Az a „bizonyos” zene

Ha újra születhetnék és jelenlegi énemből egy cseppnyi tudatom is megmaradna, akkor egészen biztos pszichológiát szeretnék tanulni. Mert annyi minden van, amit ezen a téren nem értek. Hogy legalább valamiféle magyarázatot kapnék a tudományból a kérdéseimre… Persze, ki tudja, igazak-e azok a sorok, miket egy-egy tudós, vagy tanár, vagy nemtudomki leírt, kigondolt, s a dolgok nem máshogy működnek valahogy mégis, csak nem is tudunk róla. (Engem ledermeszt minden alkalommal, amikor ezt az ominózus mondatot hallom: „Idő valójában nem létezik.” Lehet ilyesmi más területen is…Hogy valami van, és mégse tudod mi az… Csak úgy benned van, megfoghatatlanul, megmagyarázhatatlanul, mégis őrült fontosan.
Na, de nem az időről akarok most értekezni. Hanem a zenéről.)
Nagyon szeretném tudni, hogy bizonyos zenék miért váltanak ki az emberben bizonyos érzelmeket. Bizonyára mindenki volt már úgy /?/, hogy egy zeneszámot meghallva elérzékenyült. Hogy az adott helyzet/helyszín miképp befolyásolja ezt a váratlanul feltörő érzelmet, azt se tudom pontosan. Van, hogy fontos, van, hogy semmi jelentősége. Tán eleve labilis érzelmi állapotban van az ember és akkor jön a zene, mint valami varázslat és eláraszt benned mindent, felszabadítja a gátlásokat, a dacodat, a keménységedet, a közönyödet, a nemtudommit ? És átveszi az uralmat feletted, elringat, de tényleg úgy, mint talán valamikor pár naposan Anyád ringatott. Elandalít, mint ahogy az első szerelmed első félénk csókja/bókja tette ? Megnyugtat, ahogy egy hűvös kéz a lázas homlokodon nagy betegséged idején végigsimított ? Végső soron sokféleképp lehet ezt leírni, a lényeg: boldogság önt el, ha hallod. De szinte valami varázslatos, kézzelfogható formában…
Vajon miért nem ugyanannál a zenedarabnál érzi ugyanazt mindenki ? Nekem ez, Neked az a kedvenc. Különös dolog /ez is/.
Mindez csak úgy jutott eszembe, hogy hosszabb idő után tettem fel megint régi kedves CD-imből egyet. Tudtam, valahol a közepén van az „a bizonyos” szám. Éreztem belülről, várom, hogy odaérjen a /micsoda is ? nem mondhatom, hogy „gramofon tű”/…és amikor odaért, a „megszokott” boldogság áradt szét bennem, persze hogy picit sírtam is, ez szinte hozzátartozik ehhez a számhoz. És láttam ugyanazokat a képzelt képeket, melyek a szám első meghallgatásakor bukkantak fel a semmiből. De szó szerint ! Nincs ebben a számban egyetlen szó se, ami utalna arra, hogy miről is szól, mégis bennem egy film pereg le minden egyes meghallgatáskor.
Varázslatos.
Látom persze mások blogjában is, hogy fel-feltesznek kedvenc zeneszámokat. Meg írnak is róla. De ez más kategória. Én is sok mindent szívesen hallgatok, de tényleg: a könnyebb klasszikustól kezdve a dallamos, modernebb zenéig szinte mindenevő vagyok. Vannak kedvenc zenéim, de ez nem az a kategória. Ám valahogy nem nagyon beszélünk arról, hogy van olyan zene, ami megérinti a lelkünket. Pedig majdnem biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van ilyen száma, akár több is.
Én örülök, hogy nekem ez a fajta földi boldogság megadatott.

(Nem erről beszéltem, de ez is a kedvenceim közé tartozik.
Esetleg olvasd el hozzá a szerzőz életrajzát is: http://hu.wikipedia.org/wiki/Johann_Sebastian_Bach
És ide érdemes benézni, mert sok érdekességet tudhatsz meg a darabról:
http://feldolgozasalatt.blog.hu/2009/10/21/bach_2 )