Az utolsó nap februárból

Hihetetlen, milyen gyorsan röpül az idő ! Eddig nem panaszkodhattunk a télre, elég jól megúsztuk, egyedül az ónos-esős napok voltak rosszak, a két-három alkalommal esett hó – legalábbis itt bent a városban, nem volt veszélyes – ha még én is el mertem menni itthonról /a hegyről/ a Trabival… Ahogy javul az idő, egyre erősebb a kényszer bennem: fotózni kell mennem, ki a „zöldbe” ! Mentünk is. Ami a tegnapi kutya-séta legklasszabb pillanata volt, - hát azt persze nem láthatjátok… Ugyanis két kis őzike legelészett közvetlenül az út mellett, a pécsbányatelepi kórháznál… Lassítottam ugyan, de mire letekertem az ablakot, naná, hogy árkon bokron túl voltak már…Kénytelenek vagytok megelégedni a maradékkal…

 Egyébként valójában azért mentem, hogy lefotózzak néhány villanyoszlopot, illetve, hogy megnézzem, mekkora a hó/sár a gesztenyésben, lehetne-e már kicsit kirándulni az erdőbe. No, erre egyelőre nincs lehetőség, mert csüdig süllyedtünk volna, ha bemegyünk. Így hát meg kellett elégedni a temető melletti parkerdővel. Örömömre, épp ott jártunkkor kibújtak a struccok is az állatsimogatóból/ban. Ha már a szajkót sehogy se tudtam lekapni, legalább ezeknek a randa nagy madaraknak megörökítése sikerült. 
Tudom, ez se tökéletes, de 3 drótkerítés és vagy 15 m. választott el tőlük.


.

Ami a villanyoszlopokat illeti, ehhez az indítékot a Népszabi egyik cikke adta. http://nol.hu/tud-tech/lap-20090227-20090227_zold-5 Nos, igen, lehet, hogy a jövőben lesznek napelemes közvilágítási lámpák, de nem tartom kizártnak, hogy az én fényképemen látható „lámpavédő” berendezéssel kell majd azt is felszerelni – hiszen itt, „csak” izzókat védenek ezen a módon, nem rossz módszer ez a napelemhez se. Vagy ilyen környezetbarát lámpát csak az úri lakótelepeken lehetne/kellene felszerelni /Nem is tudom, mit tegyek a mondat végére, pontot, kérdő-, vagy felkiáltójelet./

Ősi, vad világ

Tegnap nagyszerű kétrészes tudományos filmet láttam Földünk életéről, /3SAT „Wilde alte Welt”/ nagyon sok olyasféle trükk/animációs-képpel, amilyent én nagyon szeretek. Kicsit más volt, mint az eddig látottak, megszokottak, pl. még sosem láttam, hogy miképp nézhetett volna ki az Eiffel torony, x millió évvel ezelőtt. Hogy egyszer végeláthatatlan őserdőből magasodott volna ki, máskor meg egy óceán mélységébe süllyedve állt volna. Vagy a Vörös téren miképp fújtak át sivatagi homokviharok. A ma mélyen fagyott tajgán miféle hatalmas pálmafák nőttek, s köztük elefántok sétáltak … Türingiában vízilovak dagonyáztak langyos tavakban és óriás-sakálok vadásztak éjszaka a trópusi erdő lakóira. 

Miképp nőttek össze, majd váltak szét többször is a földrészek, hogy terjeszkedett szemem láttára, a Föld tengelyének kis elmozdulása miatt, a mindent elborító, halálos jégtakaró Európa nagy részén. Milyen magasan állt meg a mai London peremkerületén a gleccserjég, vagy a tektonikus lemezek egymásra-csúszása miképp emelte több ezer méter magasba a Himaláját.
Nem is azért volt érdekes a film, mert olyasmit mutatott, amit nem tudtam, hiszen a tények többségét ismertem. Hanem a „hogyan” technikai trükkjei voltak lenyűgözőek. Olyan nagyszerűen volt elkészítve a film, hogy alig bírtam betelni vele. 
És akkor ma találtam egy jó kis cikket: http://geographic.hu/index.php?act=napi&rov=4&id=6705 „Tízmillió éven belül új óceán keletkezik Afrikában” - címmel. Érdemes elolvasni. Csak a bolond nem érti meg/fogadja el: a Föld nem egy „kész valami” - csak mi érezzük annak - ebben a vacak kis 60-70 évünkben, amit itt töltünk rajta. Egy csodálatos, élő „Izé” „Valami” vagy talán így kellene írnom a Földünk a „Csoda” maga. Tönkretesszük ? Biztos. Kiraboljuk kincsét, kiirtjuk erdeit, megöljük élőlényeit ? Mind, mind igaz…Sebaj. Le fogunk mi pusztulni még innen egyszer, tán nem is nagyon sokára és hiszem, hinni akarom, a Föld tovább fog élni. Sőt. Szebb lesz nélkülünk. És a majom kezdheti elölről….

Három kép

Három kicsi kép, a mai délután öröme: tegnap megint a Tettyén voltunk Lilivel, ott szedtem a vázában mára 
 kinyílt kis ágakat.

Ezt a primulát a kertész barátnőmtől kaptam, ugyancsak tegnap, aki egy furcsa teremtés, még nem tudott úgy hozzám jönni, hogy ne „ragadt volna” a kezéhez valami. Most épp ez a kis cserép virág, ami ha ránézek, a 
remélhetőleg lassan már közelgő tavaszt idézi.
 

.  
A harmadik a kedvenc téli gyümölcsöm: a grapefruit. Kifogtam egy jó szállítmányt, édes, lédús, ráadásul még akciós is volt, olcsóbb, mint egy jobbféle alma… Napok óta ez az én „jutalomfalatom”.                   

A béka feneke alatt is van élet

Néha /de tényleg nagyon néha/ sajnálom, hogy nem látok egy-egy magyar Tv adást. Az előző napi kommentek közt említi @x, hogy volt tegnap egy „látó nő” valamelyik műsorban, ám arról nem ír, miket mondott. Pedig kivételesen érdekelne. Nem akarom én most a dolgokat „túldramatizálni” – de olvassátok el az alábbi cikket. Soros György – a témát illetően – azért nem „akárki”. Jó lenne, ha a várható eseményekre még időben, mindenki elkezdene készülni. Amihez még az esetleges, de elég komolyan bejósolt klímaváltozás hatásait is hozzáadhatod. Én naponta többször, a legkülönbözőbb szituációkban már figyelmeztetem magam: „Adj hálát, hogy ez /még/ van !” Egyébként az új jelmondatom: A béka feneke alatt
is van élet.

  

Soros György szerint a világ pénzügyi rendszere lényegében széthullott, és nem remélhető megoldás a közeljövőben a válságra. A magyar származású üzletember szerint a jelenlegi zavarok súlyosabbak, mint a 30-as évekbeli nagy depresszió idején voltak. A mostani helyzetet a Szovjetunió felbomlásához hasonlította New Yorkban, ahol a Columbia Egyetemen egy vacsorán fejtette ki véleményét péntek este. A milliárdos befektető úgy értékelte, hogy a piaci rendszer működésében a Lehman Brothers bank tavaly szeptemberi csődje jelentette a fordulópontot. "A pénzügyi rendszer összeomlásának voltunk tanúi" - fogalmazott, és hozzátette: "lélegeztető gépre kapcsolták, és még mindig azon van". Megítélése szerint nincs jele annak, hogy "valahol a mélypont közelében lennénk". Soros véleménye egybecseng Paul Volckernek, a jegybank szerepét betöltő amerikai Fed korábbi elnökének helyzetértékelésével. Volcker, aki jelenleg Barack Obama elnök tanácsadója, a Columbia Egyetem pénteki rendezvényén azt mondta: az ipari termelés a világ többi részén még az amerikainál is gyorsabban csökken. "Nem emlékszem arra, hogy a dolgok valaha is ilyen gyorsan hanyatlottak volna, és ilyen egyenletesen az egész világon, még a nagy depresszió idején sem" - fogalmazott. /origo.hu/  

Az ember képes hinni a lehetetlenben, de nem képes hinni a valószínűtlenben. /Oscar Wilde/ De akkor se adjatok fel minden reményt, mert ki tudja, mit hoz a holnap. Olykor épp a felkelő nap hozza a tanácsot. /John Ronald Reuel Tolkien/

Hulljon a férgese !

Eltörött a hűtőszekrényemben az alsó üvegpolc…Nem tudom ugyan hogyan, mert nem koccant neki semmi, - reggel még egyben volt, délben meg már darabokban…
Elővettem a Kisokos-t, és üvegest kerestem. Nyilván nem akartam Kertvárosba zarándokolni egy kis darab üveg vágatásáért, a közelemben kerestem mestereket. Tőlem 10 perc sétára van is egy, nosza, hívom. Angol nyelvű üzenetrögzítő karattyol valamit. Jó, akkor a másikat. Az sincs sokkal messzebb. Ott is angol nyelvű üzenetrögzítő jelentkezik. Hozzá kell tegyem, persze az igazság kedvéért, hogy mindegyiknek van mobilja is, de a „rendes” telefonról - ugye tudja mindenki - a mobil hívás nem olcsó. A harmadiknak csak az Email címe volt megadva. Tegnapelőtt morogtam, hogy azt a bizonyos adatlapot Interneten keresztül kell beküldeni. Most meg ezek itt…  
Jó, tudom, én a kihalással fenyegetettek sorába tartozom már, de biztos, hogy ma Magyarországon már mindenki beszél angolul és mindenkinek van Internetje, meg mobiltelefonja ? Mert rendben van, biztos eljön majd a „szép új világ” – amikor kihalnak a nyelvek és csak angolul fog mindenki beszélni – bár egyáltalán nem biztos, hogy jobban meg fogják érteni egymást. És szeméttelepre kerülnek a régimódi telefonok, mert úgy születnek a csecsemők, hogy a fülükhöz van már nőve a mobil- amit ma még csak felcsippente viselnek. Tulajdonképp ürülök, hogy ezt nem kell nekem megérnem. Na de ez az átmeneti állapot… Hát ez se tetszik… Most mehetek mégis a Kertvárosba, a vacak kis üveglapom miatt. Mert ott volt „rendes” telefon, felvették és magyarul beszéltek velem. 

 

Egy-két-há...

A farsang csúcspontja volt tegnap este: a bécsi operabál. Természetesen „ott voltam” az osztrák főváros egyik legrangosabb társasági és kulturális eseményén.

Az első hivatalos operabált hetvennégy éve tartották az osztrák fővárosban, azóta szinte fogalommá vált szerte Európában. Már az 1935. január 26-án megrendezett estély is botránnyal végződött, miután kiderült, hogy a 4000 vendég közül több mint százan hamisított belépőkkel vettek részt rajta, az átlagosan 25 schillingbe kerülő belépőt 12,5 schillingért vásárolták meg kéz alatt. /Ó Istenem, hát már akkor is ????/ Az eseményt sokszor lemondták a történelem során. A Németország által megszállt országban a birodalmi kormány utasítására 1939-ben rendezték meg a hosszú ideig utolsó Operabált. Csak tizenhét év elteltével, a háborúban megrongálódott Staatsoper újjáépítését követően, 1956. február 9-én hangzott fel újból a "Mindenki keringőre!" felhívás. Legutóbb pedig 1991-ben az Öböl-háború miatt fújták le a rendezvényt. A bál fénye és varázsa mindazonáltal nem sokat változott 74 év óta, hiszen olyan különleges alkalomról van szó, amikor összegyűlnek az egykori császárváros és a nagyvilág előkelőségei: uralkodók, hírességek, filmcsillagok, vezető politikusok és pénzmágnások százai táncoltak már a rangos társadalmi eseményen.

A százhatvan első bálozó Ausztria mellett Amerikából, Japánból, Olaszországból, Malajziából, Oroszországból és Németországból érkezett, és csak néhány napjuk volt rá, hogy begyakorolják a megújult nyitótánc lépéseit. Az új koreográfiát két tánctanár állította össze, akik egyszerű de látványos formációkban gondolkodtak. Gyermektánckar, gyermekkórus, és két operaénekes gazdagította a megnyitó műsorát.

  A dekoráció idén "tipikus bécsi" volt, amelyhez 20-25 ezer pasztellszínű rózsát és 15 ezer orchideát, tulipánt, barack- és cseresznyevirágot használtak fel. Nekem a legjobban a foyer egyik hatalmas tükrének dekorációja tetszett: csupa csupa lila orchidea állt ott karcsú vázákban. Az előterekben virágzó bokrok idézték a sétányok hangulatát, míg a bálteremnek homok- és orgonalila virágok kölcsönöztek finom, ugyanakkor elegáns hangulatot. Jóval harsányabb volt a dizájnja a dohányzóhelyiségként kijelölt két teremnek, a Haydn-Esterhazy-Weinbarnak és a Quinquin-Davidoff-Lounge-nak, amelyet a padlótól a plafonig - a zongora mintájára - fekete-fehér drapériákkal vontak be. Ugyanezt a koncepciót követte a bár és a DJ-pult is, de még az étlapon is volt fekete-fehér snackvariáció. A Bécsi Operabálra közel ötezerötszázan jöttek el, a sztárvendégeivel minden évben nagy sajtóvisszhangot keltő építési vállalkozó, Richard Lugner idén a Született feleségek című sorozatból Edie Brittként ismert Nicollette Sheridannal osztotta meg a páholyát. /és nem velem…de azért én pompásan éreztem magam !/ 
 

Felkavar és összezavar....

Kedves olvasó, jelentem: csömöröm van ! Amilyen balga vagyok, ma megint bekapcsoltam a rádiót. Nem kellett volna. Felkavar és összezavar. Jobb, ha semmiről se tudok, amúgy pedig minden bizonytalan./Bár talán most meg épp ez jó ? – nem is tudom…./ Aztán az egész délelőttömet egy nyavalyás adatlap kitöltésével múlattam. Én, aki 40 évig voltam aktakukac, éppenséggel egy, az én volt hivatalom részére készítendő jelentéssel bajlódtam. Kénytelen kelletlen még segítséget is kellet kérnem. 
Persze, hogy ennek kapcsán is vad, hogy ne mondjam, a vége felé már gyilkos gondolatok kavarogtak az agyamban. „….Miért hagytuk, hogy így legyen ? …” Csillapítottam magam először a dallal, aztán egy verssel:  

József Attila: Mindent hagyok  

Nagyon útálkozhatott az Isten,
Hogy ilyen csúnya plánétát köpött -
Ó, szépség, jóság!... De már mindent hagyok.
Villámokból font kerités tövébe,
Ma lefekszem a szívem közepébe.
Egész nyáj leszek benne. Egyedül,
A nagy akolban egyedül vagyok.

Hittem, hogy a hitványabb lettem én,
Akin az idő csak tovább fut át
És úgy magasztaltam a minden-embert,
Mint akinek
Csak magyarázták a megvolt csudát.

Ha hitvány voltam, ezért voltam hitvány.
Ó, egy percre megláttam magam.
Ott álltam én a Napban! Ott a Napban!
Bordám szaggattam! A Nap suttogott:
Véredben állsz, te, ha bennem állsz!...
És lassan, lassan süllyedtem a Napban.

A szél sikoltott. Fölkapta a szívem
S egy csöpp vérem, ami még megmaradt,
Végiggurult lobogva az égen.
Utánaszaladt.
A földre ekkor tűzcsóva esett.

Mindent hagyok már. Bomolj meg magadban,
Világ, ó világ! Én szivemben alszom.
Tiszta mosolyom hideg víz hulláma,
Hogyha néha fölemelem arcom.

 

Struccpolitika

Gondolkodtam azon, hogy írok valamit a rádióban ma reggel hallott hírekről... Tulajdonképpen el is kezdtem... Aztán virtuálisan összetéptem, mert egyszerűen nem érzek erőt arra, hogy kihúzzam a fejem a homokból. Bárcsak élne még Nagymamám, tán adna tanácsot, hogy ők miképp is vészelték át a harmincas évek elejét...Így hát kénytelenek lesztek megelégedni vele:

Jean-Baptiste Poquelin, ismertebb nevén Molière (1622. január 15.–1673. február 17.) francia drámaíró, rendező és színész, a modern komédia megteremtője. Poquelin mester, a királyi udvar tekintélyes kárpitosa úriembernek akarta nevelni korán értelmesnek mutatkozó fiát, Jean-Baptiste-ot.. A fiú, aki végig a legszorgalmasabbak és legokosabbak közé tartozott, hamar felismerte, hogy a nagyúri ifjak megvetik, tüntetően lenézik a polgári ivadékokat, a módos polgárfiúk pedig szóba is alig akarnak állni a kárpitos fiával. 

Ez a serdülőkori tapasztalat alakította ki tudatában a lenézést a nagyurak iránt is, a nagyon gazdagok iránt is. Apjaura pedig azt szerette volna, ha a fiúból jogász lesz. A gimnázium után be is iratkozott a híres párizsi egyetemre, kitűnően elvégezte, de egy pillanatig sem akarta az urak és a gazdagok érdekeit képviselni. Az is hamar kiderült, hogy jól énekel, kitűnően táncol, arcmozdulataival mulattatni tud egész társaságokat. Elment tehát - még jogász korában - a legjobb hírű párizsi színházba, jelentkezett az igazgatónál, Béjart mesternél, aki alapos szakember lévén azonnal felismerte az istenáldotta színészi tehetséget, és szerződtette a fiatalembert. Tehát zsebében a jogi diplomával nem ment haza, hanem megírta levélben apjának, hogy ő bizony színész lett. 

A csalódott, felháborodott, elkeseredett apa első haragjában válaszként kitagadta fiát, még azt is megtiltotta, hogy tisztelt családi nevüket használni merje. Aztán az történt, hogy Béjárt direktor felesége, beleszeretett a sokkal fiatalabb, szép hangú, jó mozgású új színésztársba. Béjart-né sokkal idősebb volt az ifjú színésznél, de híresen szép és vonzó asszony. Amikor Béjart mester megtudta felesége hűtlenségét, a fiút azonnal elkergette a társulattól. Erre azonban Béjart-né is elhagyta férjét és a színházat. Magával vitte leányát is, akinek ettől fogva a leendő Molière volt a gyámja, nevelőapja. - A Molière név pedig azért ragadt rá, mert a szerelmes asszony nevezte el így. Ezt a találónak érzett becenevet hamar átvette az egész társulat, majd a nézők is, s amikor már írónak is számított, Molière volt az írói neve is. A szerelmes színészpár új művészi életet akart kezdeni. Társulatot szereztek, Molière pedig zenés vígjátékokat kezdett írni a számukra. Molière-ről kiderült, hogy könnyeden ír súlytalan cselekményű komédiákat, az énekelhető versek szövegét is ő alkotta, költőnek is jó volt. 

Összetalálkoztak egy muzsikusfiúval, Lully-vel, aki idővel a század legnagyobb zeneszerzője lett. Ez a vándortársulat hamar népszerű lett. Híre eljutott a királyi udvarba is. Az irodalom- és művészetkedvelő XIV. Lajos szerette meghívni a jó hírű vándorszínészeket, mutassák meg, mit tudnak. Így került sor a Molière-társulatra is. A "Kényeskedők" című egyfelvonásos komédia, a drámatörténet egyik legjobb egyfelvonásosa. Molière néhány nap alatt megírta, a színészek betanulták, és előadásuk a legteljesebb siker volt. 

A nézők közt, az első sorban ült maga Lajos király, körötte-mögötte a legelőkelőbbek és legkulturáltabbak koszorúja. A dübörgő ünneplés után a király magához hívatta a szerző-rendező-igazgatót. Kezét nyújtotta, ez a legfelsőbb kegyekbe jutást jelentette. Molière és Lully tehát egyszerre, együtt indult a halhatatlanság felé. Egy évtizednél hosszabb ideig, pontosabban 14 évig Molière volt a francia színpadok királya. Az udvari színház mellett a párizsi városi színház is uralma alá tartozott. Komédiáit urak és gazdagok átkozódása, de a nézők zajos ünneplése kísérte. 

Azok a művei, amelyeket maga is vállalt és sajtó alá rendezett, 36 vígjáték. /Embergyűlölő, Férjek iskolája, A nők iskolája, Tolakodók, Botcsinálta doktor, Tartuff, Úrhatnám polgár, George Dandin, Fösvény,stb../ Tragikusak azok a vígjátékok, amelyekben Molière saját magánéletbeli tragédiáját tárja a nézők-olvasók elé. Végzetére beleszeret Béjart-né immár felnövekedett lányába. Feleségül is veszi. Ettől a régi szerető úgy megsértődik, hogy kolostorba vonul és soha többé nem is akarja látni se a lányt, se volt szeretőjét. - 

De az új házasság szerencsétlen. Molière életének talán legismertebb momentuma az az utolsó pillanat, amikor a Képzelt beteg előadása közben a színpadon összeesett, majd néhány órával később saját otthonában meghalt. Az utolsó kenetet nem vehette magához, mert két pap is visszautasította a hívását, a halál pedig már a harmadik megérkezése előtt elérte. Mivel a kor szokása szerint színészeket nem temethettek megszentelt földbe, csak özvegye, Armande közbenjárására, XIV. Lajos külön engedélyével, éjszaka búcsúztathatták el. Földi maradványait 1792-ben a Pantheonba, majd 1817-ben a Père Lachaise temetőbe helyezték át. /literatura+wikipdia/

Az a régi jó rock...

Mivel tegnapelőtt is, a havas idő és az eljegesedett szárnyak miatt történt egy repülőgép szerencsétlenség, eszembe jutott, hogy /bár nem épp ma „évfordulós” de/ pár napja volt 50 éve, hogy lezuhant egy repülővel Buddy Holly (eredeti nevén: Charles Hardin Holley) ( Lubbock, Texas, 1936. szeptember 7.- Clear Lake, Iowa, 1959. február 3.) amerikai énekes, dalszerző, a rock and roll úttörője. Negyedik gyerekként született. 

A Holly család igazi muzsikus család volt, idősebb testvérei, Larry és Travis tanították meg gitározni. Minden vasárnap a Holly család a helyi baptista templomban énekelt. 11 éves korában Buddy elkezdett zongoraleckéket venni, de hamarosan átváltott elektromos gitárra majd újabb 20 lecke után akusztikus gitárra. 1949-ben Buddy találkozott Bob Montgomery-vel, aki szintén gitározott és country zenéket énekelt. Montgomery kiváló érzékkel rendelkezett a Hank Williams által játszott country zenéhez, épp ezért Williams countryénekes és Montgomery volt ebben az időszakban Buddy zenei világának meghatározója. Buddy Holly utolsó fellépése a Surf Ballroom -ban (Clear Lake, Iowa) volt 1959. február 2-án. 

A koncert után Buddy Hollyék gépet béreltek, hogy a fárasztó buszozást a következő helyszínre elkerüljék. 1959. február 3-án Buddy Holly egy négyüléses Beechcraft Bonanza gépre ült J.R Richardson-nal (The Big Bopper) Ritchie Valens-el és a pilótával, Roger Petersonnal, hogy a következő fellépésük helyszínére Moorhead-ba (Minnesota) repüljenek. A repülőgép erős havazásban szállt fel, és néhány mérfölddel távolabb lezuhant. Mindannyian életüket vesztették. Sok jó száma közül egy:

Mimóza

Vasárnap van - mára két olvasnivalót is készítettem Nektek. Az első ez:

Utálom a Valentin napot /bocs, senkit se akarok ezzel megbántani, én ki nem állhatom, és véleményem nekem is lehet./ Ám épp ezen ünnep alkalmából láttam a múlt héten az egyik virágboltban mimózát. Ahogy a bársonyos aprócska kis virágait megszagoltam, megrohantak az emlékek. Nagyon sokáig fogalmam se volt róla, hogy is nézhet ki ez a növény. Valamikor /tán a nyolcvanas évek végén?/ egyszer átmentünk Eszékre a barátnőmmel. Divat volt akkoriban kicsit átruccanni, vásárolni, nézelődni. És akkor ott, a piacon láttam először. 
Kora tavasz volt, egészen meglepődtem, hogy ott már ilyenkor nyílnak virágok, hisz Eszék Mohácshoz elég közel van. Aztán kiderült, hogy nem ott él ez a növény, délről, az Adria mellől hozzák ide. Később többször is jártunk Eszéken, szép emlékek kötnek oda. Sajnáltam is nagyon, amikor megtudtam, hogy a háborúban oly sok minden tönkrement. Aztán már nem jártunk át – minden megváltozott. Ám most ez a kicsi virág visszaidézte azokat a régi szép napokat…

