Esős vers

Bár ma nem esett az eső (legalábbis itt nálunk), de nincs időm a következő szövegemhez való fotókat feldolgozni, így hát meg kell elégednetek egy kis verssel. Szerintem ez is kedves:

 

Babits Mihály: A kitámasztott esernyő

Váratlan zápor zengett át a tájon,

mint szeretők között a hirtelen

pörpatvar, mely csak arra jó hogy fájjon

és még forróbb legyen a szerelem.

Nagy árnyak ingnak s apró tüzek égnek

a serdülő és könnyes pázsiton.

Az ördög veri asszonyát, s az égnek

egyik fele nevet a másikon.

Tornác kövén egy kitámasztott női

esernyő guggol, mint barna kutya.

A kerti lombot látni szinte nőni.

Megtört fű csúcsán lógáz a csiga. -

Tapadva himbál, lassan nyúl ki szarva

s az érzékeny világba ágazik.

Most megrázza magát egy fiatal fa

s egyszerre szökőkúttá változik.

Itt is egy, ott is... minden kicsi szélre

megremeg és könnyekbe öltözik.

Ideges az egész táj, mintha félne

a gonosz nyártól amely érkezik.

Kép: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgwMuZjhe7BSj26JOJU6hgziD2s9FKjgZDGMb4iqjVL1kdOMdQTWSPewWlDpEIRJQeZUsV71TCcKwKeZWoltPDBFazUQqbry3Qgni0yD4Gr5V2NY7TO-dGkgjkJgZA6ucgD1XZpSPAYSqVY/s400/csiga.jpg