https://hiveminer.com/Tags/hervad%C3%B3%2Cvir%C3%A1g |
Elolvasásra ajánlva kaptam egy verset, kinyomtattam, itt van előttem, fel-rajzszögezve egy másik, számomra fontos vers mellé. Valószínű ezt is minden nap el fogom olvasni.
SZABÓ T.
ANNA: HAMU, LÁNG
Úgy
pakolják ki majd az életünket,
mint a
nagynéni házát, a gyerekkor
utolsó
helyszínét, százéves tárgyak
borús
múzeumát, a csengő csillárt,
fakó
szőnyeget, sötét képeket,
rengeteg
könyvet – srapnelnyomokat,
háborús
sebeket, és ki tudja hol halt
emberek
szignóit – polgári élet
éhezések
árán fenntartott közegét –
színházbérletek,
olcsó porcelán,
a márvány
lámpaállvány csupa por,
az
összegyűjtött régi szappanok
nyugatszagát
is elnyomó halálszag,
vége, vége,
szétszáll a semmibe,
csak
álmainkban lesz egész, az emlék
megbízhatatlan,
nincs, ki összetartsa,
a ház
halott, ha gazdája halott –
de pár
könyvet por és hamu között
fellapozunk,
halkan beszélni kezd
egy régi
szerző, egy elfeledett
fordító, él
és szól a hang tovább,
mert aki
könyvbe préseli magát,
az egy
ideig biztos halhatatlan,
azt
olvassák majd az üres szobákban
virrasztó
gyászolók, nem hallgat el,
és felszáll
majd a fejfáink fölé,
és
megmutatja, kik voltunk mi mind,
mi fájt, mi
volt jó, égő titkokat
gyógyítva
kimond, és életet ad
minden
halottnak, arcot és nevet,
hideg
papírból tüzes meleg élet
csap ki,
hűlt hamvainkból pőre láng,
a hit, a
hit, a hit, hogy senki köztünk
nem élt
hiába, és ez – megmarad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése