Goethe: Marienbadi elégia

Idejét nem tudom, mikor vettem verseskönyvet a kezembe.
Ha kell, szégyellem, de talán nem is kell - annyi, de annyi minden megváltozott az élet(em)ben...miért pont ez maradt volna olyan, mint volt(am) hajdanán. Pedig "Én és a Versek" címmel tán egy kisebb regényt is tudnék írni - összegyűlt annyi gondolat az elmúlt évtizedek alatt a témával kapcsolatban. De ehhez nincs kedvem, vagy türelmem (?)

Egy kedves barátomnak (s némiképp önmagamnak is) - vigasztalóul és lélek-erősítőül - keresni akartam egy idézetet, mely nagyjából a fejemben volt még, de a szerző nem, és gyanítottam, már nem 100 %-osan pontosan emlékszem a versre sem. Na de legalább a könyvet tudtam, amiben olvastam...
Meglehet, a versrészlet már szerepelt a blogban - ám nem baj - olyan jó, olyan reményt-keltő sorok, akár hetente betehetném, hogy legalább én olvasgassam... és gondoljak arra, volt az életemben olyan időszak, amikor teljes szívvel/lélekkel ezt éreztem...

De ez nem mostanában volt....

"....Életünknek

minden órája gyönyörű ajándék,

már alig látjuk a tegnap letűntet,

ami holnap lesz, tilalmas talány még!

S noha ígért olykor az este rosszat,

örömöm is láthatta a bukó nap.

Tégy hát, ahogy én, s nézz bölcsen, vidáman

a perc szemébe! Rajta, egy se vesszen!

Használd javadra, bizakodva, bátran,

munkádban éppúgy, mint a szerelemben!

Légy mindig egész, s légy gyermek szivedben,

így minden leszel, leszel győzhetetlen!...."

(Goethe:  Marienbadi elégia Szabó Lőrinc fordítása)

Ebben a könyvben, igen sok kedvencként megjelölt vers van. Lehet, hogy közreadok majd ezekből később még néhányat. Mert most is olyan jó volt kézbe venni ezt a meglehetősen "elhasználódott" (=agyonolvasott) könyvet, belelapozni a kis papírcsíkkal jelölt kedvencek közé....

Nem is emlékszem, mikor olvastam utoljára verseket...De most jó volt...tehát tán érdemes lenne ezt többször megismételni....

(...mert sajnos megírni való "esemény" csak szomorú és vigasztalan van - s arra meg senki se kíváncsi...bár lehet, hogy a versekre se...)