Csütörtök: vegyes képek, kicsi verssel

Leesett egy fakanál - és akkor az is játék !

Délutáni szieszta

Szinte egész nap szakadt az eső. Hideg is van, /tegnap megdőlt valami évszázados rekord, vagy mi.../direkt jól jött, hogy ma kellet kenyeret sütnöm. A szokástól eltérően, nem két őzgerinc formában, hanem egyben sütöttem a kenyeremet. Nagyon meg vagyok elégedve az eredménnyel. Ilyen lett:

És bár ez a vers nem kenyérről, hanem kalácsról szól, mégis beteszem ide. Kedves, hangulatos.

Áprily Lajos: Kalács, keddi kalács

Már szombat este megsütötte
anyám. És reggel már adott.
Az aranya besugarazta
a harangos vasárnapot.

Vasárnap estig nem fogyott el,
fénye áthullt az ünnepen.
Még hétfőn is jutott belőle.
És kedden is. De csak nekem.

Ma sem tudom, hol rejtegette,
melyik fiókból jött elő,
de olyan áldott volt az íze,
olyan hétköznap-szentelő.

Az asztalkendőből kibukkant
szép sárga fénnyel: Itt vagyok.
Nagy árnyékok, fekete gondok,
még várjatok, maradjatok.

Igénytelen polgár-kalács volt,
olyan egyszerű, mint falum.
És mégis úgy megnőtt azóta,
mint úrvacsora-szimbolum.

Száguldó évek távolából
megérzem néha jószagát:
a tűzhely tájáról elindul
s betölt szivet, betölt szobát.

Lelki kenyér ínség-időkben,
verőfényes vigasztalás...
Pedig tudom: a keze föld már.
És nincsen több keddi kalács.