Az én meglepetésem...

2008.03.22.szombat

Az én meglepetésem, amit a "nyuszitól" kaptam, ez a cikk, amit azonnal továbbadok, hátha másnak is tudok néhány szívmelengető percet szerezni vele. Bocsánat, hogy hosszabb a megszokottnál, de nem tudtam kihagyni egyetlen sorát sem.

Azok a régi szép húsvétok

Népszabadság • Bächer Iván • 2008. március 22.

- Az a furcsa, hogy nincsen bennem semmi. Nincsen várakozás. Üres lett. Üres lett ez is.
- Hát igen. - Régen hogy vártuk a húsvétot. Milyen nagy dolog volt az. - Nagyon vártuk. - Most meg nem várjuk. - Manapság nem vár az ember semmit.  

Kedd este van, négyen támasztjuk a pultot. Gyuri és Miklós egymás szavába vágva mesélnek, Misi hallgat jobbadán, én közbe-közbe kérdezgetek csak.
- Kezdődött a ruhavásárlással.  
- Meg a cipő!  
- Na várjál! Előbb a ruha! Kétszer kaptunk ruhát. Karácsonykor és húsvétkor.  
- Új ruhát, új cipőt.
 - Na várjál! Ha apámmal mentünk, az nem volt olyan jó, mert ő mindenből három számmal nagyobbat vett. - Meg cipőt. Egyszer kaptam egy olyan cipőt, aminek kívül volt a nyelve, befűzted, és utána ráhajtottad a nyelvét, és egy szíjjal rászorítottad. Az cipő volt. Ha levettem, azonnal, még melegen bele kellett tenni a sámfát, a rugós fasámfát. Nyáron nem is volt szabad hordani.
- Nyáron? - Nyáron mezítláb jártunk. Angyalföldön a flaszteron is. De az jó volt. Alig vártuk a nyarat, hogy levehessük a cipőt.
 - Nálunk Sopronban az nem volt. Egy soproni gyerek nem járt meztéláb. Mi krétázott cipőt hordtunk. Krétával be kellett kenni...
 - És nálatok, Misi, mi volt? - kérdem a hallgató harmadikat. Megvonja vállát:
- Semmi. Kapros túrós lepény.  
- Meg akkor vettünk kölnit is.  
- Kölnit? Pacsulit, locsolóvizet. Két forint volt...  
- Aztán kezdődött csütörtökön - Na várjál! Zöldcsütörtök! Az volt a zöldcsütörtök! Akkor kezdődött a böjt. Tejes parajfőzelék volt poféznivel... - Borleves, töltött tojás, hal...  
- Na várjál, mert hal az nálunk nem volt.  
- És csütörtök este "mentek Rómába a harangok". Nem volt harangozás nagypénteken.
 - Nagypénteken mentünk a templomba, a Rokolya utcába, a segítő Szűz Mária templomába... Mi meg a Szent Mihály-templomba... Ministráltam is...
- Szombat estig böjt volt.
- Mi már délben kezdtük a sonk...
- Sonkát délben? Délben! Hát köpjél le! Sonkát szombat reggel tették föl. Egész nap annak az illata lengte be a lakást... Délután kihűlt...  
- A saját levében!
- Az igaz. Aztán hidegen ettük, este, meg másnap reggel, meg egész húsvétkor...  
- Meg délben. - Délben soha. Szombat este volt az ételszentelés. Akkor szegtük meg a sonkát. Az volt kaláccsal. Anyám olyan kalácsokat sütött, hogy a szagától már megszédült az ember, szálkás volt a tésztája, lehetett szakítani belőle... És frissen reszelt torma hozzá... hogy kiszívta az ember vérét, úgy csípett.  
- Meg a hónapos retek, meg az újhagyma. Az nem csípett, az szinte édes volt, zsenge, roppant a szájban, mint az ostya...  
- Kapros túrós lepény... - Szombaton mindenki otthon, nem volt vendégség, rokonozás. Az a család napja volt, a szombat.
- Vasárnap meg elmentünk megint misére, aztán csak lődörgés volt, vasárnap. Rákészültünk a hétfőre...
- Lődörgés a fenét! Akkor volt a legnagyobb trakta. Akkor szedte elő anyám a legszebb fajanszokat. És volt szopós báránysült. Jöttek a rokonok, nagy családi összeröffenés, nagy ebéd, húsleves, sonka, sült, rántott csirke...
- És a sütemények. Szalagos fánk, hogy szétolvadt a szádban... És csak kézzel szabad azt enni, szakítani kell, meghúzni a lekváros tálkába, és és úgy tömni a szádba - Fatörzs. - Diótorta... - Rácsos. - Rácsos linzer, tényleg... Ma már senki se süt rácsost...
- Eperlekvárral...  
- Vagy barackkal. Női szeszély anyám baracklekvárjával, amit én kevertem egy fél napig.  
- Pozsonyi kifli... kettétörte az ember, és úgy kapott be egy felet... Volt abban a töltelékben minden. Dió, mazsola, alma, csokoládé, birsalmasajt, sárgabarack lekvár...  
- Anyám tett bele néha datolyát is  
- Az nem volt... Sopronban nem termett datolya...
- Nálunk volt. - Kapros túrós lepény...
- Hétfőn aztán indultunk nyolckor.  
- Rövidnadrágban! Mert húsvét hétfőjén föl kellett venni a rövidnadrágot. Akármilyen hideg volt. Lilára fagytunk néha, de akkor is. Húsvét hétfőtől rövidnadrág!  
- Előbb apámmal végiglocsoltuk a rokonokat. Ő mindenhol kapott egy stampedlit, a gyerekek alkoholt soha. Málnaszörpöt, süteményt, festett tojást kaptunk, esetleg egy-két forintot. Tizenegykor aztán az öreg hazament, lefeküdt, mi pedig a haverokkal indultunk a lányokhoz.  
- A végén tojást dobáltunk, a két forintos volt a legnehezebb, azt kellett a tojásba beleállítani.
- Nálunk még néha volt friss rántott csirke hétfőn... Petrezselymes krumplival, salátával...
 - Kapros túrós lepény...
- A fenéket. Bőven elég volt a maradék. Abból is föl lehetett még rakni egy gyönyörű asztalt. - És micsoda asztalok voltak azok, ahogy az meg volt terítve, egy húsvéti asztal, damaszt, ezüst, a sonka, a retek, a hagyma, a sült, a saláták tarka kavalkádja... Megadták a módját mindennek.
- És mindennek meg volt a rendje...
 - Senki sem kapkodott, nyugalom volt, béke...
- Hát igen... - Tulajdonképpen, mikor volt ez? - kérdezek közbe csöndben.  
Kicsit spekulálnak, kalkulálnak, úgy mondják: - Ötven, ötvenegy, ötvenkettő...