A tóparton sétálva hallottam, hogy bent az erdőben nagy a csicsergés, úgy szerettem volna végre egyszer már én is egy madarat fotózni. Igen, szerettem volna....
De valami fura érzésem kerekedett, ahogy elindultam befelé, a fák közé, mintha a madárhangok is távolodni kezdtek volna. Lehet, hogy ez hülyeség... de sajnos én nem tudtam egyetlen madarat se fényképezni, pedig annyira reménykedtem. Még kakukkot is hallottam, a feketerigó hangját is megismertem, a többit persze nem, sajnos annyira nem ismerem én a madarakat, hogy hangjuk alapján meg tudjam határozni, kik énekelnek. De sokan voltak...
Hát mindegy, kicsit szomorkodtam egy padon ülve, aztán elfogadtam, nekem valószínű ennyi "jár" - ne akarjak többet és legyek boldog avval, amit kaptam. Minden relatív...
Hát mindegy, kicsit szomorkodtam egy padon ülve, aztán elfogadtam, nekem valószínű ennyi "jár" - ne akarjak többet és legyek boldog avval, amit kaptam. Minden relatív...
A mai sorozatból ez az egyik kedvencem...
Nem tudom megunni a fakérgek varázslatos világát...
Ilyen lehetett az őserdő csak kicsit nagyobbak voltak a "fák"...
Nem akarok külön fejezetet írni a nap negyedik helyszínéről, ugyanis már sötétedni kezdett, mire odaértem. Csak néhány és nem különösebben dicsekvésre méltó képem van róla. A Tripammer fához vittem el barátnőmet, aki eddig még sosem járt ott. Üres volt a tisztás, egy helyen grillezett egy kis csapat. A nap már ferdén, halványan sütött át fák között, nem sok kép készült, azokkal se lehet dicsekedni. Csak hogy dokumentálva legyen, ma ott is jártam, íme:
A Tripammer fa (utóda)
Mindenhol nyílik a medvehagyma
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése