Minden jó, ha jó a vége…

Bal lábbal keltem….Mi több fél 4-kor, és semmiképp nem tudtam visszaaludni. Elkezdtem a Boris Vian könyvemet (Pekingi ősz) – de nem nagyon tetszett. 6-kor felkeltem, mert feküdni se volt jó. Még hűvösben lepiszkáltam (idén harmadszor) a vadszőlő hajtásokat, melyek szentül meg vannak győződve arról, hogy csak akkor jó nekik, ha felfutnak a háztetőre.

A szomszéd néni szólt, hogy tegnap reggel óta nincs meg a macskája. A nagy házban 2 lakás van, az övé és egy, ami 10 éve üresen áll, csak szellőztetni jön néha a gazdája. Épp tegnap reggel volt itt – tán bement oda a macska. Hívogatni kezdtük, s tényleg…Mit lehet ilyenkor csinálni ? Eszembe jutott, megnézem, hogy a leeresztett redőny mögött zárva van-e az ablak ? Nem volt. Tehát  feltoltam a redőnyt, bemásztam az ablakon, fel a kamrából nyíló padláslépcsőn és kimenekítettem a kétségbeesetten karmoló, nyávogó macskát. (@x: tudom, ez bűn, és talán nem „okos” cselekedet volt. Még ha tök üres is az a lakás – de majd a szomszéd néni kimagyarázza – remélem a dolgot. A lakástulajdonosról ugyanis nem tudtuk  mikor lesz elérhető, s nem akartuk a macskát még napokig étlen-szomjan bezárva hagyni. Ítélje meg mindenki a tettemet úgy, ahogy akarja.)

Tán az izgalom, vagy a korai ébredés miatt 9-re már úgy fájt a fejem, majd szétesett. Be kellett vennem egy fájdalomcsillapítót – nem tudom tolerálni a fejfájást.
Főztem egy adag sajtot magamnak (recept majd alul, fotóval) – na ez legalább sikerült.

Aztán lementem a cipészhez, egy papucsba és egy félcipőbe kellett új talpbélést ragasztani : azon kívül, hogy a 10 perces munkára másfél hetet kellett várni, 1200.- Ft lett !! Rablás !! Majdnem felrobbantam, mert ha veszek valami műbőr darabot, esküszöm én is meg tudtam volna csinálni, s nem kerül ennyibe. (Igaz, nem kérdeztem meg az árat előre…)
Következő cél a Penny. Gondoltam, (bár igazán nem nagyon szokásom) kényeztetem kicsit magam, jön a kánikula, veszek végre egy doboz fagyit. Láttam van akciós 1 kg-os 399.- Ft-ért. Két féle is volt a hűtőpultban: citromos, meg csokis. Természetesen a csokisat választottam. A pénztárnál derült ki, hogy jaj, bocsi, csak a citromos az akciós, a csokis nem…Noha ez nincs kiírva !!! Anyátok….Egy pénztár lévén, miattam állt a sor, míg leadminisztrálták a dolgot, mert 600-ért nem hoztam el.

Gyorsan összeütöttem egy kis nyárias ebédet, a Sztáráról hozott zöldbabot megpároltam, kevés kis rizst tettem a jénai aljára, rá a zöldbabot, megszórtam sajttal, meglocsoltam tejföllel és a kis grillezőben cseppet átsütöttem – jó kis ebédem lett.

A délutáni pihenőt a tegnap eltett kajszi-lekvárok megcímkézése követte, celofánjukat (?) levagdostam. Vettetek mostanában „celofánt” ? – már az se a régi. Hajszárítóval kell „ráolvasztani” az üvegre, mert valami nylon féleségből van, hiába vizezed, nem simul az üvegre. Hogy pusztulnának el ezek az örökkönörökké újítók, akiknek semmi nem jó, ami régi.

Megválogattam és megkötöztem a fügehajtásokat, az eredetei tő ugyanis elfagyott, de száz kis hajtást hoz most helyette, és kimostam egy pólót meg egy nyári ruhát, melyek annyira eresztik a színüket, hogy nem lehet mással összemosni őket – mellesleg elhatároztam, ki fogom dobni, mert idegesít ez az örökös „külön-mosás”.
Aztán leültem kicsit a kertben, csak úgy magamba roskadva, szememet a nyíló virágaimon legeltetve, és valahogy nem éreztem elégedettséget magamban, az elmúlt napom miatt.
Szinte ahhoz se volt kedvem, hogy a mai napra rendelt „szent evangéliumot” megírjam. De én egy kötelességtudó ember vagyok, bejöttem és bekapcsoltam a masinát.

És akkor ért a nap egyetlen igazán kellemes meglepetése: olyan kommentek olvashatók a tegnapi postnál, melyek megmelengették a szívemet. Persze, hogy tudom, többen olvasnak annál, mint ahányan kommentelnek – ez néha, egy-egy baráti beszélgetés során is ki szokott derülni. A többség nem szólal meg, még akkor sem, ha esetleg lenne/van véleményük egyik-másik felvetett témámmal kapcsolatban. (Pedig ha tudnák, hogy néha pár sor mennyire motiváló tud lenni !)
Nekem ez az egész „blogolósdi” amúgy is azt az érzést kölcsönzi, hogy valamiféle közösséghez tartozom. És ez jó érzés. Mint ahogy megható a több mint egy hónapja eltemetett ”Jászlány” máig élő blogját is olvasni, mert bár a tulajdonos rég felülről les le ránk, régi olvasói rendszeresen visszajárnak, emlékezve rá, vagy szót váltani erről-arról.
Jó tartozni valahová – a hozzám-hasonlóan-gondolkodók táborába, még akkor is, ha csak ritkán szólalnak/unk meg. Olyan érzésem van, hogy láthatatlan szál köt össze bennünket – és jó dolog, ha az ember nem érzi elveszve magát széles e világban. Köszönöm, hogy itt vagytok velem.

És akkor a sajt receptje. Egyszerű, jó szívvel ajánlom mindenkinek:

1 liter tejbe (bármilyen zsírtartalmú jó) belemorzsolunk 0,5 kg túrót.
Felforraljuk, sűrű szűrőn, vagy vászonkendőn át leszűrjük.
Összekeverjük 5 dkg olvasztott vajjal, 1 egész tojással, 1 teáskanál szódabikarbónával,
1 teáskanál sóval.
Lassú tűzön 10 perc alatt kevergetve összefőzzük.
Akármilyen formába nyomkodva hagyjuk hűlni.
Fűszerezhetjük köménnyel, fokhagymával, snidlinggel, zöld fűszerekkel.
A hűtőben alufóliába csomagolva jól eltartható.