  Ki hinné, hogy az idehaza nagy becsben tartott mimóza a trópusok egyik legelterjedtebb gyomnövénye? Sokszor észre sem lehet venni, annyira beleolvad a körülötte növő bozótosba. Cserépben, üvegházi körülmények között nevelve azonban felhívja magára a figyelmet: szabályos, porzószálak sokaságából álló gömbvirágzata kecses látványt nyújt, amelyet kiemel az üde zöld, tollszerűen összetett levélzet. Tulajdonképpen ez utóbbira vonatkozik az érzékeny jelző, hiszen ha valaki hozzáér, villámszerűen összecsukódik a levélér mentén a sok apró levélke. Mi lehet ennek a magyarázata? A növény védekezése ez a rátelepedő, leveleket rágcsáló rovarok ellen. Az érintésre elektronikus ingerek keletkeznek, amelynek hatására a levélnyél duzzadt tövében lévő nedvek végigfutnak a levélnyél mentén, és mint egy csapda, összecsukódnak a levélkék. Ezután nyelestől lehajlanak, mintha letörtek volna. Ekkor válik láthatóvá a második védekező mechanizmus: a levélnyelet éles, tüskeszerű serték sokasága borítja, amelyekkel komoly sérülést tud okozni a hívatlan látogatónak. A mimóza rövid életű növény, csupán néhány évig él, de magjairól, amelyek sötétbarna hüvelyes magtokban érlelődnek, tovább szaporodik. A tavasszal elvetett magból fejlődött növény a nyár folyamán már virágzik, sőt, magot is hoz. Kedveli a párás, világos, meleg fekvésű helyet, még a tűző napot is elviseli, ha magas körülötte a levegő páratartalma. Bármilyen laza, jó vízáteresztő talajban megfelelően fejlődik és virágzik, csupán az átteleltetése okoz gondot. 10 fok feletti, párás szobai üvegházban vagy télikertben meg lehet kísérelni átmentését, de lényegesen egyszerűbb az évenkénti magvetés. A bokros növekedésű mimóza magassága nem haladja meg a 40-50 centimétert, és elegendő számára a 20 centiméteres átmérőjű cserép. Ahhoz, hogy a magok kicsírázzanak, vetés előtt forrázni kell őket. Amint a magok megduzzadtak a kihűlő vízben, azonnal el kell vetni homok és tőzeg keverékébe, fél centiméter mélyre. A vetőedényt átlátszó fóliával vagy üveglappal kell takarni a pára érdekében, és 22-25 fokos meleg ablakpárkányra tenni. /Lovas Katalin/

Egy kis zene

Nat „King” Cole (eredetileg: Nathaniel Adams Coles) (Montgomery, USA 1919. március 17. – 1965. február 15.) amerikai jazz-muzsikus, énekes, zongorista.  
Tizenkét éves korától klasszikus zenét tanult. Amikor családja Chicagóba költözött, elsajátította a nagyváros zenei anyanyelvét, a dzsesszt. Első szerződését egy Broadway-színházhoz kapta. Ezután Los Angelesben klubokban zenélt. 
Huszonhárom éves korában triót alakított Oscar Moore gitárossal és Wesley Prince bőgőssel. Az 1940–50-es években volt a csúcson. Szívesen énekelt popszámokat is. Nature Boy című lemeze feljutott a slágerlisták csúcsára .
 Az 1950–60-as években a Sweet Lorraine, az It’s Only Papermoon, a Route 66, és a Mona Lisa című számai szerepeltek előkelő helyeken az amerikai slágerlistán. Nat King Cole volt az első előadó, aki áttört a nagy faji akadályokon a zene világában és a filmiparban. Hej, amikor még erre táncoltam, andalogva…..oly rég volt, hogy tán igaz se volt.

Lorca vers /F.G.Lorca/

@délim: köszönöm a verset, nem ismertem, és úgy gondolom, sokan mások se, ezért beteszem ide.
 / Imádom az ilyen dallamos verseket ! /  

Federico García Lorca: Preciosa és a szél  

Csörgős hold-pergamen dobját
Preciosa üti, rázza,
itt jön, üveg és borostyán
holt-eleven útját járva.
Ritmusa a csillagtalan
csöndet űzi más világba,
tengerfodrok éjjelébe,
tátogató halpofákba.
Fönn az ormon kemény őrség,
karabéllyal alvó gárda,
őrzi a sok, fehér tornyot,
ott az angolok lakása.
Lent a vízparton cigányok
úgy mókáznak, úgy cicáznak:
csigahéjból, fenyőzöldből
építenek pici házat.

*

Csörgős hold-pergamen dobját
Preciosa üti, rázza.
Hallja a szél, felkönyököl,
éberen csak őt vigyázza.
Egek szentje, pőre Kristóf,
szent nyelvekkel jól megáldva:
távolba néz, lányajakra
képzelt pásztor-fuvolára.

Lány, a szoknyád fölemelem!
Öreg ujjam régi álma,
hogy hasikád völgyét járva
kék rózsádat megtalálja!
Preciosa dobot ledob,
megdöbbenve kezd futásba,
behemót szél ordit érte,
forró karddal fut utána.

Ráncot vet a tenger, mordul,
sápaszt olajfát a lárma,
zendül a hó cintányérja,
sír az árnyak fuvolája.

Szedd a lábad, Preciosa,
jön a zöld szél, agyon hágna,
szedd a lábad, Preciosa,
itt jön, itt jön, tekints hátra!
Bukó csillag vén szatírja,
sok a nyelve, sok a lángja!

*

Lát egy házat Preciosa,
beront sápadtan, zihálva.
Fönn a fenyök tornyán is tul,
itt az angol konzul háza.

Riad három karabélyos
Preciosa sikolyára,
csákót vonnak halántékra,
szénfekete köpenyt vállra.

A cigánylányt langyos tejjel
ím, az angol invitálja,
kupicába gint is csordít,
de a leány meg se látja.

Ami történt, zokog arról
angol urak hallatára.
Kint pattog a palatető,
haragos szél harapdálja 

 Lát egy házat Preciosa,  

beront sápadtan, zihálva.  

Fönn a fenyők tornyán is tul, 

 itt az angol konzul háza.  

Riad három karabélyos  

Preciosa sikolyára,  

csákót vonnak halántékra, 

szénfekete köpenyt vállra. 

A cigánylányt langyos tejjel ím, 

az angol invitálja,  

kupicába gint is csordít,  

de a leány meg se látja.  

Ami történt, zokog arról  

angol urak hallatára.  

Kint pattog a palatetõ,  

haragos szél harapdálja.  

/Fordította: Nagy László/

Szél

Olvasom/hallom, az ország jó részére betört a tél. Hiába reménykedtem, mi se úsztuk meg… Most azonban kivételesen nem a hóról, hanem még egy tegnapi eseményről szeretnék írni. Megtapasztaltam én már sokféle időjárási körülményt. Érdekes, különös dolgokat is, mert szerencsémre elég sokat tartózkodtam kint, természet-közelben. 
Átéltem erőben egy kőüreg védelmébe húzódva, öklömnyi jegeket hullató nyári vihart, egy téli túrán szívdobogtatóan félelmetes mély hóban jártam, alig bírtam kikecmeregni belőle, beszívtam a Szahara sivatagi melegét, ami púder-szerű homokkal hinti tele a vizespoharadat, meg az ételedet, tőlem pár méterre vágott egy villanypóznába a villám az orfűi réten, és sorolhatnám a természeti/időjárási különlegességeket, mellyel a Sorsom engem eddig megajándékozott. /Nem viccből írom, tényleg végtelenül hálás vagyok, hogy ezeknek tanúja lehettem!/ 
 

Ám a tegnapi délelőtthöz hasonló érzésem még sosem volt. Sétából már hazafelé jöttünk a Lilivel. Egy K-Ny- tájolású utcán ballagtunk, nem volt különösebben rossz az idő, főképp ha azt veszem számításba, hogy február van. Hideg volt, de csak minusz 1-2 fok talán, gyengén fújt a szél, a nap nem túl vastag felhők mögött bujkált. És akkor egyszer csak valami félelmetes erejű szél tört ránk ! Hogy a szemetet egy ezredmásodperc alatt felkapva a magasba röpítette, nem is volt furcsa. Egy közelünkben nyitva álló fakaput hirtelen dörrenéssel bevágott, egy másik, hatalmas vaskaput úgy megrázott, hogy a kutya ijedten lapult a lábamhoz, nem messze tőlünk lesodort egy cserepet, ami nagyot durranva tört darabokra a járdán. Olyan ereje volt, amilyent én életemben eddig még nem éreztem. Pedig mindig szerettem a széllel játszani, sose féltem.
 

