Hát itt tartunk ?

Elég rendben lévőnek tartom a szívritmusomat és az agyam működését (koromhoz képest) - de be kell valljam, pár nappal ezelőtt egy hajnalon, amikor boltba indultam és a Zsolnay dombon a pirosnál meg kellett álljak, az alábbi plakát vágott pofon....de a szó szoros értelmében.... és nem akartam hinni a szememnek....Hát itt tartunk ???

Az "én gyerekeim" voltak az elsők, akiknek nem kellett bevonulni - kevés dolognak örültem ennyire életem során, mert nagyonis jól emlékeztem édes testvérem "élményeire" - és szerettem volna, ha a fiaim ettől megmenekülnek. Hát ez sikerült...

És akkor most, tessék, itt vannak negyvenegynehány évesen és esetleg mégsem ússzák meg ezt az őrületet ? Vagy a felnövő - bár most még kicsi - gyerekeikre vár ez ??? El nem tudom mondani, mennyire gyűlölöm a világnak ezt a részét. Pedig mostanában naponta zúdul rám (az én tévécsatornáimból: német adók...) az igen intenzív fegyverkezési láz, a híradók jó része ilyen-olyan helyszíneken folyó háborúkról szól...És én tele vagyok félelemmel. Őszintén mondom, nem tartom megoldásnak, hogy előbb-utóbb meghalok, mert azzal én ugyan "megúszom" a dolgot, ne de akik itt maradnak ???

Nem először érzem/mondom/írom - nem vagyunk méltóak arra, hogy a Földön éljünk. Tényleg le kellene már egy mozdulattal takarítani az "embereket" és  most már lassan abba is belemegyek (habár máig tagadom, hogy nekem ők az "őseim") - hogy kezdjük a majmokkal. Hátha mégis jobb variáció jönne ki belőlük....

.....Miután ezt meg/leírtam, kóboroltma kicsit a neten...És mit ád az ég, meg a véletlen ? (immmádommmm....a véletleneket...) Szóval találtam egy cikket, amit eddig én még nem olvastam. Nos, akkor munkára fel, külön postba bemásolom holnap az egészet. Nehogymá csak én legyek "felvilágosult".....

(Chomsky tízparancsolata ...)