Napok óta olyan befelé-gondolkodós-rágódós hangulatban vagyok – ez talán a tegnap-tegnapelőtti idézetekből is látszik. Leírtam már a szövegemet, de még mindig bizonytalankodom, próbálok megfogalmazni még valamit, ami a téma kapcsán nagyon bennem van, ki is kívánkozna, meg nem is.
Dilemmám részben azért /is/ van – mert egyrészt, aki/k/nek igazán szánnám (háromból két testvérem) sosem olvassák a blogomat, jóllehet napi internetezők. (Bizony ezt -is- nagyon fájlalom. Fordított esetben ez elő nem fordulhatna.) Másrészt meg az ember néha elgondolkodik, hogy a lelkivilágából mit, mennyit kell/lehet/szabad megmutatnia a nagyvilágnak ?
Igencsak kíváncsi lennék, ha belelátnék a fejetekbe /kedves olvasóim/ most miket gondoltok ?
Normálisnak, vagy abnormálisnak tartjátok-e, ha az ember abszolút őszintén beszél a gondolatairól ? Meddig kell/lehet/szabad elmenni az őszinteségben ? Mi az, amit bizonyára nagyon sokan éreznek, s még sosem jutott eszükbe, hogy megosszák egy ilyen blogféle nyilvános fórumon ? Vagy csak én bonyolítom túl a dolgokat ?
No nem, nem, mégse fogok bele…
Egy biztos, ha elolvasom az alább idézett szöveg első sorát, akkor magam se értem, miképp is vagyok /vagyunk?/ még életben…..
"Napi négy ölelés kell a túléléshez, nyolc a szinten tartáshoz és tizenkettő a gyarapodáshoz” – állította Virginia Satir amerikai pszichológus.
„Az ölelés az egyik legbensőségesebb mozdulat két ember között. Érzékeltetjük vele a szeretetet, a szerelmet, a barátságot. Szakemberek állítják, hogy napi húsz másodpercre lenne szükségünk az érzelemdús szeretgetésből és sokkal boldogabb emberek lehetnénk.
Az ölelés megnyugtat, növeli az önbizalmat, biztonságérzetet ad, hogy van valaki, akire számíthatsz, segít legyőzni a félelmet, erőt ad… Az ölelésben az egész testünket átjárja egy finom, jóleső érzés, és semmilyen külső dolog nem kell hozzá, mindig kéznél van.
Az újszülöttek jövője nagyban függ az életük első hónapjaiban kapott gyengeség mennyiségétől. Egy kutatás szerint azok a fiúk, akik gyermekkorukban sok törődést kaptak, lényegesen érzékenyebb és magabiztosabb felnőtté váltak. A koraszülöttek számára a testi kontaktus szinte létfontosságú : a szülők simogatásától gyorsabban fejlődnek, és a maradandó károsodások esélye is csökken.
A szeretethiány mindig gyerekkorban alakul ki. Az anyától, apától, a családtól meg nem kapott érzelmek miatt. Az ölelés a szeretetet fejezi ki, nem csak fizikailag, hanem lelkileg is.
Figyeljük meg az ölelést… biztonságot, óvást fejez ki, mikor átöleljük egymást.
A viselkedéskutatók megállapították, hogy az ölelés az egyik leghatásosabb feszültségoldó eszköz. A rendszeres testi kontaktus képes alacsonyabbá tenni a vérnyomást, a fizikai gyengédség ugyanis gondoskodik arról, hogy csökkenjen a vérben található káros stresszhormonok szintje. Emellett azt is bebizonyították, hogy az ölelés elűzi a szorongást.
Sokan azt gondolják, hogy ciki odamenni a másikhoz, hogy megöleljük. Egyáltalán nem ciki! Nyissunk felé. Előfordulhat, hogy nem fogja elfogadni az ölelésünket, de akkor sem történt semmi, mégis elindul benne egy jóleső érzés, hogy volt valaki, aki segíteni akart. Lehet, hogy legközelebb ő fog kezdeményezni. Persze azért a segítséget tapintatosan kell felajánlani, diszkréten és szeretettel. Ne rontsunk rá a másikra, mert az csak elijeszti.
Fontos, hogy ne azért öleljünk, mert nekünk van szükségünk a szeretetre és az ölelésre, mert így tolakodók leszünk, és nem azt érjük el, hogy a másiknak segítsünk, hanem birtokolni akarunk és ez nekünk sem jó. És persze ne feledjük, az ölelés és a "szeretet" lehet fojtogató is.
Az ölelés lecsendesíti a lelket, megnyugtat. Egy pár pillanatra el tudja feledtetni a világi dolgokat, a problémákat és erőt ad. Az együvé tartozás olyan intenzív érzését váltja ki bennünk, ami semmilyen más módon nem érhető el.
Ne szégyelljük átölelni szeretteinket. Ezzel nem csak nekik teszünk jót, hanem önmagunknak is. Nagyon fontos, hogy a gyermekeket rendszeresen öleljük meg. És nem csak az anyai ölelésre gondolok itt, hanem az apaira is. Sok férfi nem tudja kimutatni a szeretetét, férfiatlannak tartják azt, ha megölelnek vagy szeretetet adnak. Pedig saját magukat rövidítik meg attól a csodálatos érzéstől, mikor valakinek örömet szerzünk. A gyerekeknek szükségük van az apai ölelésre is. Ezért ilyenkor az anyának van nagyon fontos szerepe, hogy a két lelket közelebb hozza egymáshoz.” / http://kegyelem.multiply.com/photos/album/97/97 /