Ha nem volt nagyon hideg, de elég erősen fújt, a gyükési réten kitártam a karjaimat, és behunyt szemem mögött azt képzeltem, madár vagyok, s mindjárt felrepülök. Nem sokszor volt részem benne, de valami varázslatként gondolok azokra az álmaimra, amikor repültem. Nem féltem, amikor egy kis faházban a nyári vihar döngette a falat, és a repülőn se, amikor kicsit ”ringatóztunk” a szélben. De ma…ma ez a szél megijesztett.
 

Amilyen az én agyam, beindul néha. Valami miatt rögtön arra kellett gondolnom, mi lenne, ha most ez lenne az utolsó fél órám ? Ha valami szörnyűséges természeti katasztrófa előjele lenne ez a szél ? Mit tennék, ha érzékelném, hogy elsötétül a Nap, hogy fogy a levegő ? Nem tudom, 

Ti vagytok-e úgy, hogy erről-arról fantáziáltok: mi lenne ha... ? Nem csak lottó-ötösre lehet gondolni, hanem ilyen helyzetekre is. Nekem most nyomasztó gondolataim voltak. 
Magam se értem, miért, de felötlött bennem az az álom, ami egész életemen végigkísér, alkalmanként vissza-vissza tér. Nem akarom én ezt most leírni, de ebben az álomban is van szél, mai zörgeti az ajtókat, és ebben az álomban mindig nagyon féltem. /Ma már eljutottam oda, ha elkezdem ezt álmodni, fel tudom ébreszteni magam. Hmmm… ez az egész megérne egy külön mesét, de majd máskor…./ Szóval ijesztő volt. Egyrészt. Még délután is többször eszembe jutott. 

Másrészt amikor kissé lenyugodtam, csak csak eszembe jutott az is, hogy ez a sztori passzol a „minek örültél ma” témakörbe: hiszem annak azért lehet örülni, hogy az ijesztgetés után végül semmi rossz nem történt…. Utánanéztem, a legerősebb széllökések állítólag „csak” 70-80 km/h-sak voltak – ami azért messze van egy igazi orkán 150-200 km-es erejétől. /Persze az én egyetlen széllökésemet semmi se mérte!/ No mindegy, ezt is megtapasztaltam… Lehet az ember bármilyen „nagyokos” a természetet sosem fogja tudni teljesen hatalmába keríteni. 
És azt hiszem, jól is van ez így…

 

Különbség

Hóleopárd

Hiúz

.

 Csak, hogy megismerkedjetek mindkét csodás nagymacskával....

Péntek 13. /F.Tyutcsev/

Nem tudom, miféle „bűnhődések” várnak rám, de én a mai napra a legkülönfélébb itthoni feladatok elvégzését terveztem be. Mióta „felmondott a bejárónőm, meg a szakácsom” kénytelen vagyok a létfenntartásomhoz szükséges dolgokkal egyedül megbirkózni. :-) Vagyis ma mosni és vasalni KELL, továbbá beterveztem néhány főznivalót, esetleg ha erőm, kedvem maradna még kis sütögetést is szeretnék megvalósítani. Tehát, mára – amúgy is rég volt! – egy vers jut „csak”:  

FJODOR TYUTCSEV: TÉLI ERDŐ  

Tél-boszorkány bonthatatlan

bűbájában, mint mese,

dér-palástban, néma fagyban  

áll a fenyves mozdulatlan csodacsipke-ligete.  

Halva tán és mégis élve tűri, 

szinte álmai gyönyörétől megigézve,  

hogy a hónak már egészen befonják piheláncai.  

Ha nyugatról, ha keletről a ferde nap rácikáz,  

meg se rezdül - mint ijesztő üvegtűzvész, 

gyúl az erdő: káprázatos fényvarázs.

/Szabó Lőrinc fordítása/

 

A kedves téli vershez való képkeresés közben találtam az alábbi fotót is, és annyira tetszik, hogy kivételesen ezt is beteszem:

200 éve született Darwin

 2009-ben két kiemelkedő, a mai természettudományt alapvetően meghatározó évfordulót is ünnepel a tudományos világ. 200 éve, 1809. február 12-én született a modern evolúcióelmélet kidolgozója, Charles Robert Darwin, és 150 éve, 1859. november 24-én jelent meg főműve, A fajok eredete, amely azután alapvetően megváltoztatta tudományos világképünket.  

Nagyon jó, hosszú, részletes és élvezetes anyagokat találsz itt róla: http://hu.wikipedia.org/wiki/Charles_Darwin http://www.origo.hu/tudomany/20090113-darwin-200-charles-darwin-elete-es-munkassaga.html

Inkább tequilával "kábítom" magam

Annyira felzaklattak lelkileg a veszprémi /és egyéb, a közeli napokban történt/ ügyek médiabeli szövegei, hogy majdnem egy politikai jellegű kommentet írtam most ide be – de aztán mégis meggondoltam magam, mert ez aztán semmiképp nem sorolható a „Minek-örültél-ma” témához, sőt!!! Persze az is lehet, meg kellene változtatnom a blog címét „Mitől keseredtél el ma”, vagy „Mitől rettegsz ma” címre. Garantáltan jutna minden napra valami bejegyezni-való.
Tehát ezért ma egy ilyen semmitmondó anyag kerül be:  

Hogyan is készül a tequila ? A napokban láttam először, hogy miből, hogyan is készül a tequila. Őszintén szólva nem nagyon érdekeltek/nek a tömény szeszes italok, de ez egy érdekes kisfilm volt. Nagyjából a következőket tudtam meg: Tequila vagy agávépálinka a kék agávé párlatából készített, mexikói eredetű alkoholos ital, Mexikó egyik nemzeti itala. Nevét származási helyéről, a mexikói Jalisco állambeli Tequila településről kapta. Alkoholtartalma 38~46 tf%, illata a ruméhoz 
hasonló.

A tequila ősét már a Krisztus előtti harmadik évszázadban ismerték és fogyasztották az aztékok. De igazi párlat csak a Cortes-i hadjáratok után készült, amikor az európaiak rájöttek, hogy az indiánok által fogyasztott, agavéból készített mézédes „pulque” tökéletesen alkalmas a lepárlásra. Készítését szigorú törvény szabályozza és ennek megfelelően csak Mexikó bizonyos területein - melynek központja Jalisco tartomány - készülhet párlat tequila néven. Az alapanyag a kék agavé feldolgozása a levelek levágásával és az így kapott ananászra emlékeztető „képződmény” főzésével kezdődik. A keményítőből átalakult cukor aztán erjesztésre kerül, majd ezt kétszer párolják le kisüstön.  
Kereskedelmi forgalomban öt fajtája létezik * oro vagy gold – (karamellel, fruktózzal, stb.) ízesített/színezett, általában érleletlen * blanco vagy white (fehér), illetve plata vagy silver (ezüst) – érleletlen, ízesítetlen * reposado (pihentetett) – minimum 2 hónapig, legfeljebb 1 évig tölgyfahordóban érlelt * añejo (érlelt) – 1-3 évig tölgyfahordóban érlelt * extra-añejo (extra érlelt) – minimum 3 évig tölgyfahordóban érlelt A tequilát Mexikóban – az általánosan elterjedt tévhittel ellentétben – tisztán, „kísérő” nélkül isszák. A világ más részein a tequilát gyakran sóval és lime-mal, ez utóbbi helyett néha citrommal fogyasztják. Először a kézre sót szórnak, majd lenyalják, ezt követően megisszák a tequilát, majd megesznek egy szelet lime-ot/citromot. /wikipedia + bartrender/

