D. Tóth Krisztina : A Jóisten kegyelmezzen nektek.
A Jóisten, akivel takaróztok. Aki mögé elbújtok. Gyáván, büszkén, bután, tapsolva, gyűlölve, hazudva, cinikusan. Kirekesztve azt, aki semmi mást nem akar, csak szeretni és szeretve lenni.
Élni. Tisztességben, egészségben, biztonságban nevelni a
gyerekeit. Vagy pusztán egy esélyt arra, hogy valaha családja legyen. Egy másik
nővel. Egy másik férfival. Vagy egyedül. Sűrű a mohó gőg köde, elhiszem, hogy
nem látjátok: emberek, gyerekek, családok – igen, családok – életével
játszotok.
Érvénytelenné teszitek a puszta létüket.
Alaptörvény-ellenessé a magánéletüket. Billogot süttök
rájuk, mert másképp éreznek, mást gondolnak, másra vágynak, mást hisznek. Mindent
megtesztek a hatalomért, semmi nem drága. Persze hogy nem. Telik rá. Kifizetjük
ezt is.
Csillagrendszereket hazudtok le az égről, vallást csináltok
a tudományból, tudományt a vallásból. Bátorságnak hívjátok a gyávaságot,
szabadságnak a kirekesztést, kereszténységnek a gyűlöletet, kormányzásnak a
kampányt, győzelemnek a vereséget, információnak az elhallgatást,
konzultációnak a manipulációt, versenynek a korrupciót, tisztességnek a
színjátékot. Jutalmazzátok a meghasonulást, kivágjátok a fákat, feltöltitek a
partot, átminősítitek a földet, átírjátok a törvényeket.
A magatok kénye-kedve szerint belezitek ki a fogalmainkat,
megerőszakoljátok az anyanyelvünket. Magánvagyonná nevezitek át a közpénzt, az
utolsó molekula oxigént is kiszívjátok a diskurzusból, a versenyből. A
kétségbeesésbe taszítotok embereket. Propagandának hívjátok az életüket.
Célkeresztet rajzoltok a homlokukra, rájuk külditek a
kutyákat. Egy tollvonással az egész létüket teszitek semmissé, mert nektek most
éppen erre van szükségetek. Készültök. Megmutatjátok az irányt. És a rendszer
teszi a dolgát. Ma már magától. Nem kell hozzá napi parancs, beleégett rég a
küldetéstudat a homloklebeny szöveteibe.
Olajozottan működik az öncenzúra. Tudják, ki az ellenség,
mondanotok sem kell. Indul a csatársor, passz a középpályán, felívelés, hosszú,
lesvonalon túl a támadó, már fújna a bíró, de fél szeme a VIP-tribünön, egy
pillantás alatt érti, mi a dolga, nem sípol, mehet a támadás, nincs megállás… a
kapus keze gúzsba kötve, bokáján lánc… micsoda lövés! Gól. Felrobban a stadion.
Az éjjel soha nem érhet véget. Varázsolj nekünk valami szépet.
Belenéztek a szemünkbe, és azt mondjátok: jogállam.
Szabadságharc. Család. Kereszténység. Senkit nem hagyunk az út szélén. A magyar
egészségügy világszínvonalú. A járványkezelés sikeres. Az oktatás Európa-hírű. Az
Index kormányfüggetlen. Az SZFE-n
agymosás megy.
Az alaptörvény gránitszilárdságú. Mindez miattunk. Értünk.
Az egészségünkért. A gyerekeinkért. A nőkért. A lelkünkért. Meg kell védeni. Mi
tudjuk, hogyan. Bízz bennünk. Te ne aggódj. Ha nő vagy, ne versenyezz. Legyen
elég. Hesteg maradj otthon. Love me
tender.
Szia uram. Beleírhatjátok az alaptörvénybe magatokat.
Megmondhatjátok, mi a család, ki a magyar, mi a nemzet, kiben higgyünk, kit
gyűlöljünk, mitől féljünk.
De azt, hogy kik vagyunk, hogy kit szeretünk és hogyan, nem
vehetitek el tőlünk.
A Jóisten a miénk is. Imádkozunk hozzá – értetek is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése