Szeretek
néha efféle „relax” zenéket hallgatni, bár az is tény, hogy nem mindig érzem
magam alkalmasnak arra, hogy „elmerüljek” benne. Van hogy csak háttérzenének
hallgatom, van, hogy nyugtatónak,
álmosítónak. Persze az emberi agy (vagy az enyém) igazán kikapcsolni sosem tud,
s még a kellemes zenehallgatás közben is tekeregnek-kavarognak bennem a
gondolatok múltról, jelenről – a jövőről már kevésbé…
Tegnap pl.
az jutott eszembe, hogy milyen csodás adományom
van nekem. Sokat álmodom és nagyon sok mindenre vissza tudok emlékezni ébredés
után. (Régebben is írtam már erről és talán a többször a visszatérő
boszorkányos gyerekkori álmomról is …)
Nem is ezt
akarom most újra elmesélni. Hanem egy másikat.
Egy héten belül másodszor álmodom egy ifjúkori szerelmemről. Mindkét ízben olyan sok szeretettel, olyan örömmel ismertük fel egymást az álmomban, hogy egészen megmelengette a szívemet. Nem megy ki a fejemből. Mi lehet vele ? Vajon nem valamiféle különös üzenetet küld nekem ezzel az álommal ? Ó, csak nem búcsúzni jött tőlem ? Eltűnt a szemem elől, tudomásom szerint a városból is elköltözött, fogalmam nincs, miképp is tudnék utána nyomozni….
Az ember vén fejjel, ha visszagondol lángoló ifjúkori szerelmeire, az olyan jó érzés. 30-40 év távolában eltűnt már a féltékenység, el a veszekedések, a viták, a szakítás, vagy elhagyatás fájdalma. Nem is olyan rég, első nagy szerelmem lakása előtt sétáltam el, és egy igazán őszinte, szívből jövő sóhajjal gondoltam arra, de szép is volt… Pedig…pedig volt akkor ott abban sok minden nem csak a szépség, meg a romantika…. Tudnék erről mesélni – de nem nagyon akaródzik. Az ember elmeditál néha, hogy miken is múlhatott az élete… Miért alakult így, ahogy ? Jó-e, hogy akkor és ott beleszóltak az életembe, az életünkbe mások, a „felnőttek”? Mindegy ma már ez is…
Akármilyenek is, én szeretem az álmaimat, szeretem a rosszakat is, mert az enyémek, úgy tartoznak hozzám, mint a kezem, vagy a lábam, s mára már elfogadtam, hogy azok sem tökéletesek. Sokszor reggel, ébredés után kis ideig csak csendben fekszem meleg párnám-paplanom zugában, s visszagondolok, mi is történt velem éjjel ? Ó hányszor is álmodtam valósággá a vágyaimat ! Legalább akkor, álmomban, boldog voltam, mert elértem ami után annyira áhítoztam.
S bárcsak tudnám, hol van az a város, ahová rendszeresen „vissza-álmodom” magam. Ismerem már jól az utcáit, álmomban is tudom, hogy most az „álombeli városomban” vagyok, és ez olyan jó, otthonos érzés. Sose félelmetes, sose idegen.
Persze, hát persze, hogy vannak rossz álmok is. A rossz álom = félelem. Félelem azoktól a dolgoktól, melyektől napközben és ébren is félek. Csoda sosem történik, ami ébren rossz, az az álomban is az. De – szerencsére – ezekből van ébredés.
Ellentétben a valósággal.
Visszaálmodod magad ugyanarra a helyre...? És ha van egy másik dimenzió, akkor az nem is álom... lehet, amit valónak hiszünk az az álom..? Beleborzongtam.
VálaszTörlésTudod, az életben olyan sok fantasztikusan érdekes dolog van - ilyenek az álmok is. Szerintem igazából senki sem érti/tudja, mit,mikor, miért álmodunk. Többször leírtam, különös adománynak tartom, hogy nagyon sok álmomra emlékszem, némelyikre évtizedek múlva (!) is. Azt mondják az okosok - lehet persze, hogy igaz - hogy arra emlékszel, amit közvetlenül felébredés előtt álmodtál. Lehet. Nem tudom. Én szeretem és fontosnak tartom az álmaimat.
TörlésÉs cseppet sem tartom félelmetesnek ezt a dolgot, sőt, valahogy inkább ajándéknak érzem, pláne, ha nem mindenki van így ezzel.
És egyébként ha tényleg van másik dimenzió ? ??
Lenne Veled mit megbeszélnem....