Kis mese a ginkgóról

Merthogy öregszem, s merthogy egyre feledékenyebb vagyok, „kedvességből” (vagy figyelmeztetésképp??) kaptam valakiktől ezt:

Nem szedtem még eddig, csak hallottam róla, gondoltam hát kicsit körbejárom a témát, bemutatom a legújabb  lakótársamat.

A szent páfrányfenyő (halfarkfa) – tudományos nevén (Ginkgo biloba), röviden Ginkgo, újabb köznyelvi nevén ginkó – sajátos leveleiről szerte a világon ismert fafaj.

A ginkgo földünk legöregebb fafaja, mely az évmilliók alatt hihetetlen életerőre tett szert. A szentnek tartott - és az orvostudomány által is elismert - növénynek igen jó gyógyhatásai vannak.

270 millió évvel ezelőtt, a perm korszakban, amikor még őshüllők népesítették be a Földet, a páfrányfenyő ősi fajai alkották a gazdag növényvilág egyik jellegzetes csoportját. A páfrányfenyőt egy német tudós, Kämpfer „találta meg” Japánban, 1691-ben, később kiderült, hogy a növény Kínából származik, és ott is fennmaradt: kolostorok és paloták kertjeiben gondozták buddhista szerzetesek.

A szentnek tartott ginkgo aztán innen került tovább Japánba, majd Koreába, végül Európába. Az 1700-as évek közepén már a híres angol Kew botanikus kertben is volt belőle példány, később pedig Európa több országában egyre több növényt ültettek. Darwin a ginkgót élő kövületnek nevezte.

Kétlaki, lombhullató. A betegségeknek, kártevőknek ellenáll, a szelet, hóvihart jól tűri. A városokban gyakori, füstgázokat (kén-dioxid, nitrogén-monoxid stb.) minden más fánál jobban tűri. A radioaktív sugárzás különböző fajtáinak is ellenáll: 1945 augusztusában Hirosimára ledobott atombomba centrumától számított 1,6 km-en belül mindössze hat súlyosan sérült, de életképes fát találtak – mindegyik páfrányfenyő volt.

Az egyik leghosszabb életű fa; ezer évesnél idősebb példányai is ismertek. Kezdetben lassan nő, de később „belelendül”. Fényigényes. A mély rétegű, üde talajt meghálálja, de kevesebbel is beéri.

Egyet azonban gyakorlatból tudok, tekintve, hogy egy ismerősöm udvarában „lakik” Pécs egyik védett gingkója. A gingkó kétlaki - ez történetesen egy „lány fa” ami azt jelenti, hogy a termések ezen nőnek. Namármost, amikor ezeket lehullajtja – hát az egy rémálom. Kb. olyan, mintha apró, lottyadt  naspolyákkal lenne tele a fa alatti óriási terület. Undorító, büdös, életveszély rálépni… És állítólag ehető….Ha hozzáadja az ember a milliónyi levelet, amit ősszel lehullat,  akkor nem mondhatnám, hogy a legkedveltebb fafajták közé sorolható, akármilyen szépségesen aranysárga is ősszel a lombja. Ez – amiről meséltem, kora miatt védett, tehát még csak kivágni sem lehet.

Gyógyhatása

A fáról a legkorábbi írásos feljegyzés kb. 4800 évvel ezelőtt keletkezett Kínában, a Sung dinasztia idején. Az első kínai füvészkönyvben úgy írnak róla, mint ami jó a szívre és a tüdőre. A hagyományos kínai orvoslásban asztmát, keléseket gyógyítottak vele, pirított magjait az emésztés segítésére, a részegség tüneteinek enyhítésére alkalmazták. A leveléből származó készítményt az örök szellemi fiatalság elixírjének nevezik. Az elnevezésben legfeljebb az örök szócska túlzás. A gingkolevél valóban növeli a szellemi teljesítőképességet, serkenti a vérkeringést, antioxidáns hatása révén védi az idegrendszert, gátolja a szív- és érrendszeri betegségek, a memóriazavar kialakulását, csökkenti a depressziót és lassítja az öregedést. Gyógyhatását az utóbbi évtizedekben a modern orvostudomány kutatásai is igazolták. Ha rákeresel a neten 3 napra való olvasni-valót találhatsz róla. (Már már kezd gyanússá válni, hogy szinte „mindenre” jó hatással van.)

Majd beszámolok róla (ha el nem felejtem 😀) hogy tényleg volt-e valami csodás hatása (rám).

 

 (Csak zárójelben, a Zsolnay gyárnak is van gingkó-s készlete, nekem ezek nagyon tetszenek…)

Képek: https://www.wilsonnurseries.com/plants/gingko-biloba/

http://tokyoreloaded.blogspot.hu/2012/10/ginnan_3.html

http://www.thememorypractice.com/?p=1879