim, melyek ennek a szövegnek a blogba-tételét inspirálták.
      De !!!
      Azért nagyonis egyetértek veled, NEM LEHET - sőt szerintem nem is kell mindenkit szeretni.

      Törlés
  2. Ha nem is kell szeretni, de talán akiben több vagy nagyobb az a zsák akkor jobban elfogadja a másikat ezáltal toleránsabb vele. A szeretet az sokkal erősebb az elfogadásnál!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van Éva, hiszen van, akit szeretünk és ha megbánt, akkor azért neki meg tudunk bocsátani (többnyire). Akit "csak" elfogadunk, azzal azért más a helyzet.

      Törlés
    2. Ebben egyetértek Évával, hogy jó és érdemes erre törekedni, de nem szabad átesni a ló túloldalára, hogy ez célunk legyen az életben.

      Törlés
    3. Na, majd írok részleteket....

      Törlés