Boldog őszi délelőtt

Végtelenül hálás tudok lenni a Sorsnak pár olyan óráért, melyben ma részem volt… Lilinek volt kedve ma délelőtt egy kicsit hosszabb /=másfél órás/ sétához. A múlt heti szürkeség, eső és hideg után ragyogó napsütés fogadott, a gyárvárosi rétre mentünk, jobban szeretem az ilyen helyeket a városi parkoknál. 
Nem csak azért, mert itt nem nagyon járnak emberek, hanem mert ez a rét /is/ csak a Természet Kertészének elképzelése szerint van virágokkal beültetve. És bármennyire is hihetetlen, de még ebben a szeptember végi időben is pompázik számtalan virág. 
Igaz, a kökény már kéklik, a hecsedli, a kecskerágó, a galagonya is piroslik, de az illatos lila mezei zsályával és egy csomó más /úgyse ismeritek :-) - ezért nem sorolom a neveket/ szóval sárga, fehér, rózsaszín virágokkal tele a rét. 
S mert a virágok nyíltak, a pillangók is ma ülték talán utolsó lakomájukat, mielőtt végleg elköszönnek ettől a szép világtól. Szöcskék ugráltak a lábam elől, egy óriási poszméh után kapott Lili, alig tudtam megakadályozni, hogy be ne kapja. 
Annak külön örültem, hogy /a múltkor már említett/ óriási narancssárga meztelen csigák – nyilván a napsütés miatt – nedves rejtekükön maradtak. S miközben ezt, meg a fel sem sorolt egyéb szépségeket élveztem, gondolkodtam egy tegnap hallott CD szövegén. 
Nem fogom most tudni szó szerint idézni, nem is akarnék nagyon a témába belemenni. Többek között a beszélő azt fejtegette, hogy legtöbb bajunk abból származik, hogy nem tudunk megbocsátani. Se magunknak, se az élőknek, se a holtaknak, s ezeket a sérelmeket/szomorúságokat/dühöket hurcoljuk magunkkal, megkeserítve minden egyes napját az életünknek. 
Ha megkapom majd a CD-t, biztosan meg fogom hallgatni párszor, mert rengeteg meditálásra alkalmas gondolatot tartalmaz – talán nem mindenkinek lesz meglepő, ha azt mondom, idézetei javarészt a bibliából valók. Áldás az ilyen pár óra az ember életében.