120 év

120 év – nagy idő. Emlékszik-e valaki is 120 éve született rokonára ?  (Vagy én – ebben is - kivétel vagyok ?)  Merthogy ma 120 éve Pécsett, az Eötvös utca egyik  kicsinyke házának, még kicsinykébb szobájában megszületett egy kisfiú. Másodikként érkezett és szerencsé(m)re,  a három fiúból egyedüliként, megélte felnőtt korát is. A másik kettőről csak a születésük és haláluk dátuma maradt ómamám imakönyvének hátsó lapján.

(Hivatkoznék még  egy érdekes tanulmányra és a wiki leírására haláluk okáról, az akkor gyógyíthatatlannak minősített diftériáról –trokgyík-:

https://hu.wikipedia.org/wiki/Dift%C3%A9ria  

http://www.orvostortenelem.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/3.7.6/1964_033_voros_marton_egy_jarvany.pdf )

A szerencsésen megmaradt kisfiú lett az én nagyapám.

Mária Terézia által Magyarországra telepített svábok ivadéka, akik közül az első letelepedett ősömnek, szépapámnak  Hirden volt malma, aztán a következő generációk egy idő után már nem művelték valami miatta a tisztes molnár mesterséget. Egy fiú asztalosnak állt, mi több Budapestre költözött. Hogy azután miképp „szerezte magának”  a kurdi erdész,  magánál jóval fiatalabb lányát feleségnek – azt ma már senki sem tudja elmesélni.

Ebből a házasságból született 1898.augusztus 19-én a Nagyapám.

Hányszor belegondoltam: ezt a 19 éves kiskamaszt vitték az olasz frontra,  abba az Isonzó völgybe, (ahol én sok év múlva csodáltam a természet szépségeit) ahonnan a nagy isonzói csata előestéjén, csodával határos módon elmenekülhetett, mert „csak”  a vérhas áldozatává vált. Ez volt a  Sors adta lehetősége az életben maradáshoz.

És túl sokáig nem tartottak a „béke évei”. Közben  ugyan megnősült, két gyereke is született, nekifogott egy családi ház építésének (tanítói fizetésből egyedüli keresőként !!! – próbálnád ezt ma  meg…) és 1944-ben újra behívták. És ezt is megúszta.

Hogy milyen ember lett a két háború megtépázta idegrendszerű ember ? Bizony nem volt könnyű eset… De mégiscsak a nagyapám volt.

Igaz, nem olyan, mint a mostaniak, (a nőiesített férfiak) mert ezek  a mai apák bizony nem úgy élnek/viselkednek/gondolkodnak, mint a 70-80 évvel ezelőttiek. De hát a világ állandóan változik. Hogy jó irányba-e ?  Nem tisztem ennek megítélése. Az más kérdés, hogy én mit gondolok erről a mai világról….

Nos nagyapám, ma érted gyújtottam meg  az emlékezések gyertyacsomagjából egyet. Rád gondoltam – a nem könnyű életedre. Akármilyen voltál, a múltam része voltál – végeredményben részben neked is köszönhetem, hogy ma itt ülök, s rád emlékezem.

Figyelsz onnan fentről ?