Popper Péter: A belső utak könyvé-ből:
"Minden út - jó út, ami elvezet valahova.
A hegycsúcsra sokféle út vezet. Vannak meredekebbek és kényelmesebbek. S a táj is különböző, ami a szemedbe tűnik, de azért ugyanazt a hegyet látod különböző oldalairól. Ezért, hát légy türelmes önmagaddal szemben. Találd meg a neked legmegfelelőbb utat. De légy türelmes másokkal szemben is, akik másik ösvényt választottak. Se a te utad, se a másoké nem az egyedül üdvözítő út. Aki felfelé kapaszkodik, sokszor meghorzsolja magát, időnként elesik. Fel kell állni, ne maradj fekve. Amíg úton vagy, nincs veled semmi baj. A belső halál akkor kezdődik, amikor véglegesen letáboroztál a hegyoldalon.”
(Kedves Popper Péter, nem írtad hogy néha milyen rettentően nehéz továbbmenni - még az amúgy "egyenesnek" tűnő úton is. Mert a legváratlanabb pillanatban akad a lábad elé egy kavics amiben megbotolhatsz, vagy egy tócsa, amivel összesározhatod magad. Állandóan figyelni kell - és egy idő után ez olyan fárasztó tud lenni... De, O.K. nem akarok még "letáborozni"....)
Marquez: 100 év magány-ból:
„A jó öregség titka nem egyéb, mint egy becsületes szerződés a magánnyal.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése