Mindeféle gondolat a hócipő kapcsán....

A forró nyárban – töredelmesen bevallom, elmaradtak bizonyos betervezett itthoni munkák. Kb. két hete fejeztem be a könyvtáram (kb.1000 könyv) takarítását, ami azt jelenti, hogy 20 polc-sornyi könyvet szedtem le, vittem ki az udvarba, kettesével poroltam ki, majd leseprűztem…. és visszaraktam a helyére. Hát napi 2-2,5 óránál tovább nem bírtam ezt csinálni…. El is tartott egy hétig mire végeztem – de bevallom irgalmatlanul jó most tudni (mert ugye, nem látszik), hogy a könyvek mögül eltűntek a pókhálók és a polcok is mind le vannak törölve.

  

A múlt héten tettem rendet a cipős szekrényemben és selejteztem ki néhány olyan cipőt, ami már évek óta nem volt a lábamon. (Nem dobtam ám ki ! Továbbadtam a karitászosoknak - mert biztos lesz, aki örül ezeknek....) Kétségtelen, nem ok nélkül nem használtam ezeket (magas sarok, szűk, stb…). Azt azonban megállapítottam, hogy a szükségesnél több cipőm van…

Magam se értem, miért is vettem meg némelyiket. „Csak”… afféle női válaszként ezt tudom mondani. Tetszett. Úgy gondoltam, ehhez, vagy ahhoz a ruhához épp ez kellene. Jó vételnek kínálkozott (megfizethető volt). Nem akarok dicsekedni a számmal, de (feleslegesen) sok cipőm van….

Vannak téli bakancsok, van hótaposó, sportcipők.... Ennek kapcsán eszembe jutott, hogy milyen is volt a gyerekkorom cipőállománya, ill. milyenek voltak annak a kornak a cipő-vásárlási-hordási-kezelési szokásai. 

Nyáron – már ha nem mezítláb voltunk – akkor bőr sarunk volt. Szerettem, nem nyomott, szellőzött benne a láb, és különben is minden gyereknek ilyen volt. Aztán volt 1 db. bőr félcipő és jó esetben 1 db. bőrbakancs. A cipőket – kinövés esetén – a testvérek örökölték. A cipészeknek akkoriban jól ment a dolguk, talpalás-sarkalás, mindenféle rendes javítási munkájuk volt, mert a drága cipőt óvni illett/kellett.  

Kép: https://civilhir.net

 

Aztán a cipőpucolás ceremóniája. Nálunk valami miatt Édesapám vasárnap reggeli „szórakozása” (vagy feladata?) volt. Ült a konyhában, vagy jobb időben az előtérben a kis sámlin, előtte egy halom cipő. Szép sorban mindegyiket bekrémezte, (= suvickolta, mert a cipőkrémet suvicknak hívtuk - eredete a német Schuwichse = cipőkrém szó), majd fényesre kefélte. Közben mesélt, ha akartuk, vagy beszélgetett velünk, de valahogy mindig arra terelődött a szó, hogy a cipőt gondosan kell ápolni, ha azt akarod, hogy sokáig tartson. 

Sokszor hallhattam ezt a figyelmeztetést, mert ma is „rendesen” tartom a cipőimet, sárosan sose rakom el, a télieket nyáron kitömöm újságpapírral, stb. 
Emlékszem, hogy mindig mosolyognom kellett, ha ott láttam a cipők közt a „bilgeri”-t  (a férfiak téli bőrcsizmáját hívták így). Valami miatt olyan mulatságosnak találtam ezt a szót. Nem tetszett, mert bricseszt (buggyos, térd alatt beszűkülő szárú nadrágot) hordtak hozzá, és ez az egész így egyben, valahogy mindig a katonákra emlékeztetett engem. A katonákat meg sose szerettem.

És hát igen, a hócipő. Ezt addig hordtuk, míg kisebb gyerekek voltunk. Az enyém vastag fehér gumiból volt, két szép fényes patenttal lehetett bekapcsolni. Jól megvédte a lábamat/cipőmet a hideg latyakos/havas időben. Akkor ugyanis nagy gond volt, ha valami miatt elázott az egyetlen cipőnk. Nehéz feladat volt, hogy másnapra hogyan is szárítsuk meg...
A felnőttek meg kalucsnit hordtak. Istenem, van-e gyerek, akinek ma ezt a két szó mondom (hócipő, kalucsni) és tudja, mit jelent ? Nem hiszem….

Hát mindegy, végül is, az egész „csak úgy” eszembe jutott. Nekem meg a permalink meg az url és hasonló varázsszavak jelentéséről nincs halvány fogalmam se… Amit vélhetőleg minden 10 éves ismer….(Nem kezdenék bele felsorolásukba, mert irdatlan listát tudnék összeállítani.) Élni lehet ezek ismerete nélkül is….

Lehet, hogy 50 év múlva a mai fiatalok épp az enyémhez hasonló nosztalgiával fognak a gyerekeiknek mesélni ezekről a „régmúlt” fogalmakról.

Tempora mutantur et nos mutamur in illis. /Változnak az idők és benne változunk mi is./