MKBT

99 éve alakult meg az MKBT /Magyar Karszt és Barlangkutató Társaság/ /a további részletek itt olvashatók: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Karszt-_%C3%A9s_Barlangkutat%C3%B3_T%C3%A1rsulat - ha ez érdekel valakit/ Erre az évfordulóra keresgélve rengeteg érdekes anyagot találtam, pl.az abaligeti barlangról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Abaligeti-barlang  
Számomra újdonság volt ez is – nem hallottam róla: A Mecseki Karsztkutató Csoport 2008 októberben a három évtizede kutatott Spirál-víznyelőben, egy kereszthasadékon keresztül bejutott, a barlang tág szelvényű ősi járataiba. Az új járatrész méretei nem a megszokott „mecseki méretek”! Az eddig feltárt négy nagyobb terem közül az egyik, a Spirálszíve-terem a Mecsek eddig ismert egyik legnagyobb barlangi terme.

A méretei lenyűgözőek, 26 m hosszú, 13 m széles és a becsült magassága 30 m Oldaljáratokat, fülkéket nem mértünk be, hanem kizárólag a továbbjutás szempontjából reményteljes barlangszakaszokat mértük fel. Így a főpoligon hossza 203 méter lett! A bejutás nem a közel 100 méter mélységben húzódó vizes járatok valamelyikének végpontján történt. Hanem egy jóval magasabban nyíló, igen szűk hasadékot átbontva, jutottunk el egy borsókövekkel borított hasadék-akna tetejébe. A 15 m mély Borsóköves-hasadék alján 6 hónapos munkával hatoltunk be a tág szelvényű cseppköves járatokba. Az újonnan feltárt járatrészt előszobának tekintjük, mely talán bevezet minket a már 50 éve keresett Vízfő patakos barlangjába. Az új szakaszban csodálatos cseppkőképződmények díszítik a termeket. Négy reményteljes továbbjutási lehetőséget találtunk, melyek közül a Spirálszíve-terem aljzatában nyíló akna a legígéretesebb. E terem nyugati falán hatalmas visszaoldódott cseppkőfolyás található, mely az Omladékos-aknába vezet. Azonban az akna tetejében több tonna osztályozatlan omladék szorult meg. Ezt az omladékot kell megbontanunk ahhoz, hogy lejuthassunk. A másik három továbbjutási lehetőség, a termekből nyíló, felsőbb járatokon keresztülvezető, kerülőutat jelenthet a patakos ághoz.  

Részletek még itt is: http://www.origo-haz.hu/mkcs/spiral/spiral.htm  

Nem mindenki tudja rólam, hogy 1965-71 között aktív barlangkutató voltam. Az abaligeti, kőlyuki, orfűi /Vízfő/ barlangokat jól ismerem. Csodás a barlangok világa ! Aki „csak” látogatóként jár bennük, sose kerülhet olyan közel hozzájuk, mint aki sáros overállban, gumicsizmában, fejlámpával kúszik-mászik szűk, vagy óriási járataikban. Hogy mit jelent „felfedezni” valamit, azt nem is lehet szavakkal elmagyarázni, azt bizony érezni, megélni kell ! Volt ebben is részem. Hálás vagyok a Sorsnak, hogy ez a közel 6 év belefért az életembe ! Az idő azonban nem áll meg, a fenti híradás is újdonság volt számomra. Kicsi irigységgel gondolok azokra, akik először jártak ezekben a járatokban, akik először látták ezt a hatalmas termet. Én aztán el tudom képzelni, mit éreztek…

Galtür 1999-2009

A pontos évforduló ugyan február 23-án lesz, de a Tv /rtl.de/ tegnap este mutatta be azt a játékfilmet, ami az akkori események alapján készült. /A film nekem nem nagyon tetszett, túl sok volt benne a pontatlanság, amolyan „felejthető” kategória/ Utána viszont még volt külön egy dokumentum film is, ez azért elég érdekes volt, habár én jól emlékeztem a tíz évvel ezelőtti részletek közül is sokra.

A természeti katasztrófa 31 ember életét követelte. A további lavinaveszély miatt a részlegesen lerombolt faluból és a szomszédos településről több ezer turistát kellett evakuálni. Ezt kellő gyorsasággal csak helikopterekkel lehetett megoldani, azonban Ausztriában erre nem volt elegendő repülőgép. Ezért az osztrák kormány nemzetközi segítséget kért. Végül a turisták osztrák, német, francia, svájci és amerikai szállítóhelikopterek fedélzetén hagyhatták el a hegyi falvakat. Dátum: 1999.február 23. 16 óra 09 perc Halálos áldozatok száma: 31 Sérültek: 18 A lavina sebessége: 290 km/h Esési magassága: 1300 m Mennyisége. 250.000 m3 Tömege: 87.000 t

Akit kicsit részletesebben is érdekel a történet, itt olvashat róla: http://www.freeweb.hu/ujsagcikkek/1999/nepszabadsag/NS593.html
Képek itt: http://air.droessler.at/berichte/Galtuer/Galtuer/galtuer_mbilder.htm http://air.droessler.at/berichte/Galtuer/Valzur/valzur_mbilder.htm

Téli virágok

A szemerkélő eső csak rövid sétát tett lehetővé ma. Ezt hoztam Nektek: 
 

Élvezetes olvasmányok

Jules Gabriel Verne (magyarosan: Verne Gyula) (Nantes, 1828. február 8. – Amiens, 1905. március 24.) francia író. Egy fiatal ügyvéd, Pierre Verne első fiaként született. Apja önmagához hasonlóan jogi pályára szánta, de Jules nem érdeklődött az ügyvédi pálya iránt, s bár elvégezte a jogi egyetemet, soha nem praktizált. 

Szerette a kalandokat, s a „fény városában”, Párizsban szeretett volna élni akkor is, amikor apja megfenyegette, megvonja tőle az anyagi támogatást. Eleinte sokat nélkülözött, s mindenféle munkát elvállalt, a maradék idejében pedig színdarabokat írt, kevés sikerrel. Dumas azonban biztatta, s ez sokat jelentett Verne számára. Első komolyabb sikerét az Öt hét léghajón című művel érte el, amely 1862 karácsonyára jelent meg, s ennek révén anyagilag is rendbejött. Kiadója, Jules-Pierre Hetzel azonnal húsz évre szóló szerződést kötött vele. Egyre-másra jelentette meg regényeit, amelyek óriási sikert arattak otthon és külföldön egyaránt. Megteremtette az anyagi biztonságot családja számára, s most már nem kellett mással foglalkoznia, csak az írással. Regényei témáját sokszor az életből merítette, csak tovább gondolta a felfedezések, találmányok életét, így született meg az ő segítségével a modern tudományos-fantasztikus irodalom. 

Legtöbbször a valóság és képzelet határán egyensúlyoz, de vannak a valóság határát jelentősen átlépő művei is. Életművének a csúcsa talán a nagy-trilógia (Nemo kapitány, Grant kapitány gyermekei, A rejtelmes sziget) amelyek a legjobban kidolgozottak. Népszerű még a 80 nap alatt a Föld körül, az Utazás a Föld középpontja felé, a Sztrogoff Mihály vagy az Utazás a Holdba is. Sokan ajánlják a kamaszkorú diákoknak A tizenötéves kapitányt és a Kétévi vakációt.  

A magyarokat is kedvelő, de Magyarországon sohasem járt író hazánkhoz kapcsolódó művei: a Sándor Mátyás, A dunai hajós, a Várkastély a Kárpátokban (Kolcvár) és a Storitz Vilmos titka, amelyek közül vitathatatlanul az első két mű a legnépszerűbb. Ezekben is a szabadságjogokért harcoló hősöket mutatja be, ahogyan életében is harcolt a gyarmatosítás, a rabszolgaság ellen. Már életében sokan csodálták, de ugyanakkor voltak, akik fanyalogtak a regényei láttán, értéktelennek tartották műveit. A nagyközönség és írótársai nagyobb része azonban elfogadta, szerette s várta az egyre újabb és újabb műveket. 

