Úgy sajnálom, hogy őket (is) elveszítettem. Még akkor is, ha "ez az élet rendje".
Tettem ugyan egy kísérletet, levélben megkerestem egy igazi pókszakértőt (https://tszuts.wixsite.com/tszuts/magamrol) - ám sajnos sok jóval ő sem biztatott.
"A keresztesek egyrészről télen vagy telelnek maguktól,
sokkal jobban, mint ahogy azt mi kitalálnánk, vagy pedig jobblétre
szenderülnek, tehát egy teleltetés eleve kudarcra lenne ítélve. Szerintem nem érdemes ezzel próbálkozni."
Én - eddigi tapasztalatim alapján - nem hiszek a "csodás áttelelésben" - legalábbis tavasszal én még soha, sehol egyetlen "régi" (=tavalyi, nagy) pókot nem láttam, csak a picurka, sárga-fekete újszülötteket.
No, de a természet már csak ilyen...(kegyetlen?)
Október közepétől majd minden nap (vagyis este) fényképeztem őket - bár arra képtelen vagyok rájönni, jól védett bástyáikból miért csak este bújnak elő ? Ráadásul az esték már hűvösödtek. Aztán lassan lassan eltűntek, először a Hármaska, aztán a Négyeske. Azt hittem utolsónak Aranka marad - talán azért, mert ő volt az első, őt tápláltam a legintenzívebben, ő lett a legnagyobb... De nem így történt.
Nov. 14-én még előbújt az ablakredőny melletti bozótosból - ahová egyébként az utolsó napokban elrejtőzött - de nem jött lejjebb, és a hálót már napok óta rendetlenül hagyta - pedig a "csúcsidőben" minden reggelre gyönyörűséges új hálót varázsolt az ablakomba.
És tegnap már sehol se találtam, pedig elemlámpával is végigpásztáztam azt a helyet, ahová előzőleg rejtőzött.
Ketteske még előbújt egyetlen napra.
És napok óta már sehol senki....
Csak az emlékük maradt meg.
Sic transit gloria mundi...
 |
| Aranka |
 |
| Ketteske |
"Nem a búcsúzás fáj a legjobban. Hanem az űr, ami velünk marad utána."
(Jodi Lynn Picoult)
Hát tudod, jó neked...nem szenvedsz pókiszonyban. Bár most még én is megsajnáltam őket, olyan aranyosan írtál róluk.
VálaszTörlésHa esetleg végig-követted az idei kis életüket - azáltal is meg lehetett tudni néhány dolgot róluk. Bevallom nekem soha nem volt sem félelmem, sem iszonyom a pókoktól - talán azért, mert csodás gyerekkorom volt, egy hatalmas kertben nőttem, abszolút testközelben a természethez. Nagyon sokszor jut eszembe, hogy ezeknek a gyerekéveknek köszönhetem, hogy olyan (érdeklődésű) vagyok, amilyen. Nem tiltottak és nem óvtak feleslegesen semmitől - bár elmondták, hogy "mit ne!" - de én ott, abban a csodás kertben fedeztem fel a világot. És nagy szerencsének tartom, hogy jelenleg is kertes házban élhetek (bármilyen pici kerttel) - de közel a természethez. Sajnálom azt, akinek erre nincs lehetősége, vagy igénye.
TörlésMost ez jutott eszembe.
TörlésTársaságban egy hölgy arról beszél, hogy retteg a kígyóktól, a denevérektől és a pókoktól. Az egerekkel pedig ki lehet kergetni a világból.
Az egyik jelenlévő arról kezdte faggatni, milyen szörnyű traumák váltották ki belőle ezeket az érzelmeket.
A hölgy hosszasan gondolkozik, majd azt mondja, tulajdonképpen soha se találkozott kígyóval, denevérrel, egerekkel, pókokat is csak képeken látott.
Akkor miért rettegsz tőlük? firtatta a kérdező.
Nem tudom, tényleg nem tudom, mondja a hölgy, de egy biztos, az anyám rettegett a kígyóktól, a denevérektől és a pókoktól. Az egerekkel pedig ki lehetett kergetni a világból.
PZs
Érdekes dolog ez, talán egy pszichológus (vagy pszichiáter ? sose tudom, melyik mihez ért) - szóval valami orvos - találna erre magyarázatot.
TörlésÉn követtem minden pókos írásod, mert tetszett. Ami érdekes, hogy elpusztulva sem lehetett egyet sem megtalálni?
VálaszTörlésTudod, olyan "szövevényes" rejtekhely ez, ahová ők visszavonultak, hogy fizikai lehetetlenség ott egy kis pók-tetemet megtalálni. Pláne, ha az amúgy is pici méretük "összeaszalódik". Szóval nem láttam nyomokat, de most abban reménykedem hátha valahol, a redőny egy résében mégiscsak áttelel az egyik. (A főpókász azt írta, ez nem lehetetlen.) Bár: hát mit ennének, miből élnének hónapokon át. Nem. Kizárt, hogy megmaradjanak...
TörlésSajnos.