A kövek, a kövek, évek óta társaim....

...csak mert tegnap este a kövekről írtam.... és különben is rég tettem be a blogba verset.

http://akcsanoli.blogspot.com/2010/06/mint-eldobott-ko.html

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek

mindíg talál a kavicsok közt egyre,

mely mindöröktől fogva az övé,

és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!

Egész szive a tenyerében lüktet,

oly egyetlen egy kezében a kő,

és vele ő is olyan egyedűl lett.

Nem szabadúl már soha többé tőle.

A víznek fordul, s messze elhajítja.

Hangot sem ad a néma szakitás,

egy egész tenger zúgja mégis vissza.

("Hangot sem ad a néma szakítás"....talán találok most végre új gazdát a köveimnek. Úgy szeretném... )