Kortársai közül Zola, Balzac, Gorkij, Edmondo de Amicis, a két Dumas vagy George Sand elismerte tehetségét. Tisztelői közé tartozott Mengyelejev, Gábor Dénes, Szilárd Leó vagy Teller Ede, de megemlíthetjük XIII. Leó pápát is, aki magánkihallgatáson fogadta. Művei hatása a magyar irodalomban is érződik, hiszen Jókainak nem egy műve stílusában hasonlít a Verne-művekre, s ezt ő (mármint Jókai) nem is tagadta. Karinthy Frigyes szintén szerette, amit az Így írtok ti-ben található Verne-utánzat mutat a legjobban.  

Műveiből már közel 200 filmfeldolgozás készült, amelyek között éppúgy találhatóak néhány perces némafilmek, mint százmillió dolláros szuperprodukciók. Az UNESCO nyilvántartása szerint évtizedek óta a legtöbbet fordított szerzők közé tartozik, művei már 148 nyelven jelentek meg. /wikipedia/ A fotóról is látható a kedvencem, a Hector Servadac – akkor is, ha fenti leírásban épp ezt a regényt nem is említik. Nekem valahogy mindig elvarázsolta a fantáziámat, ahányszor olvastam, - mert nem egyszer olvastam el :-) ! Ha nem ismered, feltétlenül ajánlom ! Kalandos, élvezetes, fantasztikus ! 

 

Az ígéret szép szó....

Még jó, hogy délelőtt felmentünk a hegyre – hisz most esik az eső. És milyen csodás idő volt ! Rengeteg képet készítettem, főleg kedvenc KŐ+MOHA témában – nem tudok betelni velük. Totál meglódítja a fantáziámat, mesevilágot képzelek köréjük/beléjük, egyszóval imádom őket !
Egyébként szenvedek ezzel a géppel, adná az ég, hogy valami csoda folytán Forinteső esne rám, mert akkor vennék egy másikat, egy jobbat. De nem hallottam az időjárás-előrejelzésben ilyenről… A közeli képeim 80 %-a nem sikerül. És nem tudom miért sikerül a maradék 20 % ?? Csak volna valaki, aki rám szánna egy délutánt és kicsit tanítgatna. No mindegy, csak az a kár, hogy ami nem sikerült, az „elveszett” és sajnálom. Pl. ma az összes hunyoros képem… Pedig sok van, mindenfelé nyílik már. Ízelítőül mutatok néhányat a viszonylag jókból :
 

A következő kép egy kísérlet, meg egy játék is egyben. Sajnos semmi szakmai tudásom nincs, miképp lehet egy képről ezt-azt "eltüntetni", csak a magam primitív módján próbáltam egy sziklából egy hegyet "teremteni". Akár nevetni is lehet rajra...
  

Sajnos, sajnos - bár egész kicsire csináltam a képeket, hogy nagyon ne rontsák a többi "értékét" - ezzel is találkoztam ma délelőtt. Mondhatnám: meg se lepődtem...

Móra novella

Egy kellemes meglepetés: Kapok egy E-mailt, ezzel a szöveggel: Egy kis aranyos Móra Ferenctől: http://hu.wikisource.org/wiki/A_csal%C3%B3

 Most függetlenül attól, hogy az elbeszélést ismertem, meglepődtem és nagyon jólesett, mert nem gondoltam volna, hogy manapság ilyen üzeneteket is küldenek huszonévesek egymásnak. /…mert nem csak én kaptam a levelet…/ Van remény …. :-)

Ha van kedvetek, olvassátok el, nem hosszú. Jólesik egy kis szívmelengető olvasmány néha.

A legfontosabb dolgok

Mára ezt az idézetet találtam, Stephen King a szerzője:
 „A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.”

 

Stephen Edwin King (írói álnevén Richard Bachman, 1947. szeptember 21.) amerikai író, a XX. század egyik legolvasottabb szerzője, akit az úgynevezett pop-kultúra első számú írójaként szoktak emlegetni. Karrierje első kiadott regénye, a Carrie (1974) óta töretlen, ám az irodalom-kritikusok ezzel a művel egy csapásra beskatulyázták őt a horror műfajába, pedig a későbbiek során elsősorban a hétköznapi amerikai emberek jellemábrázolásával és az amerikai kisvárosok pontos megrajzolásával hívta fel magára a figyelmet. Szinte évente jelentkezett új regénnyel, majd 2002-ben bejelentette, hogy kicsit visszavesz a tempóból, és nem jelenteti meg minden elkészült művét.
King eddigi életműve tartalmazza a fantasy elemeit is, mint például A sárkány szeme (1984) vagy A Talizmán (1984, társszerző: Peter Straub) című regénye, de ide sorolhatjuk a A Setét Torony (1982-2004) című hétrészes fantasy/sci-fi/western-ciklust is, amelyet általában életművének központi témájaként emlegetnek, és amelyet bevallottan J. R. R. Tolkien és A gyűrűk ura című mű inspirált. Művei rengeteg ponton találkoznak egymással, sok nyílt és rejtett kapcsolódási pont, átfedés van az írásai között, amelyeknek köszönhetően eddigi életműve számtalan spekulációra, találgatásra ad lehetőséget és mindig újabb és újabb érdekességekkel szolgál.
King nagy hatással volt az amerikai filmiparra is, hiszen néhány kivétellel az összes művéből készült tévé- vagy mozifilm, illetve sorozat. Ezek általában gyenge eredményt hoztak és gyakran szinte teljes mértékben eltértek a film alapjául szolgáló műtől, mégis akad egy-két üdítő kivétel, mint például a Halálos Árnyék, A remény rabjai, az Állj mellém!, a Tortúra (amelyet Oscar-díjjal is jutalmaztak), a Dolores Claiborne vagy a Halálsoron. Ide sorolhatjuk a vitatott, de kétségtelenül világhírű Stanley Kubrick-filmet, a Ragyogást is.

Életéről itt olvashatsz további részleteket: http://hu.wikipedia.org/wiki/Stephen_King

Napsütéses délelőtt

Gyönyörű napsütéses délelőtt volt. Természetesen sétáltunk Lilivel, zsebemben, majd kezemben a géppel...
Ezeket láttam.

Kaffka vers /Kaffka Margit/

Nem is tudom, olyan borús napom van ma. Az éjszakámról jobb, ha nem beszélek. Egész délelőtt ide-oda cikáztam, ügyeimet intézve, most meg ide „kellene” produkálnom valamit – de semmi okos/szép/jó dolog nem jut eszembe. Maradjunk abban, hogy ma csak egy verset /mesét?/ küldök Nektek :  

Kaffka Margit: A nap vitéze

A fiú anyja elhalt még a nyáron, -

Hat éves volt. A lány alig mult három,

Örökbe tartott kicsi koldusok,

A hajuk borzas, szemük mosolyog

Talán, - mert senki sem vigyázott rájuk

- Vidám a kedvük, rongyos a ruhájuk, -

Valahogy összeszoktak rosszba, jóba,

Foltos ujjasba, tépett viganóba,

Nem ártott nékik hideg, se meleg,

Együtt kószált mindig a két gyerek.

Egyszer, - hogy tavaszodott nálunk épen,

Kék volt az ég, - a fű kiserkedt szépen,

Hogy kézenfogva ballagtak előre

A várhegy oldalán, a temetőbe,

Honnét alig tisztult le még a hó, -

Csak úgy betévedt Andris meg Kató.

A meredeknél, - túl a kőkereszten

A kisleány ijedve visszaretten,

És meglapulnak egy sirdomb tövébe, -

Ott fenn, - az útnál, - talpig feketébe

Egy asszony ül útszéli kis padon,

Az arca sápadt. Annyi fájdalom

Van a szemébe. - Igy van festve épen

Az Isten anyja a templomi képen, -

Tudja Andris. Ő iskolába is járt,

S míg kézenfogja a szepegő kislányt,

Biztatja: Ej no! Én vagyok veled!

Ha félsz Kató, - magam odamegyek.

S a szép úrasszony oly szelíden nézett, -

Dehogy bántotta a két kis cselédet, -

Feléjük nyujtá kis, fehér kezét,

Megsimogatta a Kató fejét,

S Andristól megkérdezte csendesen

- "Ki fia vagy te, - édes gyermekem?"

Hozzásimult a lány, - a fiú bátran

Felelgetett, - s barátok lettek hárman.

Súgta Andris: "Az érnél, - túl a réten

Színes kavics van, - jöjjön néni vélem!

Nem bír? Sebaj! Hozok belőle hát!"

S Katóka szórt ölébe ibolyát. -

Eljöttek másnap, - s nem kószáltak el,

Csendben maradtak a szép nénivel.

Harmadnap esdekelt Andris gyerek:

- "Meséljen egyet! Vagy azt mondja meg,

Mért jött ide, - a mi falunkba épen?

Honnan való? Tündérek erdejében

Gyémánt csudavárban lakott talán?

Ott van ilyen sok! Mondta nagyanyám."

S felelt mosolyogva: "Ahol én lakom,

Sűrű a köd, - hideg van ott nagyon,

Azért nem tudnék meggyógyulni ott;

Idejöttem, - keresni a napot.

Itt fényesebb, - de nem elég, - sohse..."

Kiált Andris: "Van arrul egy mese

A zöld király legkisebbik fiárul,

Kétfejű sárkánnyal viaskodásrul,

Ki ezüst felhővárba fenn lakott, -

De elrabolta tőle a napot

Az a vitéz. - Biz én is elrabolnám!

Ha elmegyek, - Kató, - te várakozz rám.

A sárkánnyal vihat úgy-é akárki, -

Nem baj, - hogy az ember nem ép királyfi?" -

Aznap este - szegényes szalmaágyán,

Hogy elpihent, - az a hétfejű sárkány

Ki nem ment sehogy a fiú eszéből, -

Éjfél is volt már, hogy elaludt végül.

Egyszer csak, - ablakán a kis kamrának

Hall koppanást, - egyet, - majd kettőt, hármat, -

Kinéz. - Nagy fényesség tűn a szemébe,

Kinyitja gyorsan, - hát csak jön elébe

Toporzékolva, tűzesőt okádva

Minden meséknek táltos-paripája.

- "Ülj fel, - kis gazdám! - Széna, zab se kell,

Ne fordulj hátra, - csak én rám figyelj! - -"

S hegyen, völgyön repül a csodamén,

Azután meg a felhők tetején

Egyik csillagrul másikra szökell, -

A teleholdat gyorsan érik el,

Aztán a Göncöl szekeréhe' jut,

Patái alatt porzik a tejút.

Körültök egyre növekszik a fény,

S míg egyet dörzsöl káprázó szemén

Andris vitéz, - már ott, elötte áll

A kacsalábon forgó csodavár,

És szól a táltos: "Most gazdám, elébb

Kérd el a Nyilas csillag fegyverét".

Andris hallotta már az iskolába,

- A tudomány is elkel itt, hiába, -

Hogy túl a Mérlegen, túl a Bakon

A Nyilas csillag mi tájban vagyon,

Meg is találta, - ráköszöntött szépen:

"Minden jót, bátya, - az Isten nevében!"

Rámordul az őrcsillag: "Terrringettét!

Hogy bátyádnak mondtál, - ezer szerencséd,

Ki máskép szól, mindenkit lelövök,

Hát a fegyverem kell neked, kölyök?

No, már a lelked rajta, - én nem bánom,

Csak úgy jársz, mint a többi harminchárom:

Volt azok közt vitéz akárhány, -

Téged is fölfal a hétfejű sárkány."

Jön a fiú, fegyverrel a kezébe,

Szól a táltos: "Gazdám, semmit se félj te!

Csak ha a sárkány szembe jön veled

Kiáltsd: ,Irgalom, jóság, szeretet!' -

Aztán lőjj rá a nyillal!"

Úgy esett,

A sárkány bömbölt, futta a tűzet,

Nagy dérrel-durral úgy indult neki, -

Ám a varázsszót ez sem feledi, -

Rálő, - s a szörnynek felszökken a vére,

Fel a várkastély tornya tetejére,

A kacsaláb megáll nagy hirtelen,

A hármaskapú meg nyitva terem.

Ahogy belép, csak eláll szeme, szája, -

Körülte van tündérország csodája.

A szóló szőlő szólítgatja szépen,

Mosolygó alma mosolyog kezében,

Csengő barack is csendül csodaképen,

Mintha angyalpár ministrálna épen, -

S középütt, - színes vizű szökőkútnál

Talpig fehérben, mosolyogva ott áll

Aranyhajú pici tündérleány,

S szól hamiskodva: "Félsz tőlem talán?

Szebb vagyok úgy-é, mint borzas Katád?

Velem játszani mindig fogsz-e hát?"

A fiú nézi és szól csendesen:

- "De már, kisasszony, - én megkövetem,

Ahol én járok, - velem nem jöhet,

Hogy enné meg a száraz kenyeret,

Mit rektor-nén' sütés előtt ha ád,

Azzal szoktam kínálni kis Katát.

Üvegliliom-köntöse meg épen

Széjjelszakadna a virágszedésben.

Játsszék csak a magaformájú társsal,

Én beérem az árva kis Katával."

E szókra a lány eltűnt, - semmivé lett

A kert, - s az egész boszorkány-igézet.

S a fiú bátran, büszkén, délcegen

Tizenegy szobán keresztülmegyen

S a tizenkettedikbe is belép.

Ott ül a király. Ékes, csodaszép

Palástja, trónja: - mind csupa arany

Csillog, szikrázik káprázatosan,

S a koronáján, - fehér ragyogásban

Izzik, tüzel a naptányér csodásan.

Az Andris száján elhal a beszéd,

És betakarja mind a két szemét.

S szól a király: "Akárki a neved,

Olyat míveltél, mit senkise tett,

Odadom önkényt, ha - ép akarod -

A tarisznyádban vidd el a napot;

Vitézi munka, - bére a tied,

Isten neki! Odaadom, elvihet'd,

Ha kedved tartja. Egy a bökkenő,

Kinek szántad, - a szelid arcú nő

Nincs már a földön. Ott meg nem leled,

Talált azóta sokkal jobb helyet;

Odament, ahol milljó nap  ragyog,

Hozzá képest kolduskirály vagyok.

Téged valamikor majd elvezet

Hozzá Irgalom, Jóság, Szeretet. -

A rendet most ne bolygatnók, öcsém!

Maradjon a nap a régi helyén,

Hajolj a szóra, az Isten megáld,

S a kedvedért megáldja kis Katát.

Jó tettedért jót várhatsz, - higyj nekem!"

S felelte Andris: "Amen! Úgy legyen!"

Hogy ezt kimondta, felhő jött felé,

Sűrű fehér köd arcát elfödé,

S amikor nagysokára észhe' tért,

Ámulva dörzsölte meg a szemét.

Ott feküdt kicsi szalmafekhelyén.

Virradt már, s a fehér hajnali fény

Széles csíkban a tűzhelyre esett.

Az nap - meg másnap is még, - keveset

Látta Katót, - s játékra rá nem ért.

Aprócska dolgot, meg picinyke bért

Kapott már néha, - s győzte emberül.

Vasárnap, - hogy újból összekerül

A két kis árva, s megy a temetőre,

Katóka észrevette már előre,

Hogy a sírkert szélin, - közel az érhez

Egy frissen hantolt sírdomb feketéllett,

S a temetőőr halkan szólt megettük:

- "Az idegen úrasszonyt eltemettük!"

A két gyerek elhallgat meglepetten,

Aztán egymásra néznek mind a ketten,

"- A sáros földbe? - Kacagni való!"

Dehogy is hitte Andris meg Kató.

Az égre néztek, ahol felhaladt

Sugárpompában a tavaszi nap,

Belenéztek sokáig, önfeledten,

És könnyes szemmel mosolyogtak ketten.

 